A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Hazag Ádám: Adatok Gömör és Torna vármegye cigányságának életéről, az 1768. évi cigányösszeírások tükrében

letelepült cigányság száma nem volt mérvadó. Ha a cigányság csak ilyen kis mértékben voltjelen, akkor miért lehetséges az, hogy a társadalom ennyire elítélő magatartást tulajdonított velük szemben. Először is itt nem a cigányság teljes létszámáról van szó, hanem csak a településeken regisztráltakról. Róluk tudjuk, hogy általában megpróbáltak beilleszkedni a települések életébe, és gyakran fontos szerepet játszottak annak életében. Az ellenszenv inkább a még mindig vándorló közösségekkel szemben nyilvánult meg, akiket az összeírások nem érintettek. Őket a hatóságok nem tudták, nem is tudhatták felmérni, viszont a rendeletek és intézkedések nagyrészt ennek a csoportnak az életét próbálták rendezni. Itt találkozhatunk az abszolutizmus cigányságot érintő intézkedéseinek problémájával. A jogalkotók úgy gondolták, hogy évszázadok alatt megszilárdult életmódot néhány év alatt felszámolva sikeresen beilleszkedésre szorítják a magyarországi cigányságot. Ha megnézzük az 1768. és az azt követő évek intézkedéseit - beleértve II. József uralkodását is - sok esetben csak az előzőekben tárgyalt rendelkezések ismétlésével találkozhatunk. Ez azt jelenti, hogy a szabályozások nem érték el a kívánt hatást, ezért azokat újból és újból elrendelték. A jogszabályok betartásának hiánya nem csak a cigányságon múlott, hanem az azt betartatni hivatott helyi szerveken is. Mária Terézia és II. József abszolutisztikus törekvései szemben álltak a vármegyék és városok törekvéseivel, így nem csoda, ha a rendeletben foglaltakat nem, vagy csak hiányosan vitték végbe, vagy az intézkedések szó szerinti betartásával többet ártottak, mint használtak. Ilyen példával találkozhatunk többek közt a lótartással kapcsolatban. Mária Terézia 1761. évi rendelkezése megtiltja a cigányok számára lovak tartását, ezt a rendelkezést 1769-ben úgy módosítják, hogy azon személyek, akik magukat földesurak alá adták és földjük műveléséhez szükséges, tarthassanak lovat. Egy korabeli forrás viszont éppen arról tanúskodik, hogy a gyakorlatban ez nem így történt. Buri Miklós itt elpanaszolja, hogy hiába él egy helyen, fizeti az adót, és minden kötelességének eleget tesz, a hatóságok mégis elvették tőle lovát.

31 Ez nem volt példa nélküli eset, mivel a hatóságok nem igen törődtek azzal, hogy ki a letelepedett és ki a vándorló cigány, a rendeléseket sokszor következetesen próbálták mindannyiukkal betartatni. Az ilyen és hasonló esetek természetesen a már letelepedett cigányság körében ellenérzéseket váltottak ki a hatalmon lévőkkel szemben, és ez gátolta beilleszkedésüket. Újabb problémát jelentett, hogy Erdély felől egyre növekvő számban érkezik egy új cigány csoport, akiket oláhoknak neveznek. Ez az új cigány csoport a már Magyarországon megtelepedett népességhez képest is igen elmaradott volt, nem ismerte az itteni szokásokat, számukra még nehezebb volt a beilleszkedés, az összetűzések nagy részéért valószínűleg ők tehetőek felelőssé. A cigányság asszimilációs problémája összetett a korszakban, nem tehetőek egyértelműen felelőssé a jogalkotók, a rendeletek végrehajtói, de a cigányság sem. Mária Terézia, majd II. József cigánypolitikája igaz, nem rendezte végleg a népcsoport helyzetét, de központi irányítással megkezdte annak beillesztését a társadalomba. E törekvések „melléktermékei" azok az összeírások, melyek birtokában képet kaphatunk a 18. század cigányságának életéről. 31 B.-A.-Z. Megyei Levéltár, IV. 501/b. XI. I. nr. 125. 431