A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

VIGA Gyula: Eredmények és feladatok a magyar-szlovák határ menti múzeumi együttműködés területén

gyűjteményeibe a határ mindkét oldalán. Magam elképzelhetőnek tartom - megfelelő előkészítés után - a cserét is, különösen a képzőművészeti, numizmatikai, irodalomtörténeti, képeslap stb. anyagok vonatkozásában, de a tartós letét sem zárható ki a határ túlsó oldalán. A két-(és több)nyelvűség az érintett térségben a múzeumi munkában is sajátos elvárásokat támaszt. Kötelezően szerepeltetni kell a nyilvántartásokban a helyi elnevezéseket, ül. a tárgy készítésével, használatával kapcsolatos terminológiát az egykori tulajdonosok, tárgyhasználók anyanyelvén is. A határ menti térségben szorgalmazni és támogatni kell a kisebb múzeumok kiállításaiban is a kétnyelvű feliratok és katalógusok, tájékoztatók készítését. Adminisztratív és financiális eszközökkel is szorgalmazni és támogatni kell a közös kiállításokat. A közös történelmi múlt, a két nép életében fontos esemény, folyamat, a szlovák és a magyar kultúra, tudomány, művészet, közélet területén egyaránt jelentőset alkotó személyiségek életútját közös kiállítások, kutatások, kiadványok révén kell megismerni, megismertetni (életmű-kiállítások, oeuvre-katalógusok, biográfiák stb.). Az együttélés pozitív példáinak bemutatása intézményeink számára is közös érdek. Az együttélés történeti, néprajzi, művészeti emlékeinek közös feltárása és feldolgozása (tárgyi és tematikus monográfiák, katalógusok) egyszerre helyi és globális érdek. A múzeumi szakágaknak (történettudomány, néprajz) - elsősorban a gazdasági tevékenységek mindennapi életre, a közkultúrára gyakorolt hatásának vizsgálatával (gazdasági kapcsolatok, központok, árucsere, piacok stb.) - hangsúlyosan kell rámutatniuk a térségi érintkezések, az interetnikus kapcsolatok történeti múltjára, eredményes működésére. A cél végső soron egy közös kulturális „példatár" megalkotása az együttélés pozitív tapasztalatainak közzétételével. A közös kutatások az együttműködés legkönnyebben szervezhető formái. Prioritást kellene biztosítani a tudománytörténeti és intézménytörténeti munkáknak (pl. 2002-ben kétszázéves a magyar múzeumügy), valamint azoknak a tárgykatalógusoknak, -monográfiáknak, amelyek a határ mindkét oldalán levő gyűjtemények anyagát feltárják, feldolgozzák. Az egyes szakterületeknek önállóan kell kidolgozniuk a maguk érdekeltségét. Pl. a történettudomány és a néprajz vonatkozásában együtt kell kimunkálni a szlovákiai magyarság és a magyarországi szlovákság kutatásának rendjét. Sajátos kérdéseket vetnek fel ebben a vonatkozásban a szabadtéri néprajzi múzeumok: a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban be kellene mutatni a Kárpát-medence valamennyi házvidékének reprezentáns építményeit, s hasonló módon kellene biztosítani Magyarországról reprezentatív épületeket a határon túli skanzenek számára. Amennyire azt a nemzetközi szerződések és szabályok megengedik, egyszerűsíteni kellene a „kishatár" területén a tárgyszállításokat, -kölcsönzéseket. A tízmilliós léptékű biztosítások a területi múzeumok erejét meghaladják. Erre közös alapot kellene képezni, s - ez nem mostani témánk persze -, a biztosításoknak olyan formáját terjeszteni, amelyben káreset nélkül a díjtétel nagyobb része visszajár. Részben túlmutat a közgyűjtemények körén a képzés és a továbbképzés problematikája. Az egyeztetésre és a folyamatos kapcsolatokra ebben a vonatkozásban is szükség lenne. A határ mente felsőoktatási intézményei (pl. a Miskolci Egyetem Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszéke) ebben részt vállalhatnának. Vélhetően igen sok konkrét ötlet, terv van, amelyek megfelelő támogatással megvalósíthatók, s megfelelő kondícióval a határ menti kapcsolatok automatizmusként működhetnek a múzeumok között is. Ennek a kereteit kell megteremteni államközi szinten, 381