A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

PIRINT Andrea: A művészet története Moholy-Nagy László interpretálásában

könyvei - különösen második önálló könyve - valóságos kincsesbányát jelentenek a történeti elképzelése után kutakodó számára. Festészet, fényképészet, film című könyvében

22 az új kornak megfelelő optikai formaalkotás mibenlétét fejti ki, melynek kapcsán egy általános festészettörténeti koncepciót is nyújt. Egy olyan „optikai kifejezés történet" rajzolódik ki, amelynek alapvető vonása - bár említ hanyatló periódust is - a fejlődés; s a fejlődési sor végét logikusan „koronázza" az új kor formaalkotása. Meglehetősen elszórtan jelenik meg egy-egy mozzanat elgondolásából. A mozaikokat megpróbálom összerakni; a stációkat sorrendbe állítani. Leginkább A tárgyias és a tárgy nélküli festészet című fejezetben bontakoztatja ki történeti elgondolását, amely összekapcsolódik a művészetről alkotott fogalmával. Itt tárja fel a festészet létrejöttének és fejlődésének forrásait: az „elemi feszültségi viszonylatok" és a „kor által megszabott forma" mibenlétét. A kultúra fejlődését ezek függvényében látja: egyrészt az ember örök vágyában a problémák megoldására, és önmaga kifejezésére, másrészt a kifejezési eszközök adta lehetőségekben. Fejlődéstörténetében az „eredeti utánzási szándék" erősödését látja megnyilvánulni. Történeti elgondolásának viszonylag konkrétabb állomásaira a következő fejezetben találunk rá. „A kódex- és bibliaillusztrációk, a táblaképek és portrék stb. forradalmi újítást jelentettek az ábrázolás terén." Azonban „a perspektivikus képszerkesztés feltalálása óta a táblakép elhanyagolta a színt és csaknem kizárólag az ábrázolással foglalkozott" - írja.

23 E kritikában megfogalmazódik, hogy az elmúlt idők festészetének kettős feladatot tulajdonít: egyrészt a szín, másrészt az ábrázolás megformálását. A történetben a következő említett stáció az „előző nemzedék" művészetfelfogása, amely a folyamatban hanyatló periódust jelent. Hogy miért visszaesés, annak indokai összefüggnek művészetfogalmával. Az alkotásnak „biológiailag szükségszerű mozzanatokból" kell fakadnia, amiről megfeledkezve e nemzedék külsődleges esztétikai formulákkal dolgozott. A művészetfelfogás elhibázottságát Moholy-Nagy a helytelen életfelfogással magyarázza: a művészet kikerült a globális élet összefüggéséből; szabadidős foglalkozás lett. E korszakot illetően tagadja a művészet fogalmának használhatóságát.

24 Az eddig kibontakozó történet meglehetősen nagy általánosságokra szorítkozik, és a következőképpen összegezhető: a művészet minden korban ugyanazokból a forrásokból sarjad, ti. az „emberben rejlő feszültségi viszonylatokból", másrészt a „kor által megszabott formából". E két - a fejlődést tápláló elem - között dialektikus kapcsolatot tételez fel. Fejlődéstörténete szerint az utánzási szándék erősödése az eszközök tökéletesítését vonja maga után; az új eszköz aztán tovább növeli a közlési kényszert is.

25 A művészetben így folytonos fejlődés nyilvánul meg, de csak az általa adott művészetfogalommal dolgozva. Az akadémiák művészetének tagadja művészet voltát, így ez nem is hanyatló periódusként jelenik meg, hanem nem-művészetként. Moholy-Nagy célja nem az elmélyült művészettörténeti visszapillantás, hanem az új kor új formaalkotásának koncepcióját nyújtani. Szándéka, hogy a fényképezőgép számára helyet teremtsen az optikai formaalkotás terén, s ezt úgy éri el, hogy leredukálja a festészet feladatát. Figyelmét azért fordítja a hagyományos műfaj történetére, hogy kellő alátámasztással helyezhesse el az új műfajt a történet végére. Egyrészt a technika 22 Moholy-Nagy L., 1978. Eredeti: Maierei, Fotografie, Film. Bauhausbücher 8. München, Albert Langen, 1925. 23 Uo. 17. 24 Uo. 14. 25 A gondolatmenet kibontakozik uo. 12. 384