A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KALICZ Nándor–S.KOÓS Judit: Újkőkori arcos edények a Kárpát-medence északkeleti részéből

kialakításuk - mint azt már fent említettük - meglehetősen bonyolult, amelyet elsősorban a szimbolikus jel két része közötti aszimmetria hangsúlyoz. Jóllehet ez a jel többféle kivitelben is megjelenik a bonyolulttól a legegyszerűbbig, de ennek ellenére is egyértelműen felismerhetőek legjellegzetesebb vonásai. Ebből következik, hogy az ábrázolás jelentéstartalma az AVK-közösségek számára - és csakis nekik - kétségkívül ugyanazt a mondanivalót jelentette. Nemcsak a megjelenési forma más és más, hanem az edények is különböznek egymástól, amelyeken a különleges ábrázolások voltak. Leggyakoribbak nagyméretű tárolóedényeken (50-80 cm), de sokszor előfordulnak a közepes méretűeken is (20-50 cm) és csak nagyon ritkán láthatóak kisméretű palackokon (15-20 cm). Úgy tűnik, hogy ezeknek a különleges arcábrázolásoknak a megjelenése nem állt összefüggésben az edény nagyságával. A forma már inkább meghatározó volt, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve az arcábrázolások hengeres nyakú edényeken jelentek meg. Meg kell említenünk, hogy az arcábrázolással díszített tárolóedényeket kivétel nélkül pelyvával soványították, amely a nagyméretű edények és a finom kerámia előállítási módjának uralkodó technikája volt az AVK korai időszakának csoportjainál. Ezzel szemben a közepes és kisméretű arcos edényeket soványítás helyett egyszerűen csak finoman iszapolták. Ezzel párhuzamosan a pelyvás soványítású, arcos díszű tárolóedényeket oxidációs égetésnek vetették alá. Ennek megfelelően színük világos lett (sárgás, világosbarnás, téglavöröses). Amint azt már a mezőzombori darabnál említettük, a legtöbb közepes nagyságú edény, amelyet csak finoman iszapoltak, redukciós égetéssel készült. A különböző készítési technikák kronológiailag és kulturálisan is csoportokhoz kötődtek. Valószínű, hogy a közepes és kisméretű szimbolikus jelű edények használata más volt, mint a nagyméretűeké. A méret és funkció különbsége azonban a szimbolikus jelek tartalmát nem befolyásolta. Két tényt kell még kiemelnünk a különleges arcos edényekkel kapcsolatban. Az egyik a szimbolikus ábrázolások kivitelezésének technikája. Ha az érintett kultúrcsoport kerámiáinak díszítését vizsgáljuk, akkor megfigyelhető, hogy a legtöbb karcolt technikájú, amelyet sokszor plasztikus dísszel egészítettek ki. Ilyeneket figyelhetünk meg a klasszikus AVK-ban, a Tiszadob csoportban és a Bükki kultúrában. A Szilmeg csoportból még csak egy különleges arcábrázolású töredéket ismerünk (Miskolc-Tapolca, Várhegy). Az Esztár csoportban, ahol a kerámiákon uralkodó díszítési mód a festés volt, a tárgyalt típusú arcos edényeket is festették. Hat olyan, különleges arcábrázolású darabot ismerünk az Alföldről az Esztár csoport területéről, amelyet festéssel állítottak elő. Feltűnő, hogy három ezek közül kívül esik a csoport elterjedési területén (14. kép 2, 4). Ezek főleg csak kis töredékek. Egyik töredék a fentebb említett áldozati gödörből került elő Tiszaigarról (RACZKY 1992, 151-152, 2. kép 1). A másodikat a Bánátból, Satchinez nevű lelőhelyről (a Vinca kultúra környezetéből) közölték (DRA§OVEAN 1993, 1. t. 9). A harmadik kivételesen ép példány. Kisméretű, és nem csak a szimbolikus ábrázolás különlegessége sorolja csoportunk körébe, de elhelyezésének körülményei is kétségtelenné teszik szakrális jellegét. Tiszazugon találták, egyedüli lelet volt egy nagy gödör közepén, amelyet több csontvázas temetkezés vett körül.

2 Mindhárom lelőhely messze esik az Esztár csoport eredeti elterjedési területétől.

3 2 Ezúttal mondunk köszönetet Raczky Pálnak a leletről és lelőkörülményeiről adott információjáért. Hasonlóan köszönjük hozzájárulását az adatok felhasználásához. 3 A szarvasi szobor rekonstrukciója a fej kiegészítéssel véleményünk szerint elhibázottnak tekinthető. A fej töredékei ugyanis semmiképpen sem tartozhattak a szoborhoz, hanem valószínűleg egy arcos edényről származhattak, amelynek formája, mérete és kivitelezése a mezőzombori edényhez lehetett hasonló (1-2. kép). 19