A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KALICZ Nándor– S. KOÓS Judit: Település a legkorábbi újkőkori sírokkal Északkelet-Magyarországról

A vizsgálati eredmények a legutolsó adat kivételével a Kr. e. 5457-5258 és az 5210-4999 közötti időszakra vonatkoznak. A legtöbb érték átlaga Kr. e. 5400-5250 cal. Egy, a középértéktől némiképp eltérő, magas évszámot egyetlen esetben mértek, és ez a Kr. e. 5582-5457 közötti időszak. Ezt a mintát egy cölöp elszenesedett maradványából, egy cölöplyukból nyertük. Elképzelhető, hogy ez esetben egy hosszú életű fa szolgált a mintavétel alapjául. Minden itt említett kalibrált adat megfelel a korai és középső neolitikum közötti átmenet időszakának, vagyis részint a Körös kultúra késői szakaszának, és a klasszikus vagy késői AVK-nak (HERTELENDI-KALICZ 1995; HERTELENDI-SVINGOR 1998). Hasonló eredményekre jutott R. Gláser a Kárpát-medence és más közép-európai területek kora neolitikus kultúráinak vizsgálata során (GLÁSER 1991). Az AlsóAusztriában (Brunn/Wolfholz) végzett mintavételek a közép-európai Vonaldíszes kerámia kultúrája teljes elterjedési területére vonatkozóan ugyanilyen eredményeket hoztak (LENNEIS-STADLER 1995). A tipológiai elemzés és a 14

C-es adatok alapján megállapítható, hogy lelőhelyünk a Szatmár csoporthoz, az AVK kialakuló fázisához tartozik, jóllehet egy, már fejlettebb szakaszt jelent, hiszen megjelentek a klasszikus fázisra utaló első jelek. Az eddigi vizsgálatok szerint a mocsolyási település és temető a Szatmár csoportból az AVK klasszikus fázisa felé történő átmenet határára keltezhető kronológiai szempontból akkor is, ha a korai időszakra utaló jelek túlsúlyban vannak. Feltételezésünket még nem a teljes leletanyag kiértékelésének birtokában állítjuk, hanem csupán előzetes véleményként közöljük. A Szatmár csoporton belül az eddigi, publikált leletanyag ismeretében három fejlődési fázist lehet elkülöníteni. A legkorábbi és legelső a Kőtelekről származó leletegyüttes (RACZKY 1983; uő. 1988). A klasszikus és középső, vagyis második fázist a következő lelőhelyek emlékanyaga reprezentálja: Tiszacsege, Rétközberencs, Tiszavalk (KALICZ-MAKKAY 1972; uők 1977; RACZKY 1989). A legfiatalabb, harmadik szakaszt az itt közölt mezőkövesdi, továbbá a füzesabonyi lelőhelyek anyaga jelenti (DOMBORÓCZKY 1997; KALICZ-KOÓS 1997a; uők 1997b). A tipológiai elemzés és az abszolút datálás alapján feltételezhető a Szatmár csoport részleges egyidejűsége a Körös kultúra késői fázisával. Szélesebb körben a Szatmár csoport a Közép-európai vagy Dunántúli Vonaldíszes Kerámia legidősebb fázisával, a Körös-Starcevo-Cris. komplexum legkésőbbi időszakával, a korai Vinca és a legidősebb Dudesti kultúrával, több balkáni kultúrával egészen az égéi kultúrákig, mint SeskloTsangli párhuzamosítható. 69