A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

BALASSA Iván: Lengyel-magyar kapcsolatok Tokaj-Hegyalján

1955-ben Wroclaw-ban volt alkalmam a múzeumokat tanulmányozni és egy csomó kerámiai tárgyat mutattak meg, melyek eredetét nem tudták megállapítani. Azonnal láttam, hogy ezek székely készítmények a 19. század második feléből. Mikor egy kicsit jobban utánanéztem, kiderült, hogy a székely fuvarosok fazekasáruikkal ilyen nagy távolságra eljutottak és visszafele a sok áru között elsősorban gyolcsot és más szőttesneműt hoztak, amit otthon jól tudtak értékesíteni. A fentieket még sok-sok mindennel lehetne kiegészíteni, de nézzünk körül egy kicsit a szellemi élet területén is, ahol különösen a zenében lehetett sok mindent egymástól tanulni. A lengyel hegedű valami különleges szerszám lehetett, mert a 15. század közepén a Sermones Dominicales külön említi (Glosszárium 314) és ezt a későbbi szótárak is megkülönböztetik. De nemcsak a hegedűk, hanem a hegedűsök is híresek voltak az egész Kárpát-medencében. A Nádasdiak udvarában már 1544-ben feljegyzik: „Az lengyel hegedősöknek adtam...".

6 A kolozsvári számadáskönyvekben 1625-ben a lengyel muzsikások fizetéséről írnak.

7 A várnai csatában 1444-ben elesett I. Ulászló magyar-lengyel király emlékét lengyel monda őrzi, mely egy változatának halvány nyomát nálunk is ki lehet mutatni.

8 Lengyel László a magyar gyermekköltészetben is szerepel, éppen úgy mint ahogy kedves gyermekdalt ma is hallhatjuk: Kis kacs a fürdik fekete tóban \ Anyjához készül Lengyelországba. A találomra kiragadott példákat még egy megállapítással toldom meg. A magyarban és a lengyelben egyaránt található olyan elnevezés, mint azt már a hímzéssel kapcsolatban láthattuk, mely csak a népnevet használja, de akad erre más példa is. A lengyel önmagában jelenti a 3

/4-es ütemű lengyel népi, majd szélesebb körben elterjedt táncot, mely a 18. században Európában sokfele hódított, s ezt otthon mazurkának neveztek.

9 A lengyelt nálunk is szívesen táncolták és csak ezzel az egy szóval jelölték. Fordítva is megtaláljuk az elnevezést éppen a tokaj-hegyaljai borral kapcsolatban. A wegrzy így önmagában is a lengyelek által olyannyira kedvelt nemes nedűt jelentette, mellyel a magyarokat azonosították. Kevés olyan nyelvet ismerek, mely ilyen találóan jelöli meg a másik jellegzetességét és ez egyben a szoros kapcsolatot is jelzi. A török hódítás előtt a Szerémség (Fruska Gora) borát tartották a lengyelek is legjobbnak, mely a 16. század első negyede után, a mohácsi vész következtében számolódott fel. Ezt megelőzően azonban már itt is megjelentek: a lengyel és a lengyel zsidó kereskedők a legjobb borokat rendszeresen szállították észak felé. Talán ebből az időből öröklődött a lengyel zsidó tánc, melyet a lakodalmakban egészen a legutóbbi időkig előelővettek a szerémségi Kórógyon. Közben az alábbi szöveget éneklik: A lengyel zsidónak csak akkor van jókedve, Mikor tele pénzel lityeg-lotyog a zsebje, Mikor aszongya, jó lesz a borra, Jó lesz az én Kati lányom lakodalmára. Egymás mögött felállva megfogják az előttük haladó vállát és csúsztatott lépéssel (sasszé) haladnak előre. Majd szembefordulnak egymással és háromszor a lábukra ütnek, továbbhaladva újra szembefordulnak és a párok tenyerüket összeütik, amíg a nóta tart. 6 OklSz. 7

SzT. 7: 1013. 8

Ethn. 19:17. 9 TESZ. 489