A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

BALASSA Iván: Lengyel-magyar kapcsolatok Tokaj-Hegyalján

menvén, sokszor sokszor megcsalatkozik az eladó és a vevő egyaránt". Alább azt is megjegyzi, hogy a faktorok, hajó termés ígérkezik előre értesítik a kereskedőket, hogy ne egyszerre rohanjanak ősszel a Hegyaljára, mert azzal felverik az árakat, hanem már korábban igyekezzenek azt lenyomni. Akadtak olyan lengyelek, akik már a 16. században betelepedtek a hegyaljai városokba. 1585-ben Sárospatak város jegyzőkönyvében szólnak egy Rozputencky Jaczko nevű „Premisley" eredetű lengyelről, aki Kádas Mihálynak 90 magyar forintot és egy hordó bort adott kölcsön és azt kiskarácsony napján kellett visszaadni.

13 Érdemes lenne valakinek a sárospataki római katolikus egyház, a jezsuiták által 1663 óta vezetett anyakönyveit átnézni és feldolgozni. A lengyelek ehhez az egyházhoz tartoztak és számos születési, esketési és halálozási adat található benne, mely azt bizonyítja, hogy különösen a 16-19. században számos lengyel család élt Sárospatakon. Az utolsó lengyel zsidó család nőtagját még magam is ismertem az 1950-es évek második felében. Tokajban is egész lengyel település alakult ki, feltehetően a 16. század második felétől kezdve. Ennek ma is meglevő emléke a Dancka utca, mely közvetlenül a hegy alatt húzódik és nagyszerű pincéi messze benyúlnak a talaj alá. Ebben az utcában elsősorban Gdanskból származó kereskedők házai álltak egymás mellett, a hagyomány a fontos lengyel kikötőváros magyar nevét őrizte meg. Sajnos a hivatalos utcanévadás ezt sem tűrte meg, de a bennszülött tokajiak elsősorban ezt használják ma is. A lengyelek a 16. században elsősorban a kassai kereskedők révén ismerkedtek meg a hegyaljai borokkal, de egyre inkább maguk is felkeresték ezt a vidéket. A vásárlók között a nemesek és papok voltak nagy számban, mert nekik nem kellett vámot fizetni, ami bizonyos korszakokban a 20%-ot is elérte. A kereskedők a behozott bor egy részét áruba bocsátották, hogy a vámot ki tudják fizetni. A borokat lengyel pincékben érlelték nagy gyakorlattal és ismerettel rendelkező pincemesterek, és hamar feltűnt a tokaji borral kapcsolatban ez a közmondás: Vinum in Hungária natum - in Polonia educatum. Az érlelés sokáig tartott, szokássá vált az is, hogy a főnemesek leánygyermekük születésekor vett borokat csak annak esküvőjén szolgálták fel. A krakkói borkereskedők nevével már a 16. század második felétől kezdve találkozunk és érdemes közülük néhányat megemlíteni: Gallus, Tilitz Jurga, Koczanowski Piotr, Roganowski Béla, Dubowski Márton stb., akik Lengyelország egész területére szállították a tokaji bort. A 17. században Nowy Sacz-ban többek között a következő családok foglalkoztak borkereskedelemmel: Timowski, Janik, Likawski, Polawinski stb. Ebben az időben már több magyar kereskedő Varsóban is árulta a magyar bort, míg Duklán Jan Mirowicz vette át a Tokajból érkező bort.

14 A lengyel igények jelentkeztek többek között a hordók nagyságának meghatározásában is. A 16. században már tudunk gönci hordóról, mely ebben az időben a 400 litert is meghaladta. Ez a szekéren történő szállításkor sok nehézséget okozott és nagyobb felülete miatt a sérülésnek is jobban ki volt téve. A lengyelek kisebb hordókat kértek és ragaszkodtak hozzá, hogy azok egységes méretűek legyenek. A hordó nagysága körül sok vita zajlott. „Az ügy végső elintézéseképpen 1712-ben arról értesíti a szepesi kamara a lengyel kincstárnokot, Prebedowskit, hogy a felvidéki termelők 180 itcze nagyságú hordót fognak készíteni, mely megfelel 60 lengyel garniecnek. És valóban 1716-ban a szepesi kamara olyan átiratot intéz Zemplén, Abaúj, Sáros, Borsod, Ung, Gömör, Bereg, 12 Balossal., 1991:622-623. 13 Román J., 1964: 19. u Balassa L, 1991:571-572. 491