A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

PATAY Pál: Régészkedéseim Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

sakor Megay Géza mentette meg a múzeum számára a megsemmisülés elől. (Később Zádor Tibor volt múzeumigazgató magánházának kertjében korhadt el.) Megay Géza jellegzetes alakja volt a Herman Ottó Múzeumnak. Annak ellenére, hogy magasabb iskolai végzettsége nem volt, kiváló érzékkel rendelkezett a műtárgyak iránt. Széles helyi ismeretségei révén rengeteg anyagot gyűjtött és mentett meg a múzeum számára. Csavaros észjárású ember volt. Nem mindig tudtam követni a gondolatmenetét. Ő kezelte a régészeti raktárát, de a helyszűke miatt leglehetetlenebb helyeket használt fel az anyag tárolására. (Tréfásan azt mondtam, hogy még a kéménylyukakat is.) Nem egyszer csak nagy üggyel-bajjal tudtam összeszedni a leletegyütteseket. Szerfölött büszke volt arra, hogy habár az apjának a Széchenyi és Szemere utca sarkán lévő cukrászdáját a háború alatt lebombázták, az utcasarkot még az ötvenes években is „Megay sarok"-nak nevezték a helybeliek. A Herman Ottó Múzeummal akkoriban kialakult szorosabb kapcsolatom tette lehetővé, hogy két, a megyében feltárt rézkori temetőt ismertethettem a múzeum kiadványainak hasábjain. Az egyik a 37. műút építése során, részben Korek József (Magyar Nemzeti Múzeum), részben Mithay Sándor (Xantus János Múzeum, Győr) által Szerencsen, a Hajdúréten végzett leletmentés 10 sírja volt. Ezek publikálását az ásatok készséggel engedték át.

4 A másik az egykori professzorom, Tompa Ferenc által még 1936ban Tiszakeszin, a Fáy-kertben megásott temető. (A leletei a Nemzeti Múzeumban vannak.)

5 1958 decemberében magam is végeztem leletmentést a megyében. Bodrogkeresztúrról jelentették, hogy vízvezeték-árok ásása közben sírokat találtak. Régész történetesen nem lévén a Herman Múzeumban, én szálltam ki azok helyszínelésére. Megállapíthattam, hogy a 37. műútról a faluba vezető út északi szélén, ott, ahol 1920 és 1922 között Bella Lajos és Hillebrand Jenő a híressé vált bodrogkeresztúri rézkori temetőt feltárta, négy sírra találtak. Kiderült, hogy annak idején nem tárták fel az útig a területet, így lehetséges, hogy a temető még mindig nincs teljesen kimerítve. (Egyébként a temető nem is Bodrogkeresztúr, hanem Bodrogkisfalud határába esik, lévén az út a két község közötti határvonal.)

6 A kétnapos leletmentés nem volt a legkellemesebb munka. Az egyik reggel például -9 °C-ra ébredtünk. Szerencsére velem volt a még háború előtti irhabundám és a kucsmám, így valahogyan csak ki bírtam bontani a földön fekve a sírokat. Az meg kifejezetten jólesett, hogy este, a munkaidő végeztével egy pincészet vezetője borkóstolóra hívott meg. Egy év sem telt el és életem egy legjelentősebb élményét ismét Borsodban élhettem át. Most Mezőkövesdről jelentették, hogy a repülőtér építése során „bronzokat" találtak. Régész még mindig nem volt a Herman Ottó Múzeumban, így a Nemzeti Múzeumtól kértek segítséget. Szabad ember itt sem volt. Magam is két hete hol itt, hol ott voltam kiszálláson. Fáradtságom ellenére nekem kellett a helyszínre mennem. De a lélegzetem is majd elállt, amikor az építésvezető főmérnök megmutatta a leleteket: egy bronz sisakot, egy bronz vödröt, két bronz bográcsot és két bronz lábtekercset. Olyan leletet, amilyen talán csak százévenként egyszer kerül napfényre! Hiszen 1959-et írtunk és hozzá hasonlóra csak 1858-ban találtak Magyarországon! Egy hitelesítő ásatást is végeztem a lelőhelyen, miután ahhoz a Honvédelmi Minisztériumtól megkaptam az engedélyt. (A helyszínre leponyvázott autóval vittek ki, nehogy valamit is lássak a re4 A szerencs-hajdúréti rézkori temető. In: A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei. 1956. 4-14. 5 Rézkori temető Tiszakeszin. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve I. 1957. 31-44. 6 A bodrogkeresztúri kultúra temetői. Régészeti Füzetek. Ser. II. 10. 1961. 6-9. 483