A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KALICZ Nándor–S.KOÓS Judit: Újkőkori arcos edények a Kárpát-medence északkeleti részéből

égetés jellemző. Az edények többségénél megfigyelt sötét színű felület általában a redukciós égetés során alakult ki. A cserepek kis csoportja világosbarna színű és többször megfigyelhető rajtuk is a foltos égetés. A töredékek között a durva kerámia is több példányban fordul elé, amelyek jellemzője a pelyvás soványítás és az oxidációs égetés. Az eddig előkerült edények és a mintegy ötven töredék mindegyike díszített, és kivétel nélkül az Alföldi Vonaldíszes Kerámia (AVK) kultúrájának Tiszadob csoportjához tartoznak (KALICZ-MAKKAY 1977, 38-43.). A lelőhely és a leletek tehát éppen azért olyan jelentősek, mert nagyon ritkán kerül felszínre ilyen tisztán Tiszadob típusú leletegyüttes az Alföldön. A gyenge minőségű klasszikus AVK-fazekasság után technológiai szempontból előrelépést jelentenek a Tiszadob csoport kerámiái, amelyeket nagyszerű kivitelezésben állítottak elő. A teljes leletegyüttes ismeretében felmerül a kérdés, hogy vajon milyen célt szolgáltak ezek a leletek, s hogy vajon milyen objektumból származhattak? A nem teljesen hiteles lelőkörülmények ellenére nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy e tárgyakat nem a mindennapi élet szolgálatába állították. Erre bizonyíték az arcos edény fejábrázolásán a különleges szimbolikus jel. Amint már arról fentebb is szóltunk, e töredékek nagy valószínűséggel épségben kerülhettek a földbe, s csak annak nyomására, vagy pedig a sírásás következtében törhettek darabokra (erre utalnak a megfigyelt friss törési felületek). Amennyiben pedig valóban zárt leletegyüttest alkotnak, úgy funkciójukkal kapcsolatban három megoldási lehetőséget vetünk fel: 1. Feltevésünk szerint temetkezés mellékletei is lehettek. Bizonyíték lehet erre, hogy előkerülésükig - azaz a sírásásig - egész edények előfordulása településeken a legnagyobb ritkaságnak számít. Ugyanakkor ez ellen szól az a tény, hogy mindeddig arcos edényt, mint sírmellékletet még nem találtak, itt pedig embercsontok nem kerültek elő. Nem tűnik megalapozott érvnek azonban ez sem, mivel az elhunytnak ásott sír kicsi, s még a föld alatt, a közelben rejtőzhet az újkőkori csontváz. A kézirat lezárása után tudtuk meg, hogy Bojsz István helyi iskolai tanuló megmentette egy koponya töredékeit, amelyek ugyanezen sírásás alkalmával kerültek felszínre. A koponyán megmaradtak a vörös festés nyomai. Az pedig kétségtelen, hogy a vörös okkerfestés csak a neolitikum idejéből származhat. A sírásáskor hosszú csontokat nem emeltek ki, így feltételezhető, hogy egy neolitikus temetkezéshez tartozhatott, melynek többi csontja a jelenkori sírgödrön kívül maradt. Megnőtt az esélye annak, hogy az arcos edény és a temetkezés összetartozott. 2. Második lehetőség, hogy talán áldozati gödörhöz tartoztak az edények. Ezt a feltevést az arcos edény jelenléte erősíti, hiszen több hasonló példát is ismerünk az adott időszakból. Füzesabonyban egy arcos edény felső része került napvilágra hasonló szimbolikus jelekkel és az edény további néhány töredékével egy olyan gödörből, mely áldozati gödör lehetett (KALICZ-MAKKAY 1977, 61-62, 129). A Szakáihát kultúra az AVK fiatalabb csoportjai között a többitől nagyobb önállóságával tűnt ki és eltérő szimbolikát alakított ki az arcos edényeken, de hasonló párhuzamokat idézhetünk az áldozati gödörre Tiszaugrói, ahol egy Szakálhát típusú arcos edény felső része egy különleges csészével együtt került napvilágra. Az ásató és publikáló Raczky P. a lelőkörülmények alapján áldozati gödörnek nevezte az objektumot (RACZKY 1982, 223-230; uő. 1992, 150-151). További áldozati gödröt is ismerünk, melyet Raczky P. szintén a Tisza mellett, Tiszaigaron tárt fel. Figyelemreméltó, hogy ebben az áldozati gödörben (Tiszaigar) is egy szimbolikus jelű arcos edény töredékére leltek, amely töredék technikáját és festését tekintve az Esztár csoport jellegzetességeit viseli (RACZKY 1992, 151). Tehát a fent felsorolt példák alapján leletegyüttesünk is származhat áldozati gödörből. 17