A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

sulása, a kultúra még a megváltozott körülmények között is fennmarad, korunk hatótényezője. A fából vaskarikát szokták előadni a szakmai kongresszusok vezérszónokai napjainkban. Ez a gondolkodás még a kereskedelmi kapitalizmus hatására kezdődött el. Tulajdonképpen az ipari forradalom volt az a nagy kihívás, amelynek hatására a múlt mindennapjainak tömeges értékteremtése felé fordult a kutató, s úgy gondolta, hogy örökkönörökké élt eddig a hagyomány, de most az élet fonala megszakadt! Új korszak kezdődik tehát. A felismerés következményei nyilvánvalóak. A változásról olvasva a kisemberek életviszonyait vizsgáló kutatókra felfigyeltek a társadalomtudományok művelői valamennyien. Miután elismerték működésüket és érdemeiket, a megbecsülés bátorítólag hatott, a néprajzosok ettől kezdve azon igyekeztek, hogy felfedezettjeik állapotrajzával minél több részletet bemutatva - gazdagítsák kollégáik gondolkodását. Mindamellett (ha volt is néhányukban társadalomreformer küldetéstudat és többeket fűtött a jobbítás szándéka) látván az általuk vizsgált társadalmi közeg elmaradottságát, a modern világ születésekor bekövetkezett szociális válságát, hamarosan takarodót fújtak. A néprajzosok nem akarták a 19-20. század fordulóját megelőzően reformerként jobbítani az általuk vizsgált társadalmat, előbb-utóbb visszahúzódtak az íróasztalok mögé, kimondva vagy kimondatlanul élvezték a katedrák vagy a múzeumi környezet kényelmét és a - megpróbáltatásoktól mentes - magányát. Küldetéstudatuk tehát két-három emberöltő alatt megváltozott már a 19. században. A szociológia meg az etnográfia indulásakor még a változtatás élharcosaiként írták be nevüket a tudománytörténetbe, de az utódok - számolva a kockázatokkal - jóval óvatosabban fogalmaztak. A 20. században hivatalnokok lettek valamennyien. (Magántudós például alig akadt már közöttük.) Hivatalnokoktól már nem lehet elvárni, hogy reformprogramokat dolgozzanak ki, jószerével nem is próbálkoztak ilyesmivel. A helyzetet mindig a kivétel jellemzi a legpontosabban. A romantikus ihletéstől mentesen gondolkodó néprajzosok működése más hatást váltott ki, s eredményeik is másként hatottak vissza rájuk. A tudás ugyanis arra is jó, hogy manipulatív eszköze legyen a hatalomnak. A „harmadik világ" elsőrangú terepnek bizonyult. Az „alkalmazott néprajz" (applied anthropology) volt talán a legfőbb teljesítmény eleddig, amelynek hasznát látta a gyarmati közigazgatás, mert - a pallérozás révén - javult a megszálló hadseregek tisztikarának és hivatalnokainak terepismerete és maga az államrezon. A teoretikusoknak azonban mindenütt meg kellett elégedniök - a történelmi folyamatok érzékelését és ábrázolásának szándékát alig képviselve - talán még a vártnál is szerényebb eredményekkel. A realitások iránt fogékonyak leíró tanulmányokat fogalmaztak, amelyekben beszámoltak egy-egy közösség életkörülményeiről, a történelmi folyamatok érzékeltetését rábízták ellenlábasaikra, a kultúrhistóriai eseménysorokat ábrázolni szándékozó kollégáikra. Az utóbbiak között többségben voltak azok, akik még mindig romantikus ihletésű eszmefuttatásokkal gazdagították a szakkönyvtárakat. Ezenközben számos tudományágazatban megerősödött a reálfolyamatok bemutatásának szándéka és a megoldás terén mindennapi gyakorlatra tettek szert. Napjainkban, amikor a hagyományos életmód már mindenütt romokban hever planétánkon, a hagyományt újra kell értelmezniök a néprajzosoknak. Már alig van alkalmuk a modern életkörülmények hézagaiban felfedezni a múlt maradványait. Ismét beigazolódik, hogy a nosztalgia és a kudarc mindig egy tőről fakad. Mi maradt a kudarcok láttán a tudomány pozícióit feladni nem óhajtó néprajzosoknak? Alighanem az a vágy, sőt hovatovább meggyőződés, hogy - egy sajátos szófordulattal élve - megnyugtathatják tudományos lelkiismeretüket. Amíg képviselhetik 257