A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

dán szövetkezetek - a kelet-európai hagyományoktól eltérően - a kereskedelmi kapitalizmus érdekérvényesítő rendszerét ültették át a mezőgazdaságba.) A Kaukázusból a középkorban telepedtek át az örmények, többségük kereskedőként és a mesterséget folytatva gyarapította a városok lakosságát. A cigányok a 15. században jelentek meg, a modern időkig megőrizték marginális kulturálishelyzetüket, mert a társadalom peremén éltek. Nem emancipálódtak. Erre sem a civil társadalom, sem ők maguk nem törekedtek. A paternalista állam azonban igen, de átütő siker nélkül. A cigányok foglalkozásaiban és környezeti, továbbá mentális kultúrájában sok olyan elem fedezhető fel, amelyet idegen etnikai környezetükből kölcsönöztek. A dióhéjba zsugorított történet annak illusztrációja, hogy az etnikai folyamatok különféle korszakokban vágnak medret a társadalom közegében, nem mondható valamennyiről, hogy forrásuk az őstörténet sötétjében tört fel, középkori eseményeik egyaránt érintették a várost és a vidéket, sőt az energiaszolgáltatók a modern civilizációban is működtek, hiszen egészen új kezdemények alakították korunk társadalmának hétköznapjait. Mindent egybevetve: az etnikai folyamatok nem egyetlen történelmi korszak specialitásai, sokkal inkább állítható róluk, hogy korspecifikusak eseményeik. A részleteket tanulmányozva azt is el kellett ismerni a „nyelv = etnikum = kultúra" felfogás híveinek, hogy történetesen a német parasztok hagyományos anyagi kultúrája összességében eltér egymástól a német síkságon, illetve az Alpokban, aminthogy azon franciák életkörülményei is egészen mások, ha Normandiában, illetve Provence-ban laknak. A munkakultúra és a fogyasztási szokások sokasága mindenütt a világon a modern időket megelőzően a természeti adottságokhoz igazodik, sem a technológia, sem a gazdaság nem képes generalizálni azt, amit nem tudott elsajátítani maradéktalanul az ember. A gépesítés előtti munkakultúrát és a kisemberek életmódját elsősorban a természeti környezettel vívott harc sikerei és kudarcai határozták meg. Innen a hagyományos anyagi kultúra regionalitása. De a regionalitás nemzetközi érvényű, átfog korszakokat és nyelveket. Történetének utolsó fázisát az ideológia és vallás (következésképpen az indoktrináció) kettészakadásának eseményei és következményei töltik ki. A középkori katolikus egyház nemzetközi szervezet. Főként a szerzetesrendek azok. Az érintkezés eszköze egy halott nyelv (a latin), uralmának előfeltétele az analfabetizmus. A reformáció, majd az ellenreformáció újra megosztja az európaiak gondolkodását. A bizantinus keresztény kelet- és délkelet-európai tömb (amelynek anyagi viszonyai és munkakultúrája alig haladta meg a prehistóriában elért színvonalat) zárt rendszerét a kontinens többi részén - a kereskedelmi kapitalizmus kibontakozásával párhuzamosan - kettéválasztották a reformáció és az ellenreformáció, illetve ezen ideológiák jegyében fellépő intézmények merőben ellentétes rendszerei. A protestáns Észak- és Északnyugat-Európáján kívüli intézmények mellett újraszerveződött Dél-, Délnyugat- és Közép-Európa jó része. Az utóbbi övezetben a kormányzatok és az újraéledő római egyház paternalizmusa szabályozta a kisemberek életvitelét. A nagy régiókban a hétköznapi történelem a helyi adottságokhoz igazodva zajlott le. A kisemberek alkalmazkodtak természeti és társadalmi körülményeikhez. Mindezen ellentmondások gyökerei mélyen lenyúlnak a történelem rétegeibe. A korszakokon áthatolva szívja éltető nedveit (a neoevolucionisták kifejezésével élve) a „kultúra fája". 271