A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án

rendi táblán tömegjelenetekre került sor, éjszaka pedig ellenséges hangulatú tanácskozást tartottak. Igen kevés, legfeljebb 20-30 főnemes részvételével, csak a legutolsó percben összehívott rövid ülés nyilvánította ki a szent ügyről

84 való lemondást. Hiába szónokoltam én és még néhány püspöktársam az egyház jogai mellett, hiába hoztuk fel, hogy a tizedekről való lemondás nem tőlünk, az éppen akkor élőktől függ, s az egyházak, káptalanok, plébániák, a számtalan kegyes intézmény és alapítvány a tizedek elvételével a legnehezebb helyzetbe fog kerülni, csak azt az egyet tudtuk az igazságosságra ártalmas gyorsaság miatt elérni, hogy betétettük a törvénytervezetbe a tizedek elvesztését eltűrni kénytelen plébániáknak valamiféle kompenzációját. Ami pedig az egyházi javak úrbéri jövedelmeit illette, ezeket ezután ugyanolyan módszerrel engedték el a jobbágynak, mint ahogyan az ország egész nemessége a jövedelmeiről csak a teljes kártérítés reményében illetve feltétele mellett meghozott törvény fejében mondott le. Senki sem volt, aki az egyházi rendnek, egyébként az ország első rendjének érdekei mellett azon az országgyűlésen kiállt volna, függetlenül attól, hogy a többi földesúr állapota hogyan alakult az úrbéri jövedelmek tekintetében. Nem tudjuk, miféle ügyeskedés vagy miféle tévedés következtében történhetett, hogy nyilvánvaló: a cs. és k. Felség által szentesített és kihirdetett, az elveszített úrbériségek kárpótlására vonatkozó törvény a magyar egyház papságára nézve sokkal kétértelműbb és homályosabb, mint amennyire az igazságosság, az ügy jelentősége, vagy a többi osztrák tartomány példája megengedné, vagy pedig mint az e tárgyban az országgyűlési tárgyalásokról készült eredeti és autentikus jegyzőkönyvből kitűnik. (Egyébként a kompenzáció az egész osztrák monarchiában az egyháziaknak rendelkezésére állt.) Ügyeinknek a fent elősoroltak szerinti állása miatt igen szomorúan sínylődünk, szentséges Atya, akár a múltba, akár a jövőbe nézünk. A szent kánonok szankcióit áttanulmányozva rádöbbentünk, hogy az egyház vagyonáról az Apostoli Szék ítélete nélkül nem lett volna szabad döntést hozni. Szentséged lábainál alázatos és esendő szívvel leborulva én és Magyarország minden püspöke gyermeki odaadással esdeklünk Szentséged előtt, hogy azokat a dolgokat, amelyek elmúltak, ne nekünk tulajdonítsa, hanem a bűneinket és őseink bűneit bennünk felfedő Isten jogos és kiismerhetetlen ítéletének, valamint méltóztassék atyai kegyességéhez és kegyelmességéhez mérten gyarlóságunknak bocsánatát adni. A másik dolog, ami aggódással tölt el minket, hogy az egyház szükségleteiről való gondoskodáshoz - ha a tizedek és úrbériségek jogos kártérítését nem kapjuk meg - mi aligha leszünk elégségesek. A szemináriumok, kegyes intézetek, a sok egyház, plébánia híjával lesz a szükséges fenntartási alapnak. Már attól kell félnünk, hogy ha éheznie kell a népünknek,

85 elhagyja helyét, és a polgári törvény által kijelentett hitehagyás lehetőségének útja megnyílik előtte, hiszen ebben a polgárháborúban a papok erkölcsei is elvadultak és meglazultak. Nem feledkezve meg kötelességemről, kérelmező könyörgéseimmel alázatosan a fenséges uralkodó trónjához járultam, és tiszteletteljesen meggyőződtem róla, hogy a Felséget szentséges elődeinek az Isten és egyház iránti ritka kegyessége vezérli. A császár titkos tanácsosai is a legjobb reményekre jogosítanak. Mivel azonban ez az ügy az egyház mai helyzetéhez képest oly óriási jelentőségű, s az Apostoli Szék ítélete nélkül nem lehet határozni, Szentségedet a legalázatosabban kérni merészeljük, hogy azon atyai kegyességhez mérten, melyet az Apostoli Szék Magyarország alapításától fogva ezen részek tekintélyes egyházai iránt méltóztatott tanúsítani, most is ezen részek sorsát kegyes védelmébe vegye, és méltóztassék hivatalával a fenséTi. a tizedről Ti. a papoknak. 184