A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

WOLF Mária: 10. századi kerámialeletek Borsodon

voltak, és használaton kívül, másodlagos felhasználásra várva hevertek a házban. Már a ház leégésekor sérült lehetett a 8. edény is, amely szintén töredékesen maradt ránk. A ház felszereléséhez tehát 15-16 cserépedény tartozott. Napvilágot láttak továbbá egy faedény erősen égett töredékei is. Ennek ismeretében a háztartási felszerelést legalább még egy faedénnyel kiegészíthetjük. A 8. ház edénykészlete nem egyedülálló. Hasonló felszerelést találtunk a többi házban is, bár a különféle edénytípusok aránya nem állandó. Szintén 15 edényt leltünk például az 5. házban. Itt a fazekak mellett két tálka, valamint egy palack is tartozott az edénykészlethez. Házanként változott a készletet alkotó edények mérete is. Az 5. ház felszereléséből például hiányoztak a 8. ház nagyméretű fazekai, de jobbára kis és köze­pes nagyságú edények alkották a 3. és 4. ház felszerelését is. Mint említettük, a házak leégtek, lakóik hirtelen, menekülésszerüen, értékeik je­lentős részének hátrahagyásával hagyták el otthonaikat. Ennek következtében az omla­dékok alatt lelt edénykészletet teljesnek tekinthetjük. Az előkerült kerámialeletek egyértelműen azt bizonyítják, hogy a korabeli házak jól felszereltek voltak, noha edény­készletük formakincse nem volt változatos. Nem bizonyult tehát időtállónak az a megál­lapítás, mely szerint a korszak háztartásaiban kevés edényt használtak. 9 Az edények alapanyaga homokkal soványított agyag. Durva homokkal, illetve apró kaviccsal soványították a 2., 4., 8., 9. edényt. Legdurvább a 13. és 15. edény anyaga volt, amelybe csak apró kavicsot kevertek. Ez utóbbi két edény rendkívül érdes tapintású, az aljukat vagy egyáltalán nem simították, vagy testüknél erősebben soványított agyagból készítették. 10 Igen finom soványítású az 5. edény, amelynek anyaga élesen eltér a többié­től. Csaknem ugyanilyen finomságú agyagból készült a 9/a edény is. Az edényeket kivétel nélkül kézi korongon, hurkatechnikával építették fel. Az agyaghurkából való felépítés nyoma különösen a 3., 5., 7., 11. edényen látszik jól. A kézi korong használatát bizonyítja az edények jól érzékelhető aszimmetrikus formája is. Az 5., 7. edénynél a fenék és oldal összeillesztésének helye, továbbá a száj és az edénybelső utánkorongolása is megfigyelhető (14., 17. kép). A korongalátét nyoma a 2. és a 13. edényen látszik (25. kép). Az 1., 3., 4., 6., 8., 9., 10., 11 edény teljes felületében, míg a 13. és a 15. edény csak az edénytest felső kétharmadában simított. Az 5. edény külső és belső része egyaránt gondosan eldolgozott, külsejét igen finomra simították. Az így kialakított felület úgy hat, mintha agyagmázzal vonták volna be az edényt." A 2., 9., 12. redukált, a 3. és 15. edény oxidált égetéssel készült. A többi edény foltosán vörösszürke színű. Ezek esetében igen nehéz eldöntenünk, hogy eredetileg neut­rális égetéssel készültek-e, vagy csak a ház leégésekor keletkezett tűzben váltak ilyen színűvé. E kérdésben talán egy későbbiekben elvégzendő anyagvizsgálat segítségével léphetünk előre. Mivel azonban a településen előkerült kerámia túlnyomó többsége vö­rös színű, oxidált égetésü, feltételezhetjük, hogy összességében a 8. ház edénykészlete is hasonló lehetett. A másodlagos égés nemcsak az edények színében okozhatott változást. 9 Méri /., 1964. 45., Kovalovszki J., 1980. 46. Feltehető azonban, hogy e megállapítás elsősorban a la­kóik által elhagyott és kiürített házak sokszor bizony tényleg szegényes leletanyagának vizsgálata során született. 10 Hasonló megfigyelést tett Simonyi Erika egy Mezőkeresztes-Cethalomról származó fazéktöredékkel kapcsolatban. Véleménye szerint a fenékrészt az edény stabilitásának fokozása érdekében formálták durvább soványítású agyagból. Magam azonban úgy látom, hogy erre inkább a hőállóság növelése miatt kerülhetett sor. Vö. Simonyi E., 2001.370. " Hasonlóan eldolgozott felületű edények láttak napvilágot Esztergom-Szentgyörgymezőn, valamint Mezőkeresztes-Cethalmon is. Vö. Lázár S., 1998. 74.; Simonyi E., 2001. 370. 52

Next

/
Thumbnails
Contents