A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

VIGA Gyula: A gazdaság, társadalom és kultúra változása a Bodrogköz 18-20. századi műveltségében

hogy - leszámítva a Tisza-mente néhány települését - megmaradt a szarvasmarha igázásának domináns szerepe is, s nagyon későn, a második világháború előtt kezdtek csak elterjedni a mezőgazdaságban a másutt már közkeletű technikai újítások (vetőgép, ekekapa stb.). A bécsi döntés hét esztendőre 630 négyzetkilométer területet és 45 734 főt csatolt vissza Magyarországhoz Zemplén vármegye középső területén. A lakosságnak csaknem 70%-a őstermelő volt, 12,7%-át foglalkoztatta az ipar, 2%-át a közlekedés és 3,2%-át a kereskedelem. Hasonlóan azonban Csehszlovákiához, a magyar Felvidék keleti része lényegesen fejletlenebb volt a nyugatinál, beleértve a térkapcsolatok szervezettségét is. Tovább rontotta a térség esélyeit a második világháború utáni határmegvonás, ami keletre is lezárta a Felső-Bodrogköz falvainak gazdasági életterét. Ekkor már nem csupán a természetes észak-déli irányú kereskedelmi utak zárulnak le, s a Kárpát-medence centrumához való intakt kapcsolódás lehetősége vész el a Felső-Bodrogköz települései számára, hanem megszűnik a Kárpátalja vásárainak vonzása is. Megszakadt a Tiszavölgy természetes közvetítő szerepe is a szomszédos nagytájak között. Ez a FelsőBodrogköz településeinek egy részét azért is visszavetette, mert a hagyományos mezőgazdálkodásból előre mutató kitörési pontokat éppen néhány növény termesztésében és ezek Ungvár, Munkács, Csap piacán való értékesítésében vélték megtalálni (korai burgonya, dinnye, káposzta, zöldségfélék stb.). Ágcsernyőnél véget ért a Bodrogköz szlovákiai oldalán levő falvak számára is nagyjelentőségű vasútvonal. Igaz, nyugati irányban Bodrogszerdahely, Eegenyemihályi, s főleg Kassa céllal - továbbra is folyt a szállítás, mindez azonban nem oldotta meg falvaink értékesítési gondját. A Bodrogköz falvainak egy része valóságos gazdasági vákuumba, „zsákba" került, a határmegvonás megakasztotta az amúgy is nagyon lassú és ellentmondásos fejlődésüket. A csehszlovák államban olcsóbb iparcikkek a Felső-Bodrogköz népét segítették, a magyarországi oldalon az élelmiszer és az élőállat volt olcsóbb. A két oldal gazdasága között a csempészet nem elhanyagolható tényezőként voltjelen. A mezőgazdálkodás táji feltételeinek átalakulását a Bodrogközben rendkívül ellentmondásos társadalmi folyamat kíséri és követi, ami számos vonatkozásban rányomta a bélyegét magára a hagyományos paraszti kultúra átalakulására is. Nem csupán a jobbágyfelszabadítás jogi aktusa, de az újonnan művelésbe vett területek sem oldottak a bodrogközi parasztok földéhségén, s a táj népességének igen jelentős része nem kapott esélyt az önálló paraszti gazdálkodásra. Annak ellenére, hogy a Bodrogköz népessége lassabban nőtt, mint a művelésbe vett területek, a vidék - hasonlóan Zemplén vármegye más részeihez - a kivándorlás egyik legnagyobb kibocsátója maradt, s az életképtelen töredékparcellán élők, illetve zsellérek jelentős része az egyházi és világi nagybirtokokon, ill. századunkban a különböző bérlők által használt mezőgazdasági nagyüzemekben kapott időszaki munkát. A 19. század utolsó éveiben a Bodrogköz területének 43%-át a nagybirtokok foglalták el, a táj munkaerő-egyenlegét nem lehet megvonni az időszakos vándormunkások mozgalmai nélkül. A vándoraratók, a summásmunka, a szőlővidékekre való napszámosvándorlás (Tokaj-Hegyalja, Szőllőske, Kis- és Nagytoronya, Királyhelmec) csak igen csekély, a mezőgazdaságon kívüli tevékenységgel egészült ki századunk elejéig (slipperfaragás, kőbányászat, kendertörés stb.). Ezzel együtt, a népesség jelentős része sokféle tevékenységgel igyekezett megkeresni a kenyerét, s a saját földjét művelő kis- és középparaszti réteg műveltségéhez a különböző vándorlások hatására számos új elem is társult. Ha nem is meghatározó a szerepe a táj mezőgazdálkodásában, de nem hagyható figyelmen kívül az idegen ajkú vándormunkások szerepe. Bár a kepés aratás a bodrogközi 397