A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Kővári Ivett–Szathmáry László: A továbbélés megítélése az Ároktő, Csík-gát lelőhelyen feltárt 5–9. századi csontvázleletek alapján

száma (1. az 1. táblázat megjegyzéseit) indokolja, hogy a jelenleg bemutatott kraniológiai struktúra ismeretében a jövőben részletesen elemezzük ezt a kérdést. A kraniológiailag vizsgált felnőttkorúak száma az alábbi volt: hun-germán kor = 9, kora avar kor = 10, késő avar kor = 82, 9. század = 7, azaz 108 egyén. Módszertani vonatkozások Először is minden egyénnek meghatároztuk az elhalálozási korát. A fiatal (0 és 14 év közötti) generációnál Schour és Massler (1941) módszerét alkalmaztuk. A rákövetkező generációra (14 és 20 év között) Johnston (1961) eredményeit vettük figyelembe. A felnőttkorú egyéneknél Nemeskéri, Harsányi és Acsádi (1960) módszerének Sj0vold (1975) által közölt táblázatos megoldását használtuk. A nemiség meghatározása Éry, Kralovánszky és Nemeskéri (1963), valamint Acsádi és Nemeskéri (1970) szempontjai szerint történt. A kvantitatív kraniológiai elemzésben azon felnőtt egyének adatait használtuk fel, akiknek az eredetileg meghatározott 12 méretéből legalább 4 rendelkezésre állt. A hungermán kori minta elemszámát növelendően, kivételt képezett a 168. sír 15-17 éves torzított koponyájú egyéne (akinél csak a stabilis arcméreteket vettük figyelembe) és a 249. síré is, ahol csak 3 méret állt rendelkezésre. Ezáltal 57 férfi és 51 nő értékelésére nyílt lehetőség (2. és 3. táblázat). A Martin (1928) által definiált koponyadimenziók a következők voltak: a legnagyobb agykoponyahossz (1), a koponyaalap hosszúsága (5), az agykoponya legnagyobb szélessége (8), a legkisebb homlokszélesség (9), a basion-bregma magasság (17), a porion-bregma magasság (20), a járomívszélesség (45), a felsőarc magassága (48), a szemüregszélesség (51), a szemüregmagasság (52), az orrüregszélesség (54) és az orrmagasság (55). Ezeken kívül az állkapocs szegletének szélességét is lemértük, de mivel ezen adat a fenti elemzett mintáinkban kevésbé gyakori, kihagytuk elemzésünkből. A végtagelemek dimenzióit is Martin (1928) méréstechnikája szerint határoztuk meg: a humerus legnagyobb hossza (1), a humerus egész hossza (2), a radius legnagyobb hossza (1), a radius párhuzamos hosszúsága (lb), az ulna legnagyobb hossza (1), a femur legnagyobb hossza (1), a femur egész hossza természetes állásnál (2), a tibia egész hoszsza (1), a tibia mediális condylus-malleolus hossza (lb), a fibula legnagyobb hossza (1). A Sj0vold (1990) módszere szerint rekonstruált testmagasságot ugyanezen 4. és 5. táblázatokban közöljük. A felnőttek koponyaméreteinek hiányzó adatait a teljes mintán nemenként különkülön, négy eredeti koponyadimenzió megléte esetén Dear (1959) főkomponens módszerével pótoltuk. Az így teljessé tett adatsorokat főkomponens-analízissel vizsgáltuk (6-9. táblázat). A Kaiser-féle normalizációt nem alkalmaztuk. Az egyedek értékelése egyrészt a Kaiser (1960) szempontjai által kiemelt két főkomponens értékei szerint történt (1. és 2. ábra), másrészt a kiemelt főkomponensek értékei alapján készült klaszterfák (módszer = Average Linkage - Between Groups, távolság = Euklideszi) jelentették megítélésünk alapját (3. és 4. ábra). 136