A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

TÓTH Arnold: 18-19. századi vőfélyversek egy kisgyőri népi kéziratos gyűjteményben

Senki ki ne keljen most ebbül a sorbul, Addig hordom, míg a patak ki nem csordul. C/13. Mán e más vers. Pipadohány zacskó, farmatring heveder, Szüleimtől maradt pej paripa, fegyver. Mert jó feleséget aki Istentől nyer, Mint az hátibunda, nem mindenütt hever. Szűk a jó feleség, nehéz szerét tenni, A szépért, a jóért nem kár megszenvedni. De jobb holtig való árvaságban lenni, Hogy nem mint balkörmü, durcás leányt venni. Mint hogy bársony nyerget nem illet szamárhám, Vagy miként a tehén nem viselhet gatyát, Az asszonynak sem kell úgy viselni magát, Hogy orránál fogva hurcolja az urát! De még a férfi is mindent félre tegyen, Élete párjához igazlelkü legyen, Tudván, a feleség, ki őhozzá megyén, Nem kalendárium, hogy mindjárt mást vegyen! Eladó leányok, miért várakoztok? Sőt, a jó szerencsét két kézzel kapjátok! E páros világgal megbarátkozzatok, Leánybul asszonnyá elváltoztassatok! Ne kövesd azokat, kik maguk suttognak, Példáját követik a fülesbaglyoknak, Ennyi sok időre meg nem házasodnak, Mint a ravasz kakukk, csak más alá tojnak. Vőlegény uram ez jóra már szer (t tett) Megvallom magának, jó feleséget vett. E páros világnak testvér sógora lett, Ma a komaságnak fundamentoma lett. Titeket is, akik itt ültök rendesen, Minden kívánt jókkal a nagy Úr szeressen, Csak most azon kérlek uraim szívesen, Ne bocsássatok el tőletek üresen. C/14. Sült tyúk bevivéskor így verselj. 362