A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

DOBROSSY István: Miskolc 19-20. századi városrendezési tervei és megvalósulásuk

Kilián Gimnázium melletti területnek és a Selyemrétnek több, mint 1/3-át, s majdnem teljes egészében a Malinovszkij utca és a 3-as út által bezárt háromszöget (ez a mai Petneházy-bérháztömb). ... Ha a felsorolt területek elfogynak, az építkezést vagy igen költséges módon a hegyoldalakba kell kényszeríteni, vagy hozzá kell fogni a radikális szanáláshoz, vagy ki kell vinni Diósgyőrbe a lakásépítkezés súlypontját."

6 A koncepció elhangzásától a megvalósításig két-két és fél évtized telt el, s a szanálások eredményeként létrejöttek a város keleti részén, a Szinvától délre eső területeken a nagy lakótelepek (Vörösmarty városrész), nem volt elkerülhető a „hegyoldalba kényszerülés", amint azt példázza az Avas városrész, s az építkezések diósgyőri „súlypont-eltolódását" is jól érzékelteti a diósgyőri lakótelep, attól délnyugatra a Berekalja, s ezt időben jócskán megelőzve az Előhegyi lakótelep (volt: Kilián-észak) és a Kenderföldi lakótelep (volt: Kilián-dél). A területfelhasználási koncepció az 1950-1960-as évek Miskolcát hat beépítési kategóriába sorolta: 1. Ipari területek. Miskolc egyik legégetőbb városfejlesztési kérdésének ítélték a Vasgyár területének elhatárolását, a lakóterületek védelme érdekében. Csak teoretikusan vetődött fel a Vasgyár kitelepítése, s annak bizonyítására, hogy ha a gyár városszervező volta megszűnnék, Diósgyőr és Miskolc ismételt szétszakadását vonná maga után. A Vasgyárnak tehát kapocs szerepe volt (azt tulajdonítottak) Miskolc és Diósgyőr egyesítésében, összeépítésében. A városrendezésnek ugyanakkor megoldhatatlan feladatot adott, hiszen korábban két település szélén fejlődő ipartelep a korábbi perifériális helyzetből centrális helyzetbe került. (A városrendezés számára ekkor még elképzelhetetlen volt, hogy három-négy évtized múlva - igaz, ez emberöltőnyi idő - a gyárnak ez a településrendező szerepe megszűnik, az utódvállalatok pedig már nem jelentenek számottevő lakosságszervező és megtartó erőt. Az egykor meghatározó központi iparterületen most - a maradványokon - az ipari műemlékvédelem kap hangsúlyt, jelenthet egyfajta rendező elvet.) A központi ipartelep mellett Nagy-Miskolcon még négy további iparteleppel kellett foglalkozni. Némelyiküknek történelmi múltja volt, más esetben egy fél évszázaddal előrevetített jövőkép vélhető, fedezhető fel benne. Inkább történelmi hangulata, mint hosszú távra tervezhető fontossága volt a Gömöri pályaudvar környékének, illetve az attól nyugatra elterülő, vasúti vágányokkal összekötött ipartelepeknek.

63 Az északkeleti iparterület a mai Zsarnai-telep, Repülőtér környékét jelentette, de nem vetődött (nem vetődhetett fel) a Szentpéteri kapui országút két oldalának olyan beépítése, amelyet az ezredfordulón északi városkapunak nevezünk. Az ipari tevékenység helyett a szolgáltató ipar vált itt meghatározóvá. A délkeleti ipartelep alatt az 1954-es koncepció a József A. u. környékét és a Sajón túli területi ipari centrumát jelentette. A városnak ez a keleti kapuja határozottabban, erőteljesebben épült ki, mint az északi térség. A Zsigmondy V. és Baross G. utcáktól keletre létező ipari objektumok kaptak új funkciót, míg a Sajón túli terület az utóbbi egy-másfél évtized terméke, itt az ipari parkká alakulás folyamata játszódott le előttünk. A déli iparterület a Martinteleptől indulva a Zsolcai vasútvonal és a Sajó közötti területet jelentette. Ezt az 1954-ben még „feltáratlan" területet a vasgyári, központi iparterület ellenpontjaként kívánták kialakítani. A terv a Cementgyártól délre eső térségben, a rendező pályaudvartól keletre eső területen kívánt a Martintelep elsorvasztásával olyan ipari „színteret" kialakítani, amely az M3-as országút és a pesti vasút,2

VirághP., 1958. 12. >3 A Zsolcai kapui ipartelep történetéhez 1.: Dobrossy /., 1995. 60-147. 191