A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Wolf Mária: Adatok 10. századi edényművességünkhöz A borsodi leletek tanúságai

A borsodi edényeket kivétel nélkül kézikorongon, hurkatechnikával építették fel. Az agyaghurkából való felépítés nyoma különösen a 3, 5, 7, 11. edényen (7. kép 3, 2. kép 2, 4. kép, 8. kép 3.) látszik jól. A kézikorong használatát bizonyítja az edények jól érzékelhető aszimmetrikus formája is. Az 5, 7. edénynél a fenék és oldal összeillesztésének helye, továbbá a száj és az edénybelső utánkorongolása is megfigyelhető (2. kép 2, 4. kép). A korongalátét nyoma a 2. és a 13. edényen látszik (7. kép 1, 5. kép 2). Az 1,3, 4, 6, 8, 9, 10, 11 edény teljes felületében, míg a 13. és a 15. edény csak az edénytest felső kétharmadában simított. Az 5. edény külső és belső része egyaránt gondosan eldolgozott, külsejét igen finomra simították. Az edény felülete úgy hat, mintha agyagmázzal vonták volna be. Hasonlóan eldolgozott felületű edények láttak napvilágot EsztergomSzentgyörgymezőn,

13 Keszthely-Fenékpusztán,

14 Szarvas-Rózsáson,

15 Kardoskúton,

16 Esztergom-Széchenyi téren,

17 Csatalja-Vágotthegyen,

18 az oroszvári temető 21. sírjában,

19 Sopronban,

20 Győr-Homokgödrök, Kajárpéc-Pokolfadomb, Lébény-Billedomb, Makotabödöge lelőhelyeken,

21 valamint Mezőkeresztes-Cethalmon is.

22 A 2, 9, 12. redukált, a 3. és 15. edény oxidált égetéssel készült. A többi edény foltosán vörös-szürke színű. Ezek esetében igen nehéz eldöntenünk, hogy eredetileg neutrális égetéssel készültek-e, vagy csak a ház leégésekor keletkezett tűzben váltak ilyen színűvé. E kérdésben talán egy későbbiekben elvégzendő anyagvizsgálat segítségével léphetünk előre. Mivel azonban a településen előkerült kerámia túlnyomó többsége vörös színű, oxidált égetésű, feltételezhetjük, hogy összességében a 8. ház edénykészlete is hasonló lehetett. A másodlagos égés nemcsak az edények színében okozhatott változást. A hő hatására az 1. (6. kép 2.) és a 2. (7. kép 1.) edény felülete összerepedezett, a 6. edényen (2. kép 1.) pedig a szétrobbant kvarcszemcséktől apró lyukak keletkeztek. Az edények formájukat tekintve, döntő többségükben fazekak. Közülük kettő, a 2. és a 6. gömbölyded, válluk és öblük erősen domború. E két edény alakja, mérete és díszítése igen hasonló. Nyúlánk formájú, azaz az edény magassága meghaladja öblének átmérőjét, hét fazék, az 1, 3, 5, 9, 9/a, 11, 14. Zömök, széles szájú típus a 4, 8, 10, 12, 13. fazék. Az alaki különbözőségek ellenére minden fazék a felső egyharmadában, többnyire a vállánál éri el legnagyobb szélességét. A fazekak közül mindössze egyen, a tizennegyediken (8. kép 2.) lehetett rövid nyakat megfigyelni, a többinél a nyak jelzésszerű, jószerével csak egy törésvonal a váll és a perem között. Ez legjobban a 3. edénynél (7. kép 3.) látszik, ahol a tölcséresen kiszélesedő szájat közvetlenül a vállhoz illesztették. Az összeillesztés vonalát körbefutó mélyedés jelzi. Az edényperemek, eltekintve a 14. fazék (8. kép 2.) vízszintesen kihajló peremétől, enyhén kihajlanak. Legömbölyítettek, kifelé ferdén, illetve függőlegesen levágottak. Befelé ferdén levágott peremet, amely alatt fedőhorony-szerű árkolás fut körbe, két edénynél, a 3. (7. kép 3.) és 10. (5. kép 1.) fazéknál figyeltünk meg. 13 Lázár S., 1998.74. 14 Jankovics B. D., 1991. 191. 15 Kovalovszki J., 1960.37. 16 Méri /., 1964.46. 17 ParádiN., 1973.234-236. 18 ParádiN., 1971. 130, 24. j. 19 Kvassay J., 1982. 131. 20

HollI., 1973. 198. 21 Takács M., 2000. 10. 22 Simonyi £., 2001.370. 90