A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

PORKOLÁB Tibor: Tompa és az akadémia (A Kazinczy-óda különös története)

felhatalmazással nem bíró Toldyt, másfelől a „politikailag hangolt" közönséget teszi felelőssé. Tompa engesztelhetetlenségét jelzi, hogy Arany november 10-én kénytelen megismételni a centenáriumi eseményekkel kapcsolatos észrevételeit („A lelkesedés inkább politikai, mint irodalmi volt. A szónokokat a teremben sem hallotta mindenki, de azért, ha vivárra került a sor, hangzott az, le a lépcsőig. [...] Benyomásom az ünnepélyről körülbelül az, mit Kazinczy Gábor így formulázott: 'a magyar most is született kortes, mint 48 előtt!' [...] Azért mondom én, hogy nyugtasd meg lelkiösmereted"

12

), és hogy még január 25-én is a felelősségáthárításnak ezzel a retorikájával érvel: „Ne bántson téged az a Kazinczy-vers tovább. Hogy a magyar közönség nem a művészit, hanem a hangzatost, a nagyhangút szerette s szereti mindég, azt én régen mondom - olykor tapasztalom is. Nem lévén fogékonysága az igazi szépség iránt, az nyerte s nyeri meg a nagy többség tetszését, a ki ugyancsak széles szájjal kimondja, a mi a sokaságnak kedves." A vigasztaló argumentációt végtelen türelemmel és empátiával felépítő Arany megkísérli érzéketlen közönség (a „profanum vulgus") és meg nem értett költő (a „géniusz") szokványos oppozíciós sémájára visszavezetni a konkrét esetet. Sőt, immár teljesen elszakadva a Kazinczy-ünnepségek lehangoló tapasztalatától, általános érvénnyel is megfogalmazza a kompenzációs alaptételét: „Legnagyobb költőinket nem a költői, hanem a politikai gondolat tette népszerűvé előttük".

13 Tompát azonban ügyének irodalomtörténeti, sőt nemzetkarakterológiai horizontra való kivetítése sem tudja kárpótolni az elszenvedett sérelmekért. A haragvó költőt csakis a Toldyval való végső leszámolás késztetheti - ha nem is a megbékélésre,

14 de - az ódapályázat kínos történetének lezárására. A március 10-i (immár explicit) vádbeszédre az ad alkalmat, hogy Toldy megküldi Tompának a centenáriumi események emlékkönyvét

15 és emlékérmét. A „becses küldeményt" a címzett „nagy köszönettel vette", ám most már nem mulasztja el, hogy e tárgy körüli nézeteit „leplezetlenül s tartózkodás nélkül" a „Tekintetes Titoknok ur" tudomására hozza. Először is - a már ismert kriminalizáló metaforikával - megállapítja a tényállást: „azok, akik megkoszorúzták homlokomat, késről is gondoskodtak nyakam számára"; és látszólag egyértelműen megnevezi a felelős(öke)t: „Én ugyanis nem a publikumban, annak Ízlésében, hangulatában; nem a mellékkörülményekben, de egyenesen és kizárólag az akadémiai eljárásban keresem és találom compromittáltatásom okát".

16 Tompa tehát nem fogadja el se Arany consolatiojellegű közönség-kritikáját, se Toldy hasonló, ám apologetikus célzatú állítását, miszerint „természetes" az, hogy a „fílippica"-ként előadott „másodrangú költeményt" nagyobb taps követi, hiszen „minden nagy közönség, a kiáltó szépség által inkább vonzatik, mint a legnagyobb szépség által, ha az nem kiáltó".

17 Tompa önérzetét nem a közönség viselkedése sérti („Oh, én azzal a publicummal, mely Zajzoni verseit már há12 Ráth, I, 475. 13 Ráth, I, 477^78. 14 A tompái sértődés talán legfeltűnőbb jegye: az engesztelhetetlenség. Az önérzetes Tompa nem csupán Toldynak, hanem például Petőfinek sem tudott megbocsátani. Még az egykori triumvir-költőbarát tragikus halála után sem volt képes felülemelkedni (vélt vagy valós) sérelmein. Bár egy 1850. november 30-án írott levelében Petőfinek nem tulajdonít igazi, tehát megbocsáthatatlan vétkeket: „Hanem barátom! hogy a harmadik iránt kiengesztelj: arra nincs szükség; mert én igen rósz lelkű ember vagyok, mindennap hirdetem: Uram bocsásd meg a mi bűneinket sat.; de a ki igazán megsért, nincs bennem erő, megbocsátani neki, sem a sirig, sem abban, sem azontúl. Azonban ezen vallomástól meg ne ijedj [...]; ő engemet így nem sértett, csak fájt lelkemnek a méltatlanság" (ARANY János Összes művei, XV [Levelezés, 1], szerk. KERESZTURY Dezső, Bp., 1975, 304.) - Aranynak ebben az esetben is csak a békemisszionárius kudarcra ítélt szerepe juthatott. 15 Akadémiai Emlékkönyv a Kazinczy Ferenc születése évszázados ünnepéről, Pest, 1859. 16 Bisztray, I, 336. 17 Bisztray, I, 337. 528