A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

az ő) szemszögükből lehet elvégezni. (Néhány emberöltő múlva Claude Levi-Strauss relativizmusa ezt a tételt tagadta meg.) Kezdettől fogva másként kellett jellemezni azokat, akik a prehistória letéteményeseiként éltek közöttünk, a mi históriánk részesei voltak, jóllehet tulajdonképpen idegenként tekintettünk rájuk. (A Charles Drawin és Herbert Spencer-korabeli kereskedelmi kiállításokon a rendezők ketrecekben „vademberek"-et is mutogattak a müveit nagyközönség okulására.) Ezt az ellentmondásos helyzetet nem lehetett magától értetődőként magyarázni. Bonyolult, ideologikus terhekkel súlyosbított elméletek születtek. Azt sugallták, hogy egyes társadalmakat voltaképpen a prehistória vagy az archaikus civilizációk letéteményeseinek illik tekinteni. Minthogy a múlttal vagy a múlt élő képviselőinek tartott emberekkel kapcsolatos teóriák az európai típusú (így az északamerikai) civilizációkban születtek, megkülönböztették egyrészt a mostanság „harmadik világ"-nak mondott társadalmak berendezkedéseit, másrészt egy rész-társadalmat, az európai parasztokat (persze nyelvenként és nemzetállamonként elhatárolva csoportjaikat egymástól), mondván, hogy ők a múlt üzenetei. Az a világ, amelyben mi élünk, teljesen és tökéletesen különbözik az általuk lakottól. Gondolkodásukban a döntő érv az volt, hogy fajunk prehistorikus múltja tovább él, a parasztok életminősége szavatolja a hagyományokat, tulajdonképpen ennek köszönhetjük kultúránk és a vele egyenértékű etnikum hagyományait. Végeredményben azt állították tehát, hogy az etnikumot eredendően a prehistorikus lét formálja. Az ősi, a prehistorikus volt a kultúra legfontosabb minősítése, tehát a tudományos publikációk szerzői nem is fukarkodtak a múlt magasztalásával. Azt írták (akár új-guineai pápuákról, akár svéd parasztokról esett szó), hogy a múlt öröksége a hagyomány, amit szájról szájra, nemzedékről nemzedékre (kultúraként) örökítettek az emberek. Nagyszámú szakpublikációban bizonygatták, hogy a neolitikum vagy a viking ősök gondolatvilága nem veszett a múlt sötétjébe. A hagyományban tovább él a múlt. A jelen elhomályosítja a múltat. Korunkig, a mi tudatunkig él tovább a hagyomány. Persze idővel kopik és fakul. Hogy ezt a helyzetet meg lehessen érteni, az emberi világ magyarázatában meg kell fordítani a logikai sorrendet! A néprajzosok tudós kortársai úgy gondolták, hogy a népélet kutatói felfedeztek egy eleddig szinte teljesen ismeretlen világot, az emberiség több mint kétharmadának mindennapi életkörülményeit, miután erre a felfedezésre más tudományszakokban nem tartottak igényt. Ennek a felfedezésnek köszönhető, ha a néprajzosoké lett a társadalomtudományok rendszerében elérhető legnagyobb teljesítmény az elmaradott társadalmakkal kapcsolatosan, aminthogy az is kétségtelen, hogy felfedezésük jelentősége túlnő szakmájuk válaszfalain. Az európai társadalmakban vizsgálódó kutatók a 19-20. század fordulójáig csaknem mind arról írtak, hogy a hagyomány egy nép származásában találja meg eredeti értelmét, az etnikum az a történelmi háttér vagy talaj, amelyben a hagyomány gyökerezik és táplálkozik. Skandináviában történetesen egy ősgermán kultúrára gondoltak. Milyen is volt az ősgermán kultúra Észak- és Közép-Európa határövezetében a vaskorban és mi maradt belőle, mit őriztek meg az itt élő parasztok? Például U. T. Sirelius a finn népi kultúráról írott kézikönyvének a „Finn törzs" (Suomen suku) romantikus címet adta. Mások is, akik a 19. században művelték tudományukat, a romantika apologétáiként közvetlen megfelelést tételeztek fel a múlt és a parasztok életkörülményei között. Előbbutóbb azonban nehézségek merültek fel, többen megkérdőjelezték a romantikus ihletésű historizálás szavahihetőségét. Ez azonban nem zavarta a német nemzeti szocialista mozgalom elkötelezettjeit, akik a romantikus tan talán a legobskúrusabb változatát agyalták ki, aljas politikai célokat szolgálva nem tévedésektől hemzsegő provinciális tudományosságot teremtettek, hanem egy förtelmes mítoszt. Az ősi germán hagyományokat a 254