A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

MESTER Zsolt: Bükki paleolitikus barlangi lelőhelyek régészeti revíziója: három esettanulmány

A revízió alapjai A miskolci paleolitok - a „Bársony-házi szakócák" - körül dúló vita középpontjában a leletek geológiai kora állt, vagyis hogy lehetnek-e diluviálisak azaz jégkoriak. Ennek eldöntése érdekében Herman Ottó kezdeményezte Miskolc város földtani viszonyainak felülvizsgálata mellett a Bükk barlangjainak átkutatását is. Ez utóbbinak kettős célt szántak: a diluviális ember további emlékeinek megtalálását, s ezen keresztül a miskolci szakócák korának közvetett meghatározását. A Földtani Intézet Kadic Ottokárt bízta meg a munkálatok vezetésével, aki - éppen ezen célokat szem előtt tartva - ásatásainál különösen nagy figyelmet szentelt a rétegtani viszonyoknak (Kadic 1934: 8, 24). Kidolgozta a barlangok rendszeres ásatásához azt a módszert, amely biztosíthatta, hogy „úgy a réteg elválasztás, valamint a tárgyak begyűjtése is a legnagyobb pontossággal történhetik" (Kadic 1915b: 93). Ezt a bükki barlangkutatások kezdetétől alkalmazott módszert szerencsére részletesen publikálta (Kadic 1914, 1915a: 157-158, 1915b, 1938a: 24-26), így jobban megérthetjük a ránk maradt dokumentumokat is. Első lépésként felmérték a barlangot, és kitűzték a négyszögháló rendszert, amely a munkálatokhoz a topográfiai támpontot nyújtotta. A négyszögek nagyságát elméletileg a feltárás szabta meg, - vagyis nagyobb leletsürűségnél kisebb négyszögek, ritkább leletelőfordulás mellett nagyobb négyszögek -, az esetek döntő többségében azonban 2 m x 2 m méretű négyszögekkel dolgoztak. Az ásatás a négyszögek szerint haladt. A négyszögeken belül mélységszintekben tárták fel a kitöltést, de még ezen belül kőzettani alapon elkülönítették a rétegeket. A mélységszintekre is igaz a négyszögek méretére vonatkozó megjegyzés, hogy nagyságukat a körülmények befolyásolják, ám többnyire 1 vagy 0,5 m-es szinteket vettek fel. A négyszögeket arab, a szinteket római számokkal jelölték. Tehát az egy négyszög egy szintjén belüli egy réteget tekinthetjük az ásatás alapegységének. A régészeti és paleontológiái leleteket ezen alapegységek szerint gyűjtötték be. A leletek azonosítót kaptak, s az előkerülésükre vonatkozó információkat így dokumentálták. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy sorszámot kaptak, amelyet ráírtak a leletekre, s a sorszámnak megfelelően rögzítették az adatokat a gyűjtőleltár rovataiban. Az egyes négyszögek szintjeinek feltárása után rajzban rögzítették a függőleges metszeteket, amelyek alapján végül összeállították a barlang kitöltésének hossz- és keresztmetszeteit. Ezeket a dokumentációkat kell tehát felkutatnunk, mielőtt a lelőhely revíziójához kezdenénk. Amint azonban a példáinkból látni fogjuk, a valós helyzet korántsem ennyire ideális. A revízió elvei A felvett metszetek jelentős részét le is közölték a különböző publikációkban. Emellett számos közöletlen metszetrajz található az Országos Földtani Múzeum gyűjteményében.

2 A megjelent ábrákat áttanulmányozva azt tapasztalhatjuk, hogy a rajtuk feltüntetett rétegmegnevezések nem minden esetben vágnak egybe a szövegben közölt adatokkal, illetve az egyes cikkek adatai között is előfordulhatnak eltérések. Éppen ezért a revíziónkhoz igyekeztük felkutatni a lelőhelyek eredeti profilrajzait. Ezután pedig alapelvünk az volt, hogy az ezeken a metszetrajzokon feltüntetett információkatfogadjuk el kiindulópontnak, referenciának, minthogy ezek állnak szorosabb kap2 Ehelyütt is köszönetünket fejezzük ki dr. Kordos Lászlónak, az Országos Földtani Múzeum vezetőjének, hogy hozzájárult e rajzok tanulmányozásához és felhasználásához. 22