A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)
FRISNYÁK Sándor: A kultúrtáj kialakulása és terjedése Borsod vármegyében
Az antropogén tájformálás a manufaktúrák korában, a 18. században egyre jelentősebbé vált a Bükk-vidéken és máshol is, ahol a nyersanyag- és az energiaforrás rendelkezésre állott. A 18. században az erdei (montán-) ipar három őskörzete alakult ki a Bükk hegységben és ezek alkották a borsodi iparvidék magterületét. A Gyertyán-völgy ben és környékén az üvegipar épült ki. A huták temérdek fát használtak fel, egy-egy műhely évi szükséglete 5000 öl (16 000 m 3 ) fa volt. 23 A fának, mint ipartelepítő tényezőnek a másik két mikrokörzet kialakulásában is döntő szerepe volt. A Szalajka- és a Bán-völgyében, ill. a Garadna- és a Szinva-völgyében a vasolvasztó massák, öntő- és kovácsoló műhelyek (hámorok), fürészmalmok és egyéb manufaktúrák a környezet természeti erőforrásait hasznosították. A montánipar munkaerő-szükségletét szlovák, ruszin és német telepesekkel biztosították. A betelepülők kolóniái a Bükk eddig lakatlan régióiban létesültek (pl. Bükkszentkereszt = Újhuta 583 m, Répáshuta 500 m magasságban). A manufaktúrák az agrártársadalmakra jellemző, ún. módosított szoláris energiát (elsősorban a fát és a víz kinetikai energiáját) használták. Az anyag- és energiafelhasználás (és -áramlás) a 18-19. században már maradandóan formálta a természeti környezetet (pl. erdőirtványok, kőfejtők, bányagödrök, szállítópályákkal kapcsolatos terepmunkák, mesterséges csatornák, víztározók, kisebb-nagyobb salak- és meddőhányók stb.). A Bükk egyik legszebb ipari víztározója, a Hámori-tó is e korszak alkotása (1810-1812). Az ipar táj formáló-környezetátalakító hatása a 19. század közepétől felgyorsult. A változás, a gyáripari vaskohászat és a kapcsolódó (kooperáló) üzemek kiépülése - majdan környezeti hatása - az energiaváltással, a fosszilis energia (= szén) hasznosításával függ össze. Az 1786-tól fokozatosan feltárt borsodi szénvagyon (a Sajó- és mellékvölgyeiben) a 19. század közepén igen jelentős iparfejlődést indított el. A kohászat a Gömör-Szepesiérchegység területéről „visszavándorolt" Borsodba (és a Nógrádi-szénmedencébe). Az iparfejlődés - amelyet e helyen nem részletezünk - átformálta a Sajó- és mellékvölgyeinek (pl. a Hangony- és Szinva-völgy) földrajzi képét. Az agrár- és erdőgazdasági környezetben „ipari táj" formálódott, hatalmas gyárépületekkel, erőmüvekkel, infrastruktúra-rendszerekkel, jellegzetes lakókörnyezettel, a bányák körzetében meddőhányókkal, külszíni fejtések több hektáros gödreivel, felszíni beszakadásokkal és egyéb antropogén formákkal. 24 A táj kép változás mellett a víz- és levegőszennyeződés is káros kísérőjelensége a dinamikus gazdaságnövekedésnek. Az indusztriális táj a Sajó- és mellékvölgyeit jellemzi, a tradicionális agrárkörzetekben, pl. a Borsodi-Mezőségen és a Borsodi-ártéren a 20. század közepéig nem létesültek jelentősebb ipari vállalatok (leszámítva a Mályi- és Nyéki-tórendszert kialakító nagyüzemi kavicsbányászatot). Borsod vármegye ökoszisztémája - mint azt felvázoltuk - a 9-10. századtól jelentős változáson ment át. Az agrártevékenységre alkalmas térszíneken a természetes növénytakarót a kultúrvegetáció váltotta fel. A Sajó- és mellékvölgyeiben, továbbá az erdős domb- és hegyvidéken a kialakult agrár-kultúrtájat a 19-20. századi ipari termelés átformálta. A természetes vagy ahhoz közelálló ökoszisztémák kis területeken maradtak fenn (pl. Bükk-fensík). Az antropogén tájformálás-kultúrtájteremtés szükségszerű folyamat és nagy alkotásként értékelhető, amely hozzájárult Borsod eltartó képességének növekedéséhez és gazdasági fejlődéséhez. A feudális kor embere környezetkímélő gazdálkodásával még nem (vagy csak kis mértékben) károsította a természeti tájat. A 19-20. században a borsodi bánya- és iparvidék kialakulása és működése már súlyosan terhelte és károsította a tágabb környezetét. A 21. század feladata a tájrombolás okozta negatív 23 Veres L., 1996. 24 ErdősiF., 1987, Leél-ŐssyS., 1973. 220
