A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

TARCAI Béla: Szellemi élet a fogolytáborokban

De mi azt már elfelejtjük, mert hazamegyünk, ne adj' Isten, hogy Dajcslandba visszakerüljünk. A dalocska bizonyára a leventék körében születhetett és még szellemesnek mondható célzást is rejt magában arra a viszonyra, ami a krumplitolvaj fiúk és a gazdák között kialakult. A keverék nyelv is jellemző, mert akkoriban elkerülhetetlen volt, hogy a foglyok a német környezetben fel ne szedjenek egyes német kifejezéseket. Végül idézek egy harsányi parasztfiú versfüzéréből egy versszakot, amelyet a Lili Marlen dallamára énekelt - a tetűről: Száz kezem is volna, ujjakkal tele, Az is kevés volna, vakarni vele. A tv akarom az éjszakát, Letépek inget és gatyát, Úgy vakarom tovább, Úgy vakarom tovább. A lágerkultúra szerves részét képezik a hivatásos írók, költők, művészek munkái is. A foglyok és kényszermunkások begyűjtésében a győztesek nem voltak válogatósak. Az egyszerű emberek mellett fogságba estek a polgári élet kiválóságai, egyetemi tanárok, írók, művészek és más tehetséges emberek is. Ők voltak azok, akik a helyzetet leghamarabb felismerték, és nem csupán saját maguk, hanem fogolytársaik testi-lelki egyensúlyának fenntartása érdekében szervezkedtek. Ahol erre mód adódott - elsősorban nyugaton - iskolákat, ének- és zenekarokat, színjátszó és képzőművész köröket hoztak létre, közben maguk is alkottak. Az alkotó tevékenység értelmét nem csupán a lelki feszültségek oldása jelentette, hanem az az egyszerű tény is, hogy a munkák értékesíthetők lettek. A vevők főleg az őrök, a tisztek és alkalmilag azok a civilek voltak, akikkel a foglyok kapcsolatba kerültek. Ha felbukkant a táborban egy festő-rajzoló készséggel megáldott fogoly, az hamar kapott megrendeléseket. Az őrök rendszerint saját magukat vagy a zsebben őrzött fényképekről hozzátartozóikat rajzoltatták, festtették. Az ellenszolgáltatás némi élelem, cigaretta, rajzoló- és festőeszközök beszerzése és itt-ott szabadabb mozgás volt. a művészek szabad idejükben bajtársaikat, a tábort és környezetét és a táborélet eseményeit is megörökítették. A fogolyélet emlékei máig sem halványultak el azokban, akik azokat átélték. Sokan utólag, itthon festették, rajzolták meg élményeiket, mint ahogy mások utólag írásos visszaemlékezésekben foglalták össze mindazt, amit átéltek. A hazatérés sokak számára nem jelentette a várva várt szabadságot. Rájuk itthon Buda-Dél, Kistarcsa, Recsk, Kazincbarcika, Tiszalök és még sok más internáló és munkatábor várt. Akik tehették, itt is rajzolgattak, festettek, bár munkáikat ezekben a táborokban is rendszerint elkobozták. A Miskolci Galéria 1999 májusában a fogolytáborokban és a táborokról készült művészi alkotásokból kiállítást rendezett. Végezetül engedtessék meg nekem, a magam mentségére elmondani, hogy mindannak, amit leírtam, jó részét magam is átéltem, tehát módomban van a dolgokat „belülről" nézni és értékelni. Alkalmam volt megismerni a bayreuthi, a kulmbachi és a hírhedt Bad Kreuznach-i csillagtáborokat, a ooitiersi francia haláltábort és nagy szerencsével kerültem át a bolbeci amerikai kórháztáborba. Voltam tolmács a táborparancsnok mellett, ministráns a német tábori lelkész mellett ugyancsak Poitiers-ben, énekeltem Bolbecben a magyar művészcsoportban és karóval felfegyverkezve őriztem éjszakánként Mailly le Camp tábori rendjét. Számomra ezek a megbízások jelentették a túlélés reményét. 358