A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TÓTH Arnold: Paraszti históriák egy tardonai kéziratos énekeskönyvben

Megkondult már a harang temetésre Sokan gyülekeznek erre a bánatos helyre. Mindenki a bánat könnyét hullajtja Ki az apát, ki az árvát siratja. Csak egy nő van aki most sem könnyezik Hűtlen neje még el sem szomorodik Nem bánja meg az elkövetett tettét Meg sem nézi a férje temetését. A csendőrök már felkérik előre Menjen el a férje temetésére De ő büszkén azt feleli reája, Nincs semmi szüksége reája, hogy ő áztat meglássa. Isten legyen veletek, jó barátok Jó testvérek, parasznyai bányászok Akiktől én véletlenül elválok, Amellyet én se, de ti se gondoltatok. Bús szavam csak egy sóhajtásból áll Már akkor megöltem a halált. Nem tudtam hát tőletek búcsút venni, Vagy veletek egy édes szót váltani. Kívánom hát rátok a magas égből Megáldva legyetek a jó Istentül Szerencse fel, szerencse le kísérjen A szerencse mindig veletek legyen. Jó kívánataimat küldöm hozzátok Engem többé már ide ne várjatok. Énvelem már a mennyben találkoztok Viruló életem a sírhalmom. Egy jó anya a kapujába kiáll, A tó partján keservesen sírdogál A folyóba bánatosan könnyet hullajt Amelytől a folyó vize megárad. Árad a víz kiszakítja a gátat, De nem szünteti meg a nagy fájdalmat Bele ömlik a bánatos tengerbe így a bánat sose lesz elfelejtve. Édesanyám ne sirasson oly nagyon Felejtse el az én gyászos halálom Azt a könnyet amit értem hullajtott A szivére gyógyulásként használjon. 455