A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Goda Gertrud: Emlékművek születése Miskolcon (1945–1960)

talembert atillájában mintázta meg, miközben mesterségére utaló álarcát maga előtt tartja. Most tehát nem színész, hanem ember, aki a mimézis során sem a gesztusokra, hanem sokkal inkább az elmélyedésre, a belső átélésre koncentrál. A kiérlelt művet 1958-ban öntötték bronzba, s még abban az évben felavatásra is került. A ligetes park miatt már a kezdetektől a feledés homálya veszi körül, s a színház környéki elhelyezését többek között az is indokolná, hogy eredetileg is túl magasra állított figura igazán nem jól érvényesül, s egy új lépték szerinti posztamenst kíván olyan helyen, melyhez autentikusan volt köze Egressynek. Most indokolatlanul nagy távolság van a néző és az ábrázolt személy között. Váradyról, akinek oly sok szép köztéri munkája van az országban, életében elfelejtkezett szülővárosa. Ez annál is szomorúbb, mivel az nem volt kölcsönös. Múzeumunknak több jelentős müvét adta ajándékba (Gulácsy Lajos portéját bronzból, Felröppenő madár című hegesztett krómszobrát). Ugyancsak adományként került a Rónai Művelődési Házba atyai jóbarátjának, a miskolci szociáldemokraták egykori vezéréről, Rónai Sándorról mintázott arcmása. Medgyessy Ferenc (1881-1958) korszakunk legnagyobb szobrászi tekintélye volt. Tehetségét hosszú pályafutása alatt mindvégig az egyenletes, magas művészi színvonal jellemezte. Élete alkonyán készült, utolsó alkotásaira is igaz ez, így arra a két szoborra is, amit Miskolc számára készített. Az Építők (1956) című nagyméretű kő-dombormüve az egyetemváros egyik kollégiumán van, s azon az idős művész úgy búcsúzik, hogy közben átadja tudását a fiatal nemzedék képviselőinek. (A Miskolci Egyetem köztéri alkotásairól bővebben a Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXXVIII. kötetében olvashatunk.) Medgyessy 1957-re készült el Herman Ottó egészalakos kőszobrával. A múzeum 1953-tól viseli a nagy polihisztor nevét, s így annak helye természetesen az intézmény szép történeti arculatú épülete elé, a Papszerre került. A tudatosan egy nézetre komponált mű hagyja érvényesülni az anyagot, tömbszerű és zárt, mint valamennyi Medgyessyalkotás. A művész tudatosan törekedet az ókori kelet művészetének ezen elvére, hogy azáltal az idő múlásán uralkodni tudjék, s az örökkévalóság képzetét keltse. Ő maga ezt a mozdulatlan létezést „kontra-kontraposzt"-nak nevezte. Nem fordítja ki figuráját, hanem hagyja teljes tömegével statikusan állni úgy, mintha az idők kezdetétől az idő végezetéig ez lenne a feladata. E hatás elérése tulajdonképpen az emlékmüvek legfőbb célja. Sajnos mindez nem mondható el a Hazafias Népfront kezdeményezéséből létrejött harmadik alkotásról, Schaár Erzsébet (1908-1975) Déryné című egészalakos szobráról (1965). A nagy tömegű bronzot talán éppen ezért helyezgetik új és új helyre. Volt a színház fogadó-terében, most pedig a színházi csarnok előtt kialakítandó panteonba került. Mintha a 10. kép. Várady Sándor: Egressy Gábor, 1958 (diósgyőr-vasgyári Vendégház) (Fotó: Szujó P. 2002) 508