A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

CSÍKI Tamás: A régiófogalmak néhány elméleti és módszertani problémája

galmasan változó téregységek jelennek meg benne, amelyek maguk is „homogén magterületekből" és belső perifériákból, másfelől állandó és a gazdasági fejlődés eltérő típusaival, lehetőségeivel összefüggésben folytonosan változó, más-más egységekhez kerülő, tehát átmeneti helyzetű (vagy „mozaikszerű") elemekből állnak, ami kétségtelenül megfelel a dualizmus kori és a két világháború közötti magyar gazdaságfejlődés egyik fő térbeli sajátosságának.

32 Ugyanakkor - immár a gazdaságtörténeti kutatások konkrét lehetőségeihez is igazodva - alapvetően kétosztatú megközelítésre nyílhat lehetőség. Első egy ún. makroregionális szint lehet, amely a közigazgatási egységeket magába foglaló, szilárdabb területű nagytérségeket, valamint a városi centrumok és vonzáskörzetük funkcionálissá váló kapcsolatrendszerét integrálja, s amelyre elsősorban (bár nem kizárólagosan) a statisztikai anyagra épülő, strukturális vizsgálat, illetve a deduktív módszer kínálkozhat. A másik, az előbbitől nem mereven elválasztható mikroregionális szint, amely a táji tradíciók, valamint a területi munkamegosztás elemeit erőteljesebben megőrző, ugyanakkor kevésbé szilárd területű kistérségeket, továbbá egy kevésbé strukturált településhálózatot foglal magába (mindez nem - az előző szinthez viszonyított - fejletlenség paradigmája), melynek vizsgálatára (a néprajz utalt eredményei mellett) leginkább talán a tágan értelmezett üzem-, illetve vállalattörténet, valamint a mikrotörténelem kínálta analitikus módszer a legadekvátabb (s adhat új lehetőségeket), ami az előzőekben nyert információkat egészítheti ki és konkretizálhatja. E rendszerben - miként az üzemtörténetírás ráirányította erre a figyelmet - egyegy vállalatot komplex gazdasági, technikai és társadalmi jelenségként, egyfelől az adott régió vagy település, másfelől a megfelelő iparág s az egész ipari struktúra szerves részeként kell értelmeznünk. Emellett a termelés technikai-üzemszervezeti, munkaerő és piaci feltételeinek, a termelékenységnek és a jövedelmezőségnek, valamint a vállalkozás üzletpolitikájának (ide értve akár a bérezést vagy a szociálpolitikát), a vezetés és az ellenőrzés mechanizmusának egységes vizsgálata szükséges, egyrészt mert ezen tényezők között szoros összefüggés állhat fenn, másrészt mert ez teszi lehetővé az üzemek összehasonlítását, ami valóban elhelyezheti őket a szűkebb és tágabb földrajzi-gazdasági és társadalmi környezetükben, meghatározva azokat a kölcsönhatásszerű kapcsolatokat is, amit egyfelől az adott terület nyújtott az alapítás számára, másfelől ahogyan az üzem járult hozzá, pl. újabb gazdasági lehetőségek megteremtésével annak további formálódásához.

33 32 Beluszky Pál hipotézisét idézi: Timár i. m. 3. E modellnek megfelelően tudott Mózes Mihály „tőkés szigeteket" (pl. Krassó-Szörény), „belső perifériákat" (Fogaras), továbbá e két szélsőség között egyedi gazdasági adottságokat (a modernizációba, illetve a nemzetgazdaságba bekapcsolódó más-más szektorokat) kifejlesztő körzeteket megkülönböztetni Erdély, a Bánát és a Tiszántúl dualizmus kori vizsgálata során, aminek alapján a feltételezett „plasztikusabb regionális sajátosságok, a statisztikai régiók, illetve a sajátos fejlődést mutató kisebb területek súlyos ellentmondása tárulkozott fel." Mózes M., 1998. (h. n.) 3. 33 Mindebből következően hosszú távú ökonómiai folyamatok vagy Trianon hatásai természetesen vállalati szinten is vizsgálhatók, ami új Összefüggések feltárását eredményezheti. A magyar pamutipar vállalat 1930-as évekbeli hanyatlását pl. előbb a gazdasági válság következményeiben keresték, majd a konkrét: termelési, műszaki és üzletpolitikai vizsgálatok bizonyították be, hogy ennek gyökerei korábbra nyúlnak vissza. A cég ugyanis az I. világháború után a pamutipari struktúra egyoldalú fölénye miatt, a fonást kényszerült fejleszteni, s bár ezáltal a '20-as években az iparág élére került, eközben az új technológiákat igénylő szövést, illetve kikészítést elhanyagolta, ami a két tevékenység egyensúlyának végzetes felbomlását s az évtized végére minőségromlást, az önköltségek emelkedését eredményezte. Vagy a vállalattörténet, miként általában a regionális megközelítésmód a Duna-medence országainak 1920-as évekbeli autarkiás gazdaságpolitikájáról kialakult egyoldalú álláspontot is módosíthatja, amit az északkeleti iparvidék némely ágazata példázhat. Igaz, a békeszerződés után a borsodi kohászat elvesztette a legfontosabb vasérc-, mészkő- és bányafa-forrásait, ugyanakkor a fejlődő szénbányászat következtében egyre 353