A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
CSÍKI Tamás: A régiófogalmak néhány elméleti és módszertani problémája
Az üzemtörténet-írás azonban a nagyvállalkozásokat, a tömegtermelést megvalósító szervezeteket helyezte vizsgálatai középpontjába, míg a kisipari (és kereskedelmi) cégeket - amelyek szerepe a magyar gazdaság fejlődésében a dualizmus évtizedeiben és a két világháború között is meghatározó maradt - teljesen elhanyagolta. Persze ezek vizsgálata is lehetséges a statisztikákra épülő strukturális megközelítéssel, 34 amely azonban a mikroökonómiai elemzések lehetőségét háttérbe szorítja, ezáltal az eltérő tájitelepülési és gazdasági feltételek között működő egységek közötti nyilvánvaló különbségeket is elfedi. Ennek pótlására a mikrotörténelem szemléleti és módszertani elvei nyújthatnak segítséget a gazdaságtörténet számára, mivel annak egyediségre és a konkrét körülményekre való koncentrálása (amely ugyanakkor nem mond le a tipizálás és - pl. az ökonómiai - összefüggések feltárásának az igényéről sem), alkalmas lehet a mikroregionális szinten érvényesülő: egy-egy mezőgazdasági, ipari vagy kereskedelmi kisüzemre, illetve cégre jellemző sajátos vonások és tendenciák, a gazdasági törvényszerűségek (akár a makroökonómiai folyamatok) érvényesülési módjainak, valamint az említett egységek és környezetük kapcsolatának (mindezt konkretizálva: a vállalkozói stratégiák vagy kényszerek, a jövedelmezőség, a korszerűsítési-befektetési, illetve felhalmozási lehetőségek, az árukészlet, az üzletvitel stb.) vizsgálatára. Példák mindenesetre már rendelkezésre állnak 35 , ezek azonban jórészt módszertani alapvetések, s mind több konkrét eset elemzése és összehasonlítása teszi lehetővé az említett szempontok érvényesítését, ezáltal a mikroregionális gazdasági sajátosságok egyre pontosabb feltárását, valamint az egyelőre elég differenciálatlanul használt fogalmaink („kisüzem", „középvállalat" stb.) kritériumainak helyi feltételekhez való igazítását. inkább a helyi szénbázisra, és mivel megszűnt a rudabányai vasérc Csehországba szállítása- ami a világháború előtt jellemző volt - a helyi vasércbázisra is támaszkodhatott. Emellett a cseh és a magyar kormány 1922-es megállapodása szerint a felvidéki vasércet továbbra is Ózdra szállították - mivel Szlovákiában nem működtek kohászati üzemek -, miként a szlovák mészkőbányák jelentős része is a borsodi nyersvastermelést szolgálta. A gömöri és a borsodi ipar között tehát nem szűnt meg a kapcsolat (a Rimamurányi társaság jogi és gazdasági egysége is fennmaradt), amit kihasználva a borsodi kohászat termelése a háború után csakhamar elérte azt a szintet, ami a lecsökkent igényeket kielégíthette, illetve sikerült megszüntetni a vasfeldolgozó- és a gépipar nyersanyaghiányát is. S ha ehhez hozzátesszük, hogy az 1920-as évek elejétől a módosult helyzethez igazodva, a Rima nógrádi és borsodi üzemeiben fokozódott a specializáció folyamata, új profilokat honosítottak meg, valamint a borsodi iparvidéken felgyorsult a gépipar fejlődése, akkor bizonyos, hogy Trianon következményeit ezen az iparvidéken az eddigieknél árnyaltabban kell megítélnünk. HanákP., 1968. 5-6. sz. 915-17., 925-28., 930-3 \.,KóródiJ., 1959.51. 34 Pl. Ránki Gy, 1964. 2. sz. 35 Gyáni G, 1983. 3. sz.; Tóth Z, 1977. 1-2. sz.; L. NagyZs., 1997.; Csíki T., 1999. 377-91. stb. 354
