A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
SZALIPSZKI Péter: Háborús anziksz
A 3. képeslapot Losoncon adták fel 1941. IX. havában. Szövege: „Kedves Szüleim. Szeretettel szólok a messze távolból, ahol én magam nagyon jól érzem, nincsen semmi bajom. Józsi bátyámék is jól vannak, nagyon szép kis csendes lakások van. Elég szép kis város ez a Losonc, majd ha haza megyek, pénteken majd többet tudok mondani. Mégegyszer üdvözöljük mind a hárman mindnyájukat. Isten velük." A lap szövegéből kiderül, hogy a Gáspár család egyik tagja, Józsi a feleségével a visszacsatolt Felvidékre költözött, és már be is rendezkedett új lakóhelyén, olyannyira, hogy vendégül ttudja fogadni egyik testvérét. Ebből a lapból még nem tudni, hogy Józsi Losoncon mivel foglalkozik, de egy 1938. XII. hó 19-én keltezett levelezőlapból, amelyet Gáspár György őrvezető úrnak a miskolci Rudolf Laktanyába címezett, egyértelműen kiderül, hogy Józsi egyike azon számosoknak, akik a visszacsatolt területek igazgatására, a magyar szupremácia biztosítására érkeztek, hiszen a lap zárósora a következőképpen szól: ,$zervusz öcsém ölel bátyád Józsi. Losonc. Rendőrség." 1 * A visszacsatolt területek autochton magyar értelmisége meglehetősen -és joggal- sérelmezte mellőzöttségét, hiszen a trianoni diktátumot követően a csehszlovák állam fosztotta meg államigazgatási és államhatalmi funkcióitól és hivatalaitól megbízhatatlanságára hivatkozva, a visszacsatolást követően pedig a magyar állam sem tartott igényt szolgálataira, hanem az „anyaországból" telepített hivatalnokokat, rendőröket a visszakerült részekre. A Gáspár család közvetlen részese a második bécsi döntés következményeinek is, hiszen az egyik Gáspár fiú, György tagja az Észak-Erdélyt megszálló magyar hadseregnek. Természetesen egy katonának nagyon kevés információ állt rendelkezésére az események megítélésére vonatkozólag, pedighát maga a katona volt alapeleme a hadmozdulatoknak. Meggyőződésünk az, hogy csak a primer források, a korabeli szereplők -mégha oly kicsiny szereplők - közvetlen megnyilvánulásainak ismerete vezethet el ahhoz, hogy a résztvevőket ne pusztán a parancsokat automatikusan teljesítő ólomkatonáknak, hanem a háborús helyzetben is élő-eleven embereknek tekinthessük, akiknek érzéseik, vágyaik vannak. A legelsődlegesebb vágyuk a leszerelés, az hogy szeretnének mihamarabb viszszakerülni a megszokott, biztos élethelyzetbe, családtagjaik körébe, ennek kifejezése a levelezőlapok leggyakrabban visszatérő motívuma. „Kedves Szüleim! Jó egéséget kívánok a számokra, mint hála Isten nekem van. Kedves szüleim még mindig itt vagyunk a határon, nem tuggyuk, hogy mikor lépjük át a határt vagy hogy egyáltalán átlépjük-e, mert már a mi századunktol is szereltek le ötvenen, hát így nem tuggyuk, hogy mi lesz velünk az is lehet, hogy haza menyünk Egerbe, de az is, hogy bevonuljunk. Hát még bisztosat nem tuggyunk, hogy hogy lesz. Kedves édes anyám Jóskától még mindég nem kaptam lapot, lehet, hogy nem is akar írni. Még lehet, hogy egy lapot írok neki, de nem bisztos. Édes anyám Técsőnél vagyunk egyéb semmi nincs. Isten velük fiuk (György)." 1 A fentiekben már idézett 1940. IX. 20-án a kovásznai postahivatalban lepecsételt képeslap arról tanúskodik, hogy a második bécsi döntés után a magyar hadsereg és Gáspár György szkv. átlépte a magyar-román határt. 16 A Magyarországhoz újonnan visszakerült területeken szolgálatot tévő katonák gondolkodásáról, lelkiállapotáról jó képet ad Gáspár György szkv. 1940. IX. 26-án írt levelezőlapja: „Kedves édes apám, édes anyám és testvéreimig) Jó egéséget kívánok a jó istentől, mint hála isten nekem van. Édes anyám, a levelüket megkaptam, mind a hármat majdnem egyszerre. Édes anyám, amióta 14 Abaúji Múzeum adattára: 611/1. 15 Abaúji Múzeum adattára: 611/49. 1940. szeptember 5. pecséttel. 16 L. 12. hivatkozásunk. 557
