A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Dobrossy István: Miskolc politikai arculatának alakulása az 1920-1939 közötti országgyűlési képviselő-választások tükrében

fogalmazódott meg először, hogy a rágalmazási és becsületsértési eljárásokról, tárgyalásokról miként lehet tájékoztatni a közvéleményt.) Az új sajtórendszabályok egyik legsúlyosabb kitétele az volt, hogy időszaki lap alapításához, vagy a lap jellegének megváltoztatásához miniszterelnöki engedély szükséges.

52 1938. április közepétől az év végéig a miskolci napilapok folyamatosan hírt adtak a törvény vitájáról, majd elfogadásáról, de emellett a helyi szervezetek, intézmények reagálásáról, a közhangulat alakulásáról. (A városi közgyűlés napirendjén a téma nem szerepelt a törvény elfogadásáig.) A miskolci zsidóság így értesülhetett arról, hogy az első világháború „határkő" jellege továbbra is megmaradt. Főleg kormánypárti vélemények a bevándorlás ideje szerint különböztették volna meg a zsidóságot. Más megítélés alá kerültek volna azok, akik több generáción keresztül itt éltek, de legalább 1914 előtt telepedtek le Magyarországon. A galíciai bevándorlásnak szabott volna gátat az a vélemény, amely másképpen ítélte, minősítette volna az 1914-től bevándorolt és megtelepedett zsidóságot. Az ellenzéki, szociáldemokrata vélemény szerint „ezt a javaslatot valósággal új Trianonnak tartjuk".

53 A törvényjavaslat veszélyezteti a civilizált világ magyarság iránt érzett szimpátiáját - emlékeztetett a vitában Rassay Károly képviselő, majd a határon belüli és kívüli kisebbségi léttel kapcsolatban a következőket fogalmazta meg: „Ez a javaslat négyszázezer magyar állampolgártól tagadja meg az állampolgári egyenjogúságot és kelti fel bennük a megalazás keserű érzését. Kisebbségeket teremt ebben az országban, ugyanakkor amikor kifelé, a megszállott területeken hárommillió magyar egyenjogúsításáért kell harcolni. ... „zsidó" összefogó elnevezéssel kilöki az állampolgári egyenjogúságból az összes izraelita vallású magyar állampolgárokat, hogy az erkölcsi megalazás után kisegítő jogcímet keressen egyesek számára, hogy visszasompolyoghassanak a magyarság fogalmi körébe." 1938 áprilisától 1944 júniusáig, a gettósításig cikkek, érvek, kérvények sokaságát ismerjük, amelyek arról szólnak, hogy a zsidó hősi halottak és szabadsághősök utódai ne legyenek másodosztályú állampolgárok (s amikor már kitaszítottak lettek, érdemeikre, egy-egy család hősi kitüntetéseire tekintettel, legalább életüket megtarthassák. Részben felmentő, többségében elutasító levelek még akkor is érkeztek, amikor a gettót felszámolták, s az érintetteket már Auschwitz felé vitte a halálvonat). 1938-ban mint félelmet sejtető kérdés hangzik el a képviselőházban, hogy „mi lesz azzal a zsidó vallású magyar állampolgárral, akinek ősei, vagy a nagyapja az 1848-as szabadságharcban életét áldozta, vagy kitüntetéssel teljesítette a haza iránti kötelességét?" Érdekes a múlttal való példálózás, amely sok más vonatkozásban, de mindig, illetve azóta is jellemzője a magyar politikai elit egy része gondolkodásának. „Gyermekei, ha vallásukhoz hűek maradtak, másodosztályú állampolgárokká lesznek, ugyanakkor azoknak az utódai, akik az abszolutizmus alatt mint a nemzet sanyargatói vagy hóhérai özönlötték el az országot, elsőosztályú állampolgárok és a hangzatos magyar nevekkel a magyarság védelme címén követelik a törvény meghozatalát."

54 Bethlen István, volt miniszterelnök törvényellenes beszédét, történeti visszatekintését és érvrendszerét teljes terjedelemben leközölte a miskolci ellenzéki sajtó, külön is kiemelve a beszéd fő mondanivalóját, mely szerint: „a legnagyobb aggállyal kell fogadnom ezt a javaslatot". Érdekes az ő minősítésének változása a „zsidóság" kérdésében. Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1938. április 9. Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1938. április 23. Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1938. április 23. 407