A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KÁPOLNAI Iván: Mezőkövesd város és környéke népességének alakulása a 20. század elejéig

az 1670-es években Darócot és Bábolnát, a század végén pedig Sályt és Nagymihályt is.

21 A többi településnek nem sikerült nyomára jutni a dézsmajegyzékben. Ez sem jelenti azonban feltétlenül azt, hogy lakatlanná váltak - amint néhány Bükk-vidéki falu esetében már láttuk - hanem talán csupán annak a következménye, hogy a dézsmajegyzékek hiányosak. Végül is a környék településeinek nagyobb részénél kimutatható, hogy - bár csökkenő létszámú és jelentős mérvű fluktuáció következtében összetételében is gyakran változó népességgel - lakottak voltak a török hódoltság 100-150 éves időszakában. Szó lehet azonban egyes településeknél a folyamatosság átmeneti, rövidebbhosszabb ideig tartó megszakadásáról. Egyebek közt Keresztes és Püspöki lakói például földüregekbe, vermekbe bújtak el az ellenség elől. Mezőkövesdről pedig - egyes adatok szerint - a várostól délre, a régen erősen vizenyős „Nagyszállás" nevű határrészbe húzódtak, illetve telepedtek meg átmenetileg a 17. század első felének egy részében. Ugyanakkor azonban vannak adatok arról, hogy 1625-ben egyes személyek Kövesden nemességet kaptak, Pázmány Péter esztergomi érsek 1629. évi zsinati előterjesztésében pedig szó esik az egri egyházmegye területén lévő Kövesd nevű település - feltehetően Mezőkövesd - plébániájáról. Az 1650-es évekből a neve is fennmaradt a Kövesden működött Nagy János plébánosnak, az általa 1657-től vezetett anyakönyv azonban elkallódott.

22 Kövesden kívül másutt is működött plébánia a közeli tájon a török hódoltság idején - bár anyakönyveik nem maradtak fenn. Ismeretes azonban 1635-ből a Szomolyán működött plébánosnak a neve is, az ugyancsak szomszédos - de 1950-ben Heves megyéhez csatolt - Szihalomnak pedig az 1670-es évekből jelzik a plébánosát, aki a község pusztulása után, 1686-tól Kövesdről intézte parókiájának ügyeit. Kövesden fennmaradt az 1676. pünkösd vasárnapján, május 24-én - tehát még a török uralom alatti időkben fölfektetett anyakönyv, amely nemcsak Borsod megyében, hanem az egész országban a legrégibbek közé tartozik. Bejegyzései értékes adalékul szolgálnak a népesség számának alakulására vonatkozóan is olyan korban, amikor más források alig állnak rendelkezésre: a dézsmajegyzékekből már alig kapunk támpontot, és a népességbecslésre kevéssé alkalmasnak tartott dikajegyzékek sem tájékoztatnak tájunkról - országos viszonylatban is megszűnnek 1696-tól. A kövesdi anyakönyvben a megkereszteltek szülői, illetve keresztszülői között jelentős számban voltak környékbeliek (különösen Szentistvánból, Novajból, de távolabbi megyéből származott - például Zólyomból, sőt Árvából Kövesdre került - szülők gyermekeivel is találkozunk. Az 1677-ben bejegyzett 91 név közül 28 esetben van utalás idegenből származásra. Az 1679-ben megyeszerte dühöngő pestis pusztításai után - melynek során egyes adatok szerint csak Miskolcon több mint 1500 halálesetet jegyeztek fel - a kövesdi anyakönyvben az 1680-as évtized elején évente 50-52 keresztelés szerepel. Ha legalább 50 ezrelékes nyers születési arányszámot tételezünk fel - ami még két évszázaddal később is jellemző volt -, akkor 1000 körüli népességgel számolhatunk - kb. annyival, amennyire a 16. század derekán, a török uralom kezdetén a dézsmajegyzékben Kövesden összeírtak száma alapján következtetni lehetett. A kereszteltek számából következtetett 21 Kovacsics i. m. 405-413. 22 Sárközi i. m. 67-70., 73.; Soós i. m. 31. n Soósl m. 251. 264