A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

PIRINT Andrea: Apró tárgyak Napóleon kultuszának jegyében

szíthették öntés, vésés (gravírozás, gillosálás), préselés, zománcozás, festés útján, de a szelencetestre applikált díszítmény (pl. miniatűr) alkalmazása szintén gyakori. Formája a mértani alakzatoktól (kerek, ovális, négy- vagy többszögű, trapéz stb.) kezdve bonyolultabb kartus-formákon át igazodhatott egy-egy állat (madár, kutya, oroszlán, egér, nyúl), valamely tárgy (pl. legyező, kosár, koporsó, gyaloghintó, nadrág, kalap) alakjához vagy akár emberi fej formájához. E tárgytípus a 17. század közepétől, a francia királyi udvarból indult hódító útjára, vált divattá, s kétszáz éven keresztül tartotta állásait. Hamarosan beszivárgott Európa uralkodóköreinek diplomáciai és társasági életébe, majd a főrangúak divatját követni akaró alsóbb osztályok, végül a polgárság életének is részévé vált. Amikor Bonaparte első katonai sikereit aratta, a szelencehasználat divatja épp hanyatlóban volt Franciaországban. A forradalom idején a királyság fényűző életmódjának kellékeivel együtt e tárgytípus is háttérbe szorult. A császárrá lett Napóleon új lendületet adott a szelenceművészetnek azzal, hogy felelevenítette a szelenceadományozás uralkodói gyakorlatát, de egyébként is nagy barátja volt a szelencéknek. Szívesen tartott magánál burnótszelencét, bár ő „... a szó hagyományos értelmében nem burnótozott. Nem szippantotta fel a port, csak annak illatát lélegezte be. A szelencéből két ujja közé vett egy adagot, szagolgatta, majd visszaejtette a dobozba. (Ez a szokása mentette meg életét, ugyanis állítólag egyszer mérgezett tubákkal kíséreltek meg ellene merényletet.) Szívesen játszadozott azonban a dobozkákkal. Az államtanács hosszú ülésein kölcsönkérte, majd elfelejtette visszaadni azokat. Végül a tanácsosok már csak 15 sou-s szelencéket hordtak magukkal" - tudjuk meg Ács Piroskától.

2 A szelence magyar földön is közkedvelt használati tárgy volt. 19. századi népszerűségére Mikszáth műveiben bőven találunk példát. A századforduló idején játszódó „Új Zrínyiász" Sartory Pálja „... gyakran nyúlt a burnótos szelencéjéhez, melynek fedelére egy hajporos dáma volt festve, valami múlt századbeli angol királyné". A Napóleon korában játszódó „Különös házasság" Medve doktorának zsebében kevés értéktárgya között ott lapult egy rózsafából készült burnótszelence dr. Guillotine arcképével, s az egykori titkosrendőr, Krok Mátyás is gyakran vette elő tubákos szelencéjét, „... hogy megsarkantyúzza az agyvelejét". A burnótozás, s vele a szelencehasználat nem csak világi körökben, de az egyházi szférában is általános volt. A „Különös házasság" perének folyamán „... az igazság... mérlegelése előtt még egy kis burnót megízlelése sem látszott megvetendőnek, mire kivette a praeses tubákos szelencéjét, és szippantott. A többi kanonokok is előszedték a piksziseket, és általános prüszkölés következett: a vicenótárius nem győzte ismételgetni a sok conducat sanitati-t." /. kép. Szelence a jénai csata allegóriájával AcsP., 1994/all. 211