A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

UJVÁRY Zoltán: Foglalkozásának fő tárgya az istenáldotta nép Edvi Illés Pál néprajzi írásai

A feladat az, hogy a mészároslegény fogaival bontsa ki a köteléket és ragadja el az állatot. Először a dékánmester próbálkozhat. Lovával a lúd alá léptet. Megragadja az állatot. Alóla a lovát elvezetik. Kezével, fogaival igyekszik a zsinórt kibogozni. Ha már nem bírja tartani magát, int, a lovát alája vezetik, s eltávozik. Következnek a többiek, mindaddig, amíg sikerül a ludat a póznáról leoldani és elvágtatni vele. A győztes lesz a következő dékánmester, a mészárosok első legénye. Néprajzi szempontból fontos közleménye jelent meg úgyszintén a Tudományos Gyűjteményben A 'Magyar Parasztok lakodalmi szokásaik címmel (1827). Kapcsolódik B. S. (Balogh Sámuel) írásához, amelyet a Tudományos Gyűjtemény ugyanazon év korábbi (III.) kötete közli. A „gyűjtés" fogalmát használja, akár a mai néprajzos, amiben a tudatos kutatómunka, a helyszíni megfigyelés fontossága rejlik. A lakodalmi szokásokra vonatkozóan a következő helyeken végzett gyűjtést: „Tóközben, Rábaközben, Répcemellékén, Somogyban, Nógrádban, Pest és Veszprém vármegyékbe valék szemmel látó tanuja az afféle paraszti szokásoknak." A háztűznézéstől a menyasszony ágyba fektetéséig végighalad a házasságkötés, a lakodalom mozzanatain. Ő is enged a vőfélyversek csábításának, s azok közlésével illusztrálja a lakodalom menetét. Értékét azonban eredetisége emeli, mivel az általa közölt vőfél-levelek nem könyvből valók, amelyek „más újítások jobbára és nem régi eredeti formulák". Edvi Illés Pál Tudományos Gyűjteményben megjelent egyéb írásaiban is vannak néprajzi adatok. Öt évig volt, 1818-tól Nagyenyeden (Sopron m.) lelkész, ahonnan a levelekben számol be élményeiről, tapasztalatairól, a lakosság életéről, foglalkozásáról stb. A leveleket, amelyeket Szecsődy János Veszprém megyei biztosnak írt, a Tudományos Gyűjtemény Repce mellékének rajzolatja címmel közölte. „Áldott és eleven" vidékként mutatja be Repce környékét, amelyet „itt azon Helységeket hívják mindösszvessen, mellyek Soprony Vármegye délesti szélén Himodol, vagy leginkább Cziráktol fogva, melly körülRepczénk a' Rábával öszveszakad, is nevesztetett lészen, nyugott felé Klastromig és fel a' Németségig szélyt feküsznek, a' Répcze folyó ágazati között és körül. Lovakon hosszában is fél nyári napi járó föld csak. " Oda kékellenek a Somló és Ság hegyei. A táj „ czimere " a termékeny gabonás föld, a zsíros rét, gyümölcsös kevés ugyan, de a „Piroska-fej" és a Kőszeg környéki „német szomszédok" késő ősszel almát, körtét szekerekkel szállítanak, faluról falura járva gabonáért cserélik. Árusok és vándor iparosok más vidékekről is mennek a Repce melléki falvakba. így pl. az „égetett italaikat" áruló hiencek, szlovák olejkárok, drótosok, „üveges tótok". A Felvidékről őrlőköveket, a Balaton mellékéről pedig boraikat árulók jelennek meg. A helybeli nép foglalkozására, karakterére vonatkozóan tömör jellemzést ad: ,,e' vidéket különös vágatu emberek lakják... az alolról felutazó aRépczén általjön, és Soprony Vármegyébe lép, azonnal veheti észbe a' Répcze Melléki szellemet," majd a nyelvi sajátosságok bemutatása után írja: „ a' Répcze Melléki ember, különössen a' ki kereskedik, hajtogat, szekerez, vagy az alföldi pusztákra nyomtatni jár, megfordul az Országnak legmeszszebb alsó részeiben: de akárhány közül is könnyű ráesmerni. A közember apró lovakon jár, egyenes oldalú rövidke szekéren, mellynek haslófája nincsen; maga az ember jobbára posztó ruhás, kék vagy zöld színekre; köpönyeges; még szűre is köpönyeg formájú; kalapja tompa púpos; még szűre is köpönyeg formájú; kalapja tompa púpos; nemességében nemzeti büszke, de egyszersmind fölöttébb kényes is; szélcsapó, magáért kitenni szerető; főképpen pedig mint már mondám, beszédében udvari és tudóska, - magyarságát, nem is emiitvén. " Mindezekkel a példákkal hasznosan járul hozzá az azóta eltelt száznyolcvan év változásainak a vizsgálatához. 580