A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

VIGA Gyula: A gazdaság, társadalom és kultúra változása a Bodrogköz 18-20. századi műveltségében

II. Mind a terepmunka adatai (összesen mintegy 40 nap), mind a Zempléni Levéltár - jobbára lokális - forrásai, mind a Bodrogköz rendkívül szerteágazó történetinéprajzi irodalma végtelenül szétdarabolta a vizsgálat célkitűzéseit. Valamennyi település megkutatására természetesen nem lehetett mód, így a lezárt és publikált - részben sajtó alatt levő - eredményekben részben esettanulmányok közlésére, részben pedig olyan általánosításra nyílott lehetőség, ami az alapproblematika gerincét jelenti, s legfőbb rendező elveit jelöli ki, de a témakör rendkívül sok részletében nyitott, további vizsgálatokat és tanulmányokat igényel. 1. Esettanulmányok a) Kisgéres Kezdeményezője, szervezője, nem utolsósorban szerkesztője voltam annak a tanulmánykötetnek, amelyik egy reprezentatív szlovákiai magyar település Kisgéres (Maly HoreS) hagyományos kultúrájának változását mutatja be (Lilium Aurum Kiadó, Dunaszerdahely 2000). A település kiválasztásában meghatározó volt, hogy azt a környező falvak korábban az elmaradottság, a paraszti hagyományokhoz való ragaszkodás, a tradicionális paraszti habitus mintájának tartották. A kötet, s abban - Viszóczky Ilonával - a hagyományos gazdálkodásról írott tanulmányom érzékelteti azokat az összefüggéseket, amelyek a 18. század derekától, de legfőképpen a polgárosodás folyamatában a földrajzi feltételek és az emberi tevékenység egymásra hatásában, a gazdálkodás lehetőségeinek, feltételrendszerének átalakulásában, az 1920 után megváltozott geopolitikaiértékesítési folyamatokban megnyilvánultak, ezáltal kimozdították korábbi keretéből a paraszti üzemszervezetet. Ugyanakkor hatással voltak a lokális társadalom hierarchiájára, az új eszközök és ismeretek átvételének folyamatára, nem utolsósorban a táj környező településeihez való viszonyra is. Átalakították a falu megtartó erejét, külső kapcsolatrendszerét. A kötet és az említett tanulmány végigköveti a változás folyamatát a közös gazdálkodás folyamatában, de az 1990-es években is, rámutatva a közelmúlt és a mai falu gazdasági-társadalmi ellentmondásaira, gondjaira is. A Kisgéres-tanulmány tanulságai számos vonatkozásban igazak az egész táj népéletének 19-20. századi átalakulására. Közös adottság, s az életmód és a műveltség vonatkozásában is meghatározó tényező, a bodrogközi táj, pontosabban azok az ökológiai feltételek, amelyek a történeti tájon belül az ún. Karcsa-mellék jellemzői. A 18. századi források által még egyértelműen gyenge mezőgazdasági adottságúnak tartott Kisgéres népe - hasonlóan a Bodrogköz vízjárta településeihez -, a 19. század második felében a vízrendezéssel, kisebb mértékben az erdőirtással tágítja ki, egyben szelídíti meg, fogja termőre a határát, terjeszti ki élettevékenységének kereteit. Az életmód dominanciája egyértelműen a kétnyomásos határhasználatra, különösen a szemtermelésre, valamint a - részben más falu legelőin hizlalt - szarvasmarhatartásra került. A 20. század első felében a lakosság a legelőterület kiterjesztésére törekszik - ez vásárlással valamelyest sikerül is -, de szerepet kap a hízóállatok nevelésében a sajátos adottságot jelentő Keresztúr-puszta szénatermése is. Maga Keresztúr-puszta használata, az ott folyó gazdálkodás sajátos kettősséget ad a település gazdasági működésének. A gazdálkodás jellege lényegében hasonló a 19-20. században a környező bodrogközi és északkelet-magyarországi falvakéhoz: a növénytermesztés intenzívebbé tétele fokozatosan alakítja át a legeltető állattartás szerkezetét, ül. teszi lehetővé a takarmánytermesztés révén nagyobb állatállomány tartását. A Bodrogköz falvaiban nem arról van szó, hogy a legeltető állattartás elveszítené 390