A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

SISKA József: Premontrei szerzetesek a bodrogközi Leleszen

8. kép. Képeslap az 1910-es évekből (Zempléni Múzeum, Szerencs) 1519-től a registrum fogalmát felváltja a protocollum elnevezés. A megőrzött mandátumokból, fogalmazványokból, registrumokból, protocollumokból, valamint az ügyfelektől megőrzésre kapott oklevelekből az idők múltával gazdag levéltár alakult ki a konventben. Először a torony alatti, vasajtóval bebiztosított sekrestyében tartották az iratokat. Itt őrizték a hitelesítő pecsétet és az egyház szakrális kincseit. Különválasztva tárolták a rendház és a hiteleshely okmányait, ládákban és szekrényekben. Az anyag növekedése után, a rendházi bővítésekkor építettek nagyobb tárolókapacitású helyiségeket a levéltár számára. A leleszi prépostság hiteleshelyi tevékenységét a közjegyzőségek 1874-es megszervezéséig folytatta. Az ország zaklatott belpolitikai eseményei hatással voltak működésére. A legzavarosabb időszak, amint már a rendház történetét bemutatva írtam, a mohácsi csatavesztést követően köszöntött be. A különböző királyok pártján álló főurak, seregek atrocitásai, fosztogatásai akadályozták a normális munkát. Az 1559-től 1697-ig tartó kommendátori korszak alatt Bocskay István az 1605 és 1609 közötti időszakra világi nemesekre bízta az oklevelek kibocsátását. Bethlen Gábor fejedelem hasonlóan járt el 1620-ban. A Thököly-szabadságharc idején Kassára menekítették a fontosabb iratokat, a többit pedig Ungváron helyezték el. 1701-ben Bercsényi Miklós juttatta vissza ezeket az okmányokat. A szatmári békekötést követően nyugodt korszak következik. II. József rendeletére 1788-ban Budára vitték a hiteleshely anyagát, hogy ott a király elképzelése szerint, központi levéltárat hozzanak létre. 1790-ben egy újabb rendelkezés értelmében az egri püspökség vette át, majd I. Ferenc utasítására, 1803-ban visszakerült Leleszre. A 18. és 19. századi hányattatásnak egyedüli haszna az volt, hogy a hiteleshely munkatársai elkészítették az oklevelek másolatát, leltározták és rendszerezték az iratokat, valamint a könnyebb tájékozódás végett mutatókkal látták el az egész levéltárat. A 19. században 1868-ban és 1894-ben vetődött fel, hogy a hiteleshelyi okmányokat az Országos Levéltár gondozására kellene bízni, de különféle okok miatt ezek az egyesítések elmaradtak. A 20. század első felében levéltár igazgató töltötte be az egykori custos szerepkörét. Mellette hites levéltári jegyző szolgálta ki az intézmény ügyfeleit.

12 12 Kumorovitz B., 1932. 223-255. 295