A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

JÁNOS István: Bacchus és az iskoladráma Hegyalján

BACCHUS ÉS AZ ISKOLADRÁMA HEGYALJÁN JÁNOS ISTVÁN Az Európa-szerte meggyökeresedett poétikai hagyomány már az ókortól kezdve fontos önkifejezési struktúrát teremtett a mitológiai példázatok révén. A középkor allegorizáló szemléletétől sem állt távol az antik mitológiai elemeinek felhasználása, általános érvényű poétikai rendszerré azonban a reneszánsz formálta. A barokk századai már drámai példázatok sorát alkották meg, s a lassan megizmosodó színjátszásában és az iskoladrámák gyakorlatában is megtalálta a helyét, s a konvencionális egyházi vagy biblikus példázatok mellett a mitológiai példázatok, allegóriák egyre terebélyesedő gyakorlata alakítja a művelődés, az irodalom és a kultúra legkülönfélébb szektorait. A mítosztörténetek és alakok elsősorban természetesen morális példázatként funkcionálnak mind a protestáns, mind pedig a katolikus oktatási intézmények színjátszásának gyakorlatában, hiszen ez illeszkedik bele legjobban az iskolai oktatási célok közé, emellett azonban számolnunk kell az antropológiai példázatok, valamint számos esetben a társadalmi és politikai exemplumok egész sorával is. A mitológiai témák elsősorban a jezsuita színjátszás gyakorlatában voltak népszerűek, s ott is főként a latin nyelvű iskoladrámákban, ám nem ritkák a pálosok vagy a ferencesek praxisában sem. A hagyományos poétikai funkciók és a didaktikus célok mellett a mitologizálás új színpadi paradigmák felé is mutat, számos esetben (mint pl. a pálos ferences vagy minorita színjátszásban) összekapcsolódik a népivel, s így már a magyar színjátszás számos későbbi tendenciáját előlegezi, de van arra is példa, hogy komplett magyar politikai parabola vagy teológiai traktátus bontakozik ki mitológiai térben a nézők színe előtt. A hazai oktatási intézmények színpadán olyannyira anyanyelvvé vált a mitológia a századok folyamán, hogy rangját megőrizte egészen a 19. század elejéig. Jellemző és egyik legegyszerűbb példája ennek a mitologizáló gyakorlatnak a középkor óta virágzó certamenek műfajában Thetis és Lyaeus égi pöre. A vetélkedés (másként: altercatio, conflictus, disputatio) 18. századig tartó műfaji prosperációja alatt számos közkedvelt tárgyat mondhatott magáénak. így az élet és halál, a test és lélek, az igazság és hamisság, az egyes italfajták, mint pl. a bor és a víz, stb. versengenek egymással rendesen az isteni személy (aki néző és bíró egy személyben) ítélőszéke előtt. A certamen szorosabban vett iskolás műfaj, hiszen a dialektika módszerének alapelemeit gyakorolhatták előadása folyamán a diákok, s emellett kiválóan beilleszkedett a később kibontakozó iskolai színjátszás alapműfajai közé, mely az alsóbb osztályok számára nyújtott viszonylag könnyen megvalósítható színjátszási lehetőséget. Különösen népszerűnek mondható a Bor és a Víz, klasszikus mitológiai néven Thetis és Lyaeus vetélkedését előadó certamen, mely az iskolai színjátszás magyarországi hagyományaiban is jelentékeny szerepet játszott.

1 A téma számos változata mellett a legnagyobb népszerűségre azok a dialógusok tettek szert, melyeket a hagyomány az 1 János /., 1993. 81-86. A kérdéskör fontosabb szakirodalmát 1. ott. 437