A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Dobrossy István: Az avasi református (műemlékké nyilvánított) temető története

temetöügyi bizottsága mellé tanácsadó testületként társadalmi bizottságot hívott életre, az avasi temetőt érdeklődésükben és szeretetükben hordozó olyan férfiakból, akik felekezeti különbség nélkül szaktudásukkal és történelmi ismeretükkel segítségére lehettek az egyházi vezetésnek, a temetőkert rendezettsége és kulturáltsága kialakításában. Ez a bizottság készítette elő a temető ügyrendjét is. A bizottság tagjai dr. Bartus Elemér, Bodó Sándor, dr. Csorba Zoltán, H. Szabó Béla és dr. Saád Andor voltak."

56 A munka megszervezéséről és eredményességéről ugyancsak korábban idézett szerzőnk rögzítette, hogy a „több évre szóló terv alapján a föld leple alól szabaddá tett síremlékek a templom köré lettek gyűjtve és részben a könnyen megközelíthető utak mentén felállítva, hozzáférhetővé téve. Az átfestett szövegeket a temető látogatói nagy érdeklődéssel tanulmányozzák, ízes szövegük olvasásában elgyönyörködnek." 7 Ezt a munkát követte egy új temetői leltár és sírnyilvántartó kataszter elkészítése. Ez 1974-1975-ben lett teljeskörüen készen, s immáron három évtizede nyújt támogatást ahhoz, hogy a sírok és sírjelek rendszerében mind az érdeklődő, mind pedig a kutató el tudjon igazodni. 1975-ben Miskolc város tanácsa a temetőt műemléki jellegűvé nyilvánította. Ezzel kívánta biztosítani „a templomhoz méltó környezetet: zöldövezet, virágokkal ékesített sírok létesítését, hogy a temető betontengerré ne váljon". Az egyház kezdeményezésére a beton elburjánzását megakadályozandó megtiltották (az akkori Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával) a sírok fedlapokkal történő teljes lefedését. Ezt a rendelkezést ugyan nem vonták vissza, de végrehajtását a temetőgondnokság nem ellenőrzi. A temető 1975. évi rendezését követően a város illetékes szakigazgatási szervei 1977-től újra elrendelték annak korlátozott használatát. (Mindez már az új köztemető „üzembe helyezése" után történt.) Az egyházközség ez ellen benyújtott fellebbezése a tényen ugyan mit sem változtatott, részletei viszont fontosak a temető állapotának, korabeli gondjainak megértésében. A kérelemben foglaltak szerint „anyagi eszközeinkből jelentős összegeket fordítottunk a temető műemléki jelentőségének megfelelően a harangtorony és templom műemléki restaurálására, nagy figyelemmel fokozva a zöldfelületet. Több mint 100 darab művészi vagy történeti értékű síremléket ásattunk ki és helyeztünk el a sétányok mellett, de jelentős számú elévült sírhelyet nem értékesítettünk csak azért, hogy a zöldfelületet is növelve, de a temető műemléki jellegét, jelentőségét is a korabeli időszaknál jobban kihangsúlyozhassuk. ...Mindezek alapján kérjük a korlátozás feloldását, amit még az is indokol, hogy az egyéni gondozást nem tudja pótolni csupán zöldfelületként a Kertészeti Vállalat. A temetőből származó bevételünk teszi ugyanakkor lehetővé a harangtorony és a templom üzemeltetését, fenntartását is." A levél keltezésekor, 1977-ben a temető tehát még „bevételi forrás" is volt. Az azóta eltelt több mint negyedszázad bizonyította, hogy a sírjelek elválasztása a 19. századi, vagy 20. század eleji sírhelyektől fontos döntés és lépés volt az emlékek megőrzése érdekében. Akkor pedig a megítélése nem volt egyértelműen pozitív, sőt némelyikük eleve az eredeti állapot visszaállítására szólított fel. A Műemlékvédelem című szaklap írója az alábbi gondolatokat jelentette meg: „A református egyházközség szorgalmasan gyűjti ki a régi síremlékeket és állítja az utak mellé, hosszú tömött sorba. Milyen derék fáradozás a védelem nemes eszméjéért! Aztán a több századik mutatós áthelyezésnél eszmélek rá, hogy valami lappangva megváltozott. Az utakat sírkőfal szegélyezi, a temetőben pedig félezer új sírhely keletkezett. Az ódon patinát egyre több helyen a sírkőipar fehér műkő ízlésének új müformái váltják fel. Mikor szóvá teszem, NovotnyGy. 1982. 111-112. NovotnyGy. 1982. 112. 353