A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

Történelem és etimológia Az írott és kiadott történeti források a munkaeszközökre, a velük végzett munkára, a művelési módokra viszonylag kevés adatot tartalmaznak. Sokszor csak egy szó fordul elő, de ha azt az etimológia módszereivel tanulmányozzuk, akkor már használható eredményhez juthatunk, különösen a feltételezett származás tekintetében. Rendszeresen használtam a Magyar nyelvtörténeti szótárat (NySz), a Magyar Oklevél Szótárat (OklSz), a Háromszéki Oklevél-Szójegyzéket

25 és néhány más szógyűjteményt, ezek között különösen a Régi Magyar Glosszáriumot (RMG). Nagyon sokat jelentett számomra Szabó T. Attila: Erdélyi magyar szótörténeti tár (SzT) 1-9. kötete (AOp), melyben az elkövetkezendő kötetek szóanyagából is a példamondatokban sok mindent meg lehetett találni. Számos kéziratos összeírást, leltárt és kisebb számban ezek kiadásait is felhasználtam. Viszonylag kevés az olyan nyelvtudományi munka, mely a földművelés szókincsének eredetével foglalkozik, ezek megállapításait, ha azokkal egyetértettem, mindig bedolgoztam munkámba. Elsősorban szláv vonatkozásban Kniezsa István (1955), ótörök esetében Gombocz Zoltán (1912) és Ligeti Lajos (1986) megállapításait tekintettem irányadónak. Az etimológiai kérdésekben A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESZ), illetve annak újabb eredményeket is feldolgozó német kiadása Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (EWUng) jelentette számomra a legtöbbet. A Mutatók segítségével természetesen használtam a legfontosabb nyelvészeti folyóiratokat is. Ahol erre mód és lehetőség kínálkozott, ott elsősorban a környező országok szótárait és etimológiai forrásait is segítségül hívtam. A mezőgazdasági irodalom A magyar mezőgazdasági irodalom az olaszhoz, némethez, de még a lengyelhez vagy a csehhez viszonyítva magyar nyelven viszonylag későn indult meg. Ennek egyik oka minden bizonnyal az, hogy kiváló munkák latin nyelven, mint egész Európában, nálunk is rendelkezésre állottak. Ezek anyanyelvre történő lefordítását későn vagy egyáltalán nem végezték el, míg pl. Crescentius egész földrészünkön elterjedt alapvető munkáját lengyelre 1571-ben átültették és kiadták. A legkorábbi nálunk megjelent mezőgazdasági könyvek általános európai mintát követtek, amikor a naptárat követve sorolják fel a mezőgazdasági teendőket. Ilyen Lippay János 1662-ben megjelent naptára, mely 1753-ig számos kiadást ért meg. Ez a forma tovább élt és Nagyváthy János a Festetics-birtokok számára készült instrukcióiban éppen úgy ezt a bemutatást használta, mint Veszelszky Antal 1799-ben kiadott Százesztendős Kalendáriumában. A 19. századi folyóiratokban a földművelési ismeretek ilyen formában történő közlése gyakran előfordul, de alkalmanként ma is találkozunk e módszerrel, különösen a kertészetre vonatkoztatva. Bél Mátyás (1684-1749) az első magyar földművelés jellegzetességeit, táji tagozódását Notitia Novae Historico geographica... című munkájában (1735-1742) tizenegy vármegyéből összefoglalja, de kéziratos dolgozatai még további területeket is érintettek, melyekből részfordításokat adtak csak közre. Különösen jelentős Tractatus de Re Rustica című kéziratban maradt műve, melyben elsőként kíséreli meg a magyar mezőBogátsD., 1943. 439