A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

közül a szokolyai (Hont m.) és a pusztafalusi (Abaúj m.) jelentett nyereséget. Két könyv terjedelmű gyűjtés kiadását a debreceni Csűry-népnyelvkutató iskola tanítványai próbálták meg. Az egyik Debrecen,

38 a másik a burgenlandi Felsőőr földművelését

39 dolgozta fel. 1934-ben Györffy István vállalkozott arra, hogy a magyar földmüvelésről feltárt ismereteket a Magyarság Néprajzában összefoglalja. Ez a főbb vonalaiban ma is helytálló tanulmány minden további részleges vagy teljes áttekintésnek alapját képezte. A második világháború után a földművelés néprajzi kutatása megélénkült, és számos olyan eredményt ért el, amit az európai néprajz is számon tart. Bár ezeket valamennyit igyekeztem használni, de tételes felsorolásuk itt lehetetlen, ezért meg kellett elégednem azzal, hogy tartalmi, módszertani osztályozást követve próbálom a legfontosabb eredményeket megmutatni. A történeti irányzat Györffy Istvánt követve mind nagyobb területet hódított és ebben a skandináv példák is segítettek. Belényesy Márta egy egész munkaközösségre támaszkodva okleveles források alapján tekintette át a magyar földművelést a 14-15. században, de időnként a későbbi időszakokra is találunk útmutatásokat (1954-1955, 1955, 1958, 1960). A korábbi korszakokra Györffy György (1963-1987, 1987) és Szabó István (1966, 1969, 1975) müveiben találjuk a legtöbbet. Ma már alig akad olyan földművelést bemutató néprajzi munka, mely ne igyekeznék a közelebbi vagy távolabbi korok forrásait is felhasználni. A munkaeszközök kutatása különösképpen megélénkült, de azoknak nemcsak formáját vizsgálták, hanem alkalmazását is bemutatták. Kós Károly az Erdélyi Nemzeti Múzeum faekeit (1947) dolgozta fel, Balassa Iván (1949) a különböző favillákat osztályozta, míg K. Kovács László (1950) a hazai csép-formákat elemezte, majd ugyanezt tette néhány évtizeddel később Paládi-Kovács Attila. Az eke és szántás történetével egész könyv

40 foglalkozik, de feldolgozásra került az ásó, a henger

41 formája és használata is, éppen úgy mint a vesszőboronáé.

42 A különböző vágóeszközök történeti néprajzát nyomozta Takács Lajos (1967, 1967a, 19681969, 1969, 1970, 1973), aki ezenkívül kötözőbotról (1969), az ásóbotokról, az ásókról, kapákról (1964) és több más földművelési eszközről adott kiváló áttekintést. Hoffmann Tamás (1963) a nyomtatás munkaeszközeit és táji módjait elemezte történeti mélységben is terjedelmes könyvében. Egy-egy növény termelésének egészét, annak munkaeszközeivel és társadalmi vonatkozásaival együtt mutatja be Balassa Iván (1960), ezt Takács Lajosnak a dohányról szóló monográfiája követte (1964). A szegedi paprikáról szóló könyv

43 több évtizedes gyűjtő- és feldolgozómunka eredménye. Ebbe a sorba illeszkedik Kosa László (1980) burgonyatermesztésről írt monográfiája, éppen úgy, mint Paládi-Kovács Attila (1979) a magyarországi rétgazdálkodásról kiadott munkája. Egészen új területet tár fel Selmeczi Kovács Attila olajosmagvak termeléséről szóló alapos összefoglalása (1993). A jellegzetes munkafolyamatok területén az irtással kapcsolatban kiemelkedő munkát végzett különösképpen a Dunántúlra vonatkoztatva Takács Lajos (1964a, 1966a, 1966b, 1976, 1980). A folyó menti és lápi gazdálkodás kérdéseiről a Duna mellékén "'MorvayP., 1938. 37 Tagán G., 1940. 38 Balassa !., 1940. 39 ImreS., 1941. 40 Balassa!., 1973. 41 Balassa!., 1991,1993. n

IkvaiN., 1981. 43 BálintS., 1962. 444