A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

A Skandináviában élő tanyasi bunkó ősgermán eredetű, a vikingek leszármazottja vagy az ősi szláv kulturális közösségből, a fél-Európát magukénak tudható etnikumból ered a kontinens polgárosodó parasztjainak szegény rokona, a muzsik. Ilyennek elképzelt kisemberek (más európai tájakon viszont mások) figurája állt a néprajzosok látómezőjének középpontjában. A néprajzos horizontja ugyanis kifejezetten alacsony. A kínai vagy a lengyel paraszt együttesen már nem is fért bele a képbe, a kettő együtt összehasonlíthatatlan lénynek tűnt számukra. Közelben kellett ellenpéldát találni. Szomszédokkal folyt a perpatvar. A magyar és a román értelmiségi „vadrózsapör" ellentett érdekű vitapartnereinek összecsapásaként tűnik fel a tudománytörténet ködéből. A Grimm-testvérek a germán ősköltészet nyomait vélték felfedezhetni a „gyermeki és házi mesék"-ben. (Hogy ezen alkotások megfogalmazásában mi lehetett a szerepe a Marburg környékére telepített hugenottáknak, akiknek - Charles Perrault írásaitól fertőzött - utódaitól jegyezték a meséket - hallgat a fáma.) A Grimm-testvérekben más témakörben vizsgálódva sem merült fel kétség, hogy a múlt azonos a paraszti hagyománnyal, amikor azt állították, hogy a paraszti hétköznapok jogszokásai az ősi germán törzsekben érvényes törvények maradványai. Többen osztották véleményüket. A német szociológia apostola, a „tudományos etnográfia" első német képviselője, W. H. Riehl szerint a falu a nemzeti múlt letéteményese, a város kozmopolita, idegen, jobbára zsidó, többnyire újgazdag, elnyomó, s ha úgy hozza a sors: a rendet felforgató veszedelem. (A sors iróniája, hogy a szerző zsidó vallású családban született.) Egy másik interpretáció szerint a kisemberek múltbeli hétköznapjainak van történelme, a kisemberek magatartása, tettei nyomán, a mindennapok története során módosul maga a történelem. A történelmet a kisemberek csinálják, noha erről ők maguk nem tudnak vagy legalábbis arról nem tudnak, hogy cselekedeteik céljai és eredményei korántsem azonosak egymással. A tudomány számára ezek az összefüggések természetesen még inkább rejtve maradnak, sokkal inkább rejtve, mint a társadalmi piramis csúcsain állók elhíresült tettei. A modern világban történtek azonban beigazolták annak a feltevésnek megalapozott voltát, hogy a kisemberek érdekérvényesítő törekvései szolgáltatják egy-egy társadalom energiáit, ezeket képes (vagy képtelen) kanalizálni a politika, a művészet, a vallás stb. Minden attól függ, milyen elképzeléseket vallanak képviselői. Kortársaink túlnyomó többsége frázisokhoz ragaszkodik vagy a meglévők helyett újabbakat állít elő, nem hajlandó elfogadni azt a tételt, hogy a társadalom nem passzív, hanem változó, átalakuló minőségű, környezetét alakító, dinamikusan működő képződmény. A nagy múltú krónikaírásnak, a politikaközpontú történelemtudománynak tehát van alternatívája: ez a mindennapi élet története. Sajátos ötvözete ez a történetírás több diszciplínának. Széles társadalomtörténeti alapon áll, többnyire nincs belőle kiiktatva a gazdasági összefüggések feltárására irányuló kutatás, van benne demográfia, szociológia, néprajz, régészet és kultúrtörténet. További kérdés, hogy mikor, mi dominál benne? A tudomány története azt bizonyítja, hogy ismereteink kaleidoszkópjában szakadatlanul átalakul a rendszert alkotó tényezők egymáshoz való viszonya. A változások jelzik, hogy miként születnek a tudományos eredmények. Többségük divattünet. Olykor azonban a változások nyomán született eredmények nem is utalnak arra, hogy a tudományos munkamegosztás rendszerének határterületein a problémák értelmezésének újszerű kísérleteit, esetleg egy új tudomány születését lehet megtapasztalni, esetünkben létrejön a „mindennapi történelem" tudománya. Aki pedig tudománytörténetről ír, annak számolnia kell az új disciplinával, hovatovább nem is lehet már nélküle beszélni a történelemről. 265