A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

RINGER Árpád: A Szeletai- és Aurignaci-kultúra a Bükk hegység középső- és felső-paleolitikumának kronosztratigráfiájában

A SZELETAI- ÉS AURIGNACI-KULTÚRA A BÜKK HEGYSÉG KÖZÉPSŐ- ÉS FELSŐ-PALEOLITIKUMÁNAK KRONOSZTRATIGRÁFIÁJÁBAN RINGER ÁRPÁD A kronosztratigráfia kidolgozásának alapelvei Régibb kőkor-kutatásunkkal szemben már az 1970-es években megfogalmazódott az elvárás egy modern, nemzetközi párhuzamosításra jól használható időrend, illetve kronosztratigráfia kidolgozására és használatára. A paleolitikum és mezolitikum régészete és őstörténete hozzávetőleg fele arányban természettudományi ismeretekre épül, és a tudományok rendszerében szoros kapcsolat fűzi a földtudományokhoz, azon belül pedig legközvetlenebbül a negyedidőszaki földtanhoz. A negyedidőszak rétegtani-időrendi tagolásában a lito-, illetve biosztratigráfia és kronológia - a korábbi földtani egységekkel szemben - kiegészül még az archeosztratigráfiával és kronológiával. Ennek az az oka, hogy a pleisztocén és holocén bioszférájának legfőbb jellemzője az ember, s így a humán és kulturális evolúció jég- és jelenkori rétegekbe zárt maradványai a kőzetrétegtan és őslénytani mellett fontos szerepet játszanak a rétegtani besorolásban és kormeghatározásban. A hagyományos értelemben vett középső- és a felső-paleolitikumra (130 ezer - 10 ezer év B.P.) vonatkozóan regionális archeo-, bio- és litosztratigráfia együttes kimunkálását a szerző 1981 és 1993 között végezte el és foglalta össze „Északkeletmagyarországi geomorfológiai szintek és régészeti adataik; folyóteraszok, löszök és barlangi üledékek felső-pleisztocén kronosztratigráfiai rendszere" című értekezésében.

1 A felső-pleisztocén kronosztratigráfia kidolgozását különösen indokolttá tette az a tény, hogy az ország északkeleti régiójában - ami a magyar ős- és átmeneti kőkorkutatás szülőhelye - az 1960-as évektől az addig szinte kizárólagos barlangi ásatások után nagyszámú szabad ég alatti lelőhely került elő. Ezek kronológiai meghatározása, a korábbi barlangi paleolit lelőhelyekkel való esetleges időrendi párhuzamosítása csak komplex lito-, bio- és archeosztratigráfiai, illetőleg radiometrikus adatok együttes feldolgozásával volt lehetséges. A nagy távolságokat átívelő, nemzetközi rétegtani-időrendi párhuzamosításra évtizedek óta a lösz-, illetőleg a paleo-pedosztratigráfia és kronológia a legelfogadottabb. Ez lehetett esetünkben is a feldolgozás kiindulópontja. Ehhez olyan löszszelvényeket választottunk ki a szabad ég alatti paleolit lelőhelyekről, amelyekben egymás fölött mennél több, távkorrelációra alkalmas paleotalaj települt, lehetőleg kellően gazdag bio- és archeosztratigráfiai adatokkal. Másrészt kerestük a szubaerikus és a barlangi összletek megfeleltetésének a lehetőségét (1. kép). Erre kiváló alkalmat nyújtott lelőhelyeink közül a Miskolc város belterületén nyíló Diósgyőr-Tapolca-barlang kettős, egymásba folyamatosan átmenő barlangi és szubaerikus rétegsora. Ezek ugyanazon folyóteraszhoz igazodva egyidejűleg rakódtak le. így kölcsönös megfeleltetésük egyértelmű. ' RingérÁ., 1993. 5