A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Szörényi Gábor András: A csorbakői vár története 1648-ig

A bronzolvasztó tégelyek fenékátméröje 32 és 54 mm között mozgott, a nagyobbak falmagassága elérte a 9 cm-t is (12. kép). Az olvasztótégelyek a magas hőmérséklet következtében megolvadhattak, amit a csorbakői leletanyagban is tapasztalhatunk (13. kép). A tégelyek jó párhuzamait ismerjük Selmecbánya 15-16. századi anyagából, ahol szintén előkerültek kicsi, nagy, szétolvadt és grafitos anyagú tégelyek.

133 Az öntvényekből lapos lemezeket kalapáltak, melyekből több mint 256 darab került elő. Ezen vörösréz és bronzlemezeket 20-22 cm hosszú vékony szalagokra vágták és azokon egymástól pontos távolságra kör alakú lyukakat ütöttek kör alakú vésővel (17. kép). A leletek között nem volt olyan szalag, amelyik szabálytalan alakú lett volna, vagy a lyukak rendezetlenül követték volna egymást, mindez szakértelemre és a nyersanyaggal történő óvatos bánásmódra vall. Egy-egy ilyen szalagból 13-13 db éremlapkát ütöttek ki. Az azonban előfordult, hogy nem kapott elég erős ütést és így az érem nem esett ki (16. kép). 1391 db fémlapka került elő (18. kép), ami a termelés jelentékeny mennyiségére utal. A lapkák kétféle méretűek voltak: a nagyobb 14-16 mm átmérőjű, amelyekből a dénárokat készítették, a kisebb 10-12 mm átmérőjű, ami obulus veréséhez szolgált. Ez utóbbihoz azonban meg kell jegyezni, hogy a leletanyagban nem volt obulushamisítvány. A pénzverés tehát a korban általános kalapácsveréssel történt. A módszerre kiváló ábrázolást láthatunk a csehországi Kutna Hóra Szent Borbála-templomának falfestményein (14-15. kép). A veretek nem olyan élesek, mint az eredetiek, így tehát elképzelhető, hogy az ezüstnél keményebb bronzra és rézre nehezebb volt oly erős ütést adni, amely olyan élessé teszi a kivert érméket, mint amilyenek a törvényes pénzek. A hamisítványokon a vésetek (Szűz Mária, a címer, a betűk) jók, nincs bennük rossz betű, vagy évszám, tehát a verőtöveket szakértő és valószínűleg írni-olvasni is tudó mester készíthette (19. kép). A törvényes veretek minden bizonnyal mintaképül szolgálhattak a vésnöknek, vagy vésnököknek, aki(k) ezek alapján faragta ki a verőtöveket. A leletanyagban egy kis véső, néhány ötvöseszköz és egy vélhetően verőtő-töredék került elő. Az eszközök mindegyike fényesítőszerszám. Ezekre azért volt szükség, mert az ezüst megmunkálása közben az ötvözetbe foglalt réz oxidálódott és szürkésbarna színt eredményezett. (Ez még látványosabb, ha az anyagnak kicsi az ezüsttartalma.) Ezért hígított kénsavval tüntették el róla a rézoxidot, de az ezüstfelület még fénytelen marad ilyenkor. Ezt követően a sima felületű és munka közben állandóan tisztogatott fényesítőszerszámokkal tették csillogóvá az ezüstfelületet.

134 A műhelyben a pénzek négy csoportját lehet megkülönböztetni anyaguk alapján: 1. bronzlemezek, amelyek ólombronzból, azaz réz és ólom ötvözetéből készültek (a vár leletanyagából nyers ólomlepény is előkerült), 2. rézpénzek, amelyekből néhány felületét ezüstözték, de az ezüsttartalom nem éri el az 1%-ot, 3. réz-ezüst ötvözetek, amelyek 2030%-nyi ezüstöt tartalmaztak, 4. ezüstpénzek, amelyek fele ezüst, másik fele réz, de nyomokban aranyat is tartalmaztak.

135 Az érmék többsége az első és második csoportba tartozik. Ezeken az ezüstözés tehát igen silány, a réz gyakran kilátszik alóla. Előfordult, hogy nem volt ezüst, ilyenkor ónozták a felületet, méghozzá kétszer, előbb a verés előtt, majd pedig utána is.

136 LabudaJ., 1997. 141-144. XIII-XVI. táblák. Vattai E., 1953. 157. Precízebb, 19. századi fényesítőeszközöket láthatunk: XLIII. tábla/1-3. Köszönöm Járó Mártának, hogy anyagvizsgálati eredményeit felhasználhattam. Járó M. é. n. 107-110. LeszihA., 1941.51. 206