A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

SZILÁGYI Miklós: Hagyomány és újítás a népi gazdálkodásban

- az említésre sem érdemes alkalmiság szintjén maradt. A lókapa a '30-as évek vége felé kezdett terjedni az EMGE gazdaköreinek szorgalmazására, de mert használatának feltétele volt a kukorica vetőgépes sorba vetése, az elterjedtség nem igazán számottevő. Néhány kalotaszegi faluban, pl. Jákótelkén, a '40-es évek elején is sarlóval arattak az aszszonyok, így a néprajzi gyűjtő is megfigyelhette ezt az aratási módot, jóllehet a '30-as évek eleje óta az Alszeg falvaiban már általános volt a kaszás aratás. A 20. század első évtizedeiben még Kalotaszeg-szerte általános a kézi cséppel való szemnyerés, a '40-es évekre pedig azokban a falvakban maradt meg szokásos és rendszeres módszernek, ahol a szalmát - háziiparszerűen - szalmakalapfonásra használták. A kézzel hajtott cséplőszekrény egyébként már az 1890-es évektől, a lovas-járgányos pedig századunk elejétől, a tüzesgép 1907-1920 között kezdett elterjedni, s az utóbbit a '30-as évekre a benzinmotorral hajtott cséplőgép váltotta fel. - A Zempléni-hegység középső részén - Ikvai Nándor 1950-1960-as évek fordulója tájt végzett gyűjtése szerint

6 - csak halványuló emléke élt az 1870 tájt még általánosan használt faekének, a Vidats- és Sack-ekék néhány példányát viszont, az ekkorra már túlsúlyba került vasekékkel együtt, még használat közben is meg lehetett figyelni. A favázú - fa fogú boronára emlékeztek csupán, a vasfogú változatot viszont „még mindig" nem tudta kiszorítani a vasborona. A Hernád-közeli falvakban a '30-as évek óta általánossá lett a gabonafélék gépi vetése, viszont a hegyek közt 1960 tájt is szinte minden szemes terményt kézzel vetettek. A lókapa csak az 1940-50-es évektől terjedt el. A hegyi falvakban az 1900-as évek elejéig - majd a két világháború idején is - általános volt a sarlós aratás, a hegyoldalak apró parcellákra tagolt rozsvetéseit pedig még 1960-ban is inkább sarlóval vágták le az asszonyok. A 19. század végén megismerték ugyan az itteniek is a kézzel hajtott vasmasinát, 1910 körül a járgányt, a hegyi falvakban azonban nem terjedtek el igazán ezek a cséplőszerkezetek: a cséphadaróval való cséplést csak a benzinmotoros cséplőgép szorította háttérbe az első világháború után - annyira persze mégsem, hogy 1960 tájt ne lett volna fényképen is bemutatható a kézicsép használata. Az idézett (s minden földművelésről szóló néprajzi közleményből, tanulmányból, monográfiából hasonlóan idézhető,

7 bár - az emlékezet torzító hatása miatt - nem minden esetben feltétlenül megbízható

8

) vá/tozós-adatokból legalább két továbbgondolásra érdemes következtetés vonható le: 6 Ikvai N., 1967: 50-51, 63, 88, 100, 104, 147-158. 7 Néhány földművelés-monográfia: Kiss L., 1929 (Rétköz); Nagy Gy., 1963 (Orosháza - Vásárhelyi puszta); Pais S., 1964 (Becsvölgye); Balassa I, 1964 (Hegyköz); Takács L., 1976 (Várong); Sebestyén Á., 1976 (Bukovina, Andrásfalva); KnézyJ., 1977 (Csököly); Janó Á., 1982 (Szánk és Móricgát); Kovács E., 1993 (Doroszló). Jelentősebb földművelés-tanulmányok: Hoffmann T., 1956: 536-561 (Istenmezeje); Nagy Gy., 1965: 109-185 (Orosháza); Molnár l, 1971: 361-408. (Tápé); Nagy Gy., 1973: 437-480 (Vésztő); Varga M., 1973: 227-262 (Mezőberény); Ikvai N, 1977: 129-219 (Börzsöny-vidék); Nóvák L., 1977 (Gyoma); Bellon T., 1979b: 493-560 (Szeghalom); Nóvák L., 1980: 271-301 (Alsónémedi); Varga M„ 1981: 417-431 (Berettyóújfalu); Bellon T.-BotkaJ., 1982: 153-175 (Csépa); Márton L., 1983: 323-423 (Békés); Bellon T., 1984: 549572 (Kecel); Ikvai N, 1985: 171-318 (Tápió-mente); Varga M., 1985b: 273-331 (Báránd); Bellon T., 1988: I. 103-155 (Bag); Balassa!., 1989: 7-82 (palócok); Nagy Gy., 1989: 373^409. (Doboz); Bellon T.-Hagymási S, 1992: 329-354 (Túrkeve); Fodor F., 1992: 379-413 (Mórahalom); Bellon T., 1993: 194-252 (Békéscsaba); Madár l, 1994: 359-405 (Alsó-Garam mente); Fodor F, 1995: 247-297 (Csólyospálos); Szilágyi M., 1998: 297-370 (Homokmégy). 8 Jó néhány, az emlékezetre hivatkozó adattal kapcsolatban megfogalmazhatóak ilyen és hasonló forráskritikai észrevételek: mivel másutt több évtizedig eltartott a „régi" és az „új" egymás mellett élése, korántsem biztos, hogy Kopácson „a nyomtatás már az 1900-as év előtt megszűnt", csupán azért, mert „1880-ban már elkezdődött a gépi cséplés" (JLábadi K, 1994: 93). Számon tartván, amit maga a szerző is, más vajdasági etnográfus is idéz, hogy ti. Bácskában az 1850-es évek eleje óta alkalmazták a gőzgéppel működtetett cséplőszerkezetet, aligha lehet vitathatatlannak tekinteni a tüzesgép feltűnően késői: 1909. évi temerini megjelenését, 463