A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)
VIGA Gyula: A gazdaság, társadalom és kultúra változása a Bodrogköz 18-20. századi műveltségében
lódására gyakorolt hatása. Amennyire egyértelműen korszakhatár a paraszti polgárosodásban a jobbágyfelszabadítás, olyan nyilvánvaló az is, hogy egy-egy táj népi (paraszti) műveltségének alakulásában van folytonosság az e fontos cezúra előtti és utáni állapotok között. Magam meghatározó változásnak tekintem a magyar Alföld nagy tájátalakító munkáját, a vízrendezést is, amit - mind a gazdaságra, mind a paraszti társadalomra gyakorolt hatása miatt is - valóban nem alaptalan második honfoglalásnak nevezni. Századunkban nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk - az ugyancsak nem belső fejlődés révén - létrejött trianoni határok hatásának, a második világháborút követő földosztásnak, majd az azt rendkívül gyorsan követő kollektivizálásnak, s úgy tűnik - bár tanulságai ma még nem beláthatok -, hogy ilyen hatás az 1989 utáni változás is a hazai agrártársadalomban. Ha a Bodrogközben a paraszti életmód és műveltség 20. századi átalakulását kívánjuk röviden számba venni, akkor a ható tényezőknek éppen olyan hierarchikus sora rajzolódik ki, mint amilyen a műveltség egész struktúrája. Az egyes hatások az életmódban, a kultúrában alapvető, azok egész állapotára kiható változásokat idéznek elő, mások csak annak részleteit formálják, s nem járnak strukturális módosulással, sem a társadalom szerkezetének átformálódásával. Ahogyan a paraszti műveltség egyaránt tartalmaz nagy területeket és kiterjedt csoportokat jellemző, általános vonásokat és regionális, illetve lokális elemeket, ugyanolyan módon hierarchizáltak a változtató hatások is. Vannak folyamatosan ható, s lassú változást előidéző tényezők akár a műveltség természeti környezetében is, s vannak gyors folyamatok, amelyeknek tempós lefutásúak a társadalmi, kulturális következményei is. Az alábbiakban elsősorban az általam vizsgált tájat ért hatásokat, ill. az azok következtében létrejövő átalakulásokat veszem számba, különös figyelmet szentelve természetesen annak, hogy azok egyformán érvényesülnek-e a terület egészén, vagy maguk is előidéznek további regionális hatásokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szóba jöhető ható tényezőknek és az általuk indukált változásoknak csak egy részét sorolhatjuk fel ebben az írásban, további vizsgálatok szolgálják majd a problematika kiszélesítését és megoldását. A létfenntartás rendszere nem értelmezhető a környezeti tényezők nélkül, az abban végbemenő változás jobbára az adott környezetben élők generációinak tájátalakító tevékenysége révén valósul meg. Az ember és a földrajzi környezet alakítható része leginkább abban a folyamatban érintkezik, aminek során az emberi tevékenység a kultúrtájat kialakítja. Ahogyan az európai parasztok mindenhol az erdő és a víz rovására tudják kitágítani élettevékenységük kereteit, úgy a Bodrogköz területén is ezek a gazdálkodás extenzív kiterjesztésének lehetőségei. A Bodrogköz területén a 13. századtól folyamatosan zajlott az erdők irtása, hasonlóan a honfoglalás korában egyetlen összefüggő erdőséghez hasonlítható Kárpát-medence más tájaihoz. Először a települések környékén, magasabban fekvő tölgyesek lesznek a fejszék áldozatai, s a kiemelkedő térszíneken, főleg a Zempléni-szigethegység belsejében fekvő magaslatokon húzódó tölgyesek jelentősége egészen a 19. század derekáig megmarad a sertéskondák makkoltatásában. A települési folyamat és a gazdálkodás kiterjesztése évszázadokon át párhuzamos az erdők és a vizek visszaszorításával. Az erdő és a vízjárás, ill. ártér egymással is szoros kapcsolatban van, s a vízrendezés és az erdőirtás folyamata számos vonatkozásban egymásba kapcsolódik. A legkisebb kárt a 19. század elejéig az ártéri és síksági galériaerdők szenvedték el, azok kivágásának feltétele volt a vízrendezés is: az erdőállomány kiirtásának utolsó nagy szakasza egybeesett a Bodrogköz vízszabályozásával. A Bodrogköz kiterjedt legeltető állattartásának takarmánybázisát a 19. század derekáig éppen az erdők és az ártéri legelők, ill. a vízjárta rétek szénatermése képezte. 395