A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Csíki Tamás: A kassai zsidóság a Holocaust idején

kísérelt meg öngyilkosságot Simkó Lajos és felesége, akik súlyos állapotban kerültek a vagonokba), Horváth rendőrfőkapitány a legminimálisabb élelem elvitelét sem engedélyezte, sőt sokaktól a ruházatukat is elvették, s csupán fehérneműt, cipőt és egyetlen pokrócot hagytak náluk.

39 (Egyes adatok szerint az izraelitáknak segédkezőket is elszállították.

40

) A szerelvények - mivel egy pályaszakasz a városon keresztül vezetett - rendszerint éjszaka futottak ki, s a további három transzporttal (május 19., 25., június 2. más adatok szerint május 16., 17., 24., június 3.) a Zsidó Tanács június 22-i, Sztójay miniszterelnökhöz intézett petíciója szerint - a megyei zsidósággal együtt - kb. 12 000 főt, Kassa vasúti parancsnoka szerint mintegy 15 000 főt szállítottak Auschwitzba. (Lévai Jenő ugyancsak 12 000-re becsüli a téglagyárakba zsúfoltak számát.)

41 A több mint 10 000 főt számláló kassai zsidóság közül mintegy 3000-en (munkaszolgálatosok, a városból menekülők, a csehszlovák hadsereg tagjai, az illegalitást választók) élték túl a Holocaust időszakát. A háború után a hitközségek, valamint kulturális, szociális és oktatási intézményeik újjászerveződtek, miként a cionista testületek is, melyek növekvő aktivitása egyre inkább az önálló Izrael államba való kivándorlást, illetve az erre való felkészülést szolgálta. (Az újra csehszlovák állampolgárrá váló túlélő zsidók közül azok, akik „németnek vagy magyarnak érzik magukat, a németekkel és magyarokkal szemben Csehszlovákiában alkalmazandó rendszabályokkal", azaz a kitelepítéssel, illetve a lakosságcserével kellett számolniuk. ) Mindennek, továbbá az új csehszlovák államban is megjelenő és az 1952-es „cionista perben" tetőző antiszemitizmus következtében, az 1940-es, '50-es évek fordulóján több mint 1000 izraelita hagyta el Kassát, majd a '60-as évek első felében, az Izraelbe történő újabb kivándorlási hullám után, számuk mintegy 1300 főre apadt.

43 39 Lévai i. m. 142-143; Ránki György: 1944. március 19. Budapest, 1968. 177; Braham i. m. (A népirtás...) 572-573. 40 Szenes Sándor-Frank Baron: Von Ungarn nach Auschwitz. Die verschwiegene Warnung. Münster, 1994. 198. 41 Braham i. m. (A népirtás...) 702; Gaskó Miklós: Halálvonatok. Menóra-Egyenlőség. 1984. június; Lévai i. m. 407. Az ország különböző területeiről érkező transzportok németeknek való átadásáról, annak brutalitásáról: Jenő Lévai: Eichmann in Ungarn. Dokumente. Budapest, 1961. 120-123, a visszaemlékezések közül, melyek ezt az eseménysort a magyar társadalomból való kitaszítás legvégső és immár visszavonhatatlan fázisának, valamint a bevagonírozottak lelki és emberi mivoltukban való megsemmisítésének, illetve e jól eltervezett program részének minősítették: Vincze László: Min múlt az élet? Embersorsok a Holocaustban. Budapest, 1996. 122-145; Elie Wiesel: Az Éjszaka. Budapest, (é. n.) 33-34. 42 Ehhez Václav Kopecký, Gottwald elvbarátja még azt teszi hozzá már 1944. július közepén, hogy „felszámolni az antiszemitizmust ez nem azt jelenti, hogy a zsidó lakosság számára valamiféle különleges helyzetet engedélyezünk, ha németnek vagy magyarnak jelentkezett; mint nem lehet azt sem megengedni, hogy a német vagy magyar jelleget eltakarhassa a zsidó nemzetiség. Az antiszemitizmus fölszámolása nem jelentheti annak megengedését, hogy megsértsék a jövő Csehszlovák Köztársaságának nemzeti és szláv jellegét." Idézi: Janics Kálmán: A hontalanság évei. (h. n.) 1989. 86-87. 43 Encyclopaedia Judaica. Vol. 10. 1216. 397