A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

TAKÁCS László–KOVÁCS Zsolt: Az „úrbéri pátens” végrehajtása Baktán és Kétyen

rótt összeget. A fizetési részleteket félévente - az első részletet 1869. január 1-jéig kellett a földesurak felé rendezni. Egy telek után a kárpótlást 550 forintban határozták meg, ami azt jelentette, hogy 1 holdra 18 forint 57 krajcárt kellett fizetni. A 78,8 hold maradék földek utáni megváltási összeget egyénekre lebontották, beleszámítva, hogy a korábbi földek utáni szolgálatokat - dézsma, gyalogmunka - ki milyen mértékben teljesítette. 1868-ig az úrbéres és majorsági zsellérek közül 6 fő váltotta meg a földjét, egyezett ki a földesurával: F. Farkas János, öreg Petró János, N. Gulyás Istvánné, öreg Dankó István, Dienes István és Juhász Andrásné. A megválthatónak ítélt földekről hasonlóan rendelkeztek, a fizetési határidőt 10 évre felemelve. Kijelentették, hogy a község birtoka nemcsak a volt úrbéreseké, hanem a falu valamennyi rendű és rangú lakosáé, így a volt földesuraké is. Módosították az erdőségekből kihasított területek felosztását, mivel a tilalom ellenére sokan pusztították, lopták a tulajdonosok fáit, megváltoztatva azok értékeit. Meghatározták a dűlőutak, csapások pontos helyét, azok nagyságát, nem egyszer új utakat kijelölve. A tagosítás költségeit a közbirtokosságra ruházták, pontosan lejegyezve - egyes birtokok zár alá helyezése mellett - a fizetés módját és határidejét. Az irtásokért a jobbágyoknak járó, a földesurak által fizetett összegről úgy rendelkeztek, hogy azt levonták a jobbágyok maradványfóldek utáni fizetési kötelezettségéből. Akik időközben megváltották magukat, illetve nem volt maradvány földjük, azoknak a földesurak fizettek. Összesen 8 forint 58 krajcárt tettek le Tóbiás János bíró kezébe, hogy azt egy kimutatás alapján juttassa el az illetékeseknek, az elismervényeket pedig küldje be a bírósághoz. A majorsági zsellérek szántófóldbeli illetékeiket egy-egy összesített tagban kapták meg a falu nyugati végétől az úrbéri legelő felé, az úrbéri szántóföldek északi részében elvonuló széles csapásnak déli és északi oldalában lévő szántóföldekből, illetőleg a szántóföldként kiosztott Ternye legelő földekből oly módon, hogy az ezen csapás keleti végében kétoldalvást levő belső és közép Kenderföld dűlő az úrbéri telkeseknek lett kiosztva. A majorsági zsellérek szántóföldje ezen két Kenderföld nyugati részétől vette kezdetét, ahol az egyes illetőségek délről északra húzódó vonalak által elkülönítve házszámok szerint lettek kiosztva. Az úrbéres szántóföldeket azon úrbéres zsellérekkel, akiknek külső illetménye volt, három nyomásban osztották ki, szintén házszámok szerint; hogy az osztást melyik házszámmal kezdjék, azt sorshúzással döntötték el. Ilyen földek voltak a Forrásfej, a Babargaz, a Babar rét dűlőben. A Lucernástól délre osztották ki a majorsági és úrbéri zsellérek rétilletékeit egy keletről nyugatra húzódó vonal mentén. Ezen túl a bereti határig voltak az úrbéri telkesek rétjei. Ugyancsak az övéké lett birtokarányosan a Babar rét és a Forrásfej egy része. Birtokkiigazításokra került sor a Sűrű erdőből és a Vagyos erdő északi részéből. Az erdő-tagok végleges átadásáig mindenkinek, így a birtokosoknak is megtiltották a fakivágást. A csapásokon és utakon a legeltetést tiltották el. A földesurak, a közbirtokosság közt létrejött 1862. november 13-án szignált erdőkkel kapcsolatos egyezséget 1868-ban kisebb változtatás után megerősítették.

10 Ezek szerint a Sűrűaljtól kezdve az első „nyíl" volt Szálai Antalé. Majd a bereti kisebb birtokosok, Dezső András, Dienes László, Dezső Istvánné és Hatházy Terézia következett. A uo. Baktai közbirtokosság egyezsége 1862. november 13. 198