A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

meggyőzve javuló státusukat illetően saját magukat és számítva vendégeikre, vásároltak néhány asztalosbútort is. Úgy látszik tehát, hogy kezdtek átalakulni fogyasztási szokásaik, megújultak a lakáskultúra kialakításának és a paraszti otthon értékfelhalmozásának szempontjai. A vásárolt, drága kacatokat el is tudták helyezni. A bútor arra való, hogy a szemet gyönyörködtesse, ára nem kidobott pénz, a látványra pedig azért volt szükségük, mert a középkor múltán (mindenekelőtt a megnövekedett térfogatú házaikban) fedémmel épített, kályhával fűtött szobát alakítottak ki, ahol tehát nem terjengett a füst, ahol is megkísérelhették (városi szokásokat utánozva) telezsúfolni egy olyan, a család rangját kézzelfogható módon bizonyító helyiséget az asztalosipar remekeivel, ahol megvalósították a magántörténelem ünnepnapjait. Az ehhez szükséges kellékeket az arisztokrata, a polgár és a paraszt ugyanattól a mestertől rendelte meg, akinek igényesebben készített bútor kellett, többet fizetett érte. Három fogyasztói piac volt és mindhármon az egyetlen műhely terítette áruját. Mindazonáltal a drágán megvalósított lakáskultúra tulajdonképpen kihasználatlan maradt. Az asztalosok remekléseivel csak a szobát rendezték be, tehát arra törekedtek, hogy legyen legalább egyetlen helyiségük a házban, ahol nem marja szemüket a füst és ahol - vendéget fogadva - reprezentálhatnak. További problémát okozott, hogy az ekkor kialakított helyzetben a lakáskultúra mégsem volt ideálisnak mondható, hiszen a szobában ritkán tartózkodtak. A többi helyiségek berendezésén nem is változtattak. Legfeljebb némely vidéken a konyhákban megemelték a tűzpadot, olykor még kemencét is építettek rá, hogy tudjanak sütni. Vasedények terjedtek el, megkedvelték a pirított húsokat, bővült az ételválaszték. A konyhakultúra emelkedését a mezei szorgalom teremtette meg. Ugyanis egyidejűleg mind több földet felszántva, azon igyekeztek, hogy több gabonát takarítsanak be. Az őskorhoz és a középkorhoz viszonyítva az újkorban mind kását ettek, sőt hála a malmok őrléstechnológiai színvonala emelkedésének, a kenyérfogyasztás is nőtt, a lepények fogyasztása a perifériára szorult. Minthogy ez sem volt elég ahhoz, hogy betömjék a sok éhes szájat, a 17-19. században a magvakból készített ételválasztékot burgonyareceptekkel egészítették ki. A konyha kínálata teljesen átalakult. (Dél-Európában nem terem meg a burgonya, itt a kukorica terjedt el.) A gazdaságilag javuló teljesítményű tájak parasztjai a szobát a konyhából fűtötték. Ünnepi alkalmakon letelepedtek az asztal mellett álló padokra, a családfő a székre, valószínűleg ez volt a szoba legfőbb funkciója. Akkoriban megváltoztak az ünnepi vendéglátás rítusai, mert a polgárokat követve a parasztok is takarékoskodtak. Amikor Északnyugat-Európa után Közép-Európában és Skandináviában is véget vetettek a vendég etetésének, nem lakmároztak többé, illedelmesen kortyolgatták a kávét. A középkor elmúltával Észak-Itáliában, majd Közép-Európa-szerte az asztalosbútorokkal berendezett helyiségben állt az öntöttvasból összeszerelt vagy a mázas cserepekből rakott kályha, itt tartották továbbá a nagyméretű ruhásládát, a szabadon maradt falfelületet egy szekrény takarta. Az ülőalkalmatosságok talajszinttől számított magassága elérte a napjainkban szokásos méreteket. A régi füstös lakóhelyiségben még csak alacsony bútorokat használtak, mert a füst egy méter magasságban és valamivel fölötte terjengett. A régi bútorkultúra ácsolt és zsilipéit technikával készült, az új pedig az asztalosok által alkalmazott csapolásokkal. Ezt a technológiát a hajóépítő ácsok találták ki. A régi lakberendezést maguk a parasztok barkácsolták, két-három évezreden át alig módosították az egyiptomi és más közel-keleti eredetű mintákat, a középkori asztalosbútor prototípusai pedig Itáliából és Hollandiából terjedtek el az egész kontinensen. A felsorolt bútorok mind olyan berendezési tárgyak, amelyek bár aligha mondhatók kényelmesnek, mégis gyönyörködtetik a szemet, ám azt is csak ünnepeken néhány 279