A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án

természetes dolog, hogy a papi dézsmának is meg kell szűnni, szerezzék meg önök a magyar katolikus klérusnak azt a dicsőséget, hogy maga mond le róla; ne várják, hogy én tegyem meg az indítványt, tegyék meg önök; erre egyik közülük ennyit felelt: köszönöm a figyelmeztetést, mindjárt megteszem. Még most is nevethetném, amint visszaemlékezem, hogy egypár tisztelendő szomszédja miként rángatta a reverendáját, hogy 'per amorem Dei' ne izéljen, de a derék ember bizony csak izélt. Megmondta, hogy káptalanja nevében örökre lemond a nép javára minden kárpótlás nélkül a dézsmáról; példáját több lelkes kollégái lelkes nyilatkozatokkal követték, ellene természetesen senki nem szólt, még a reverendarángatók sem."

30 A körülmények további elemzése alapján (1. alább) megfogalmazhatjuk, hogy a tizedről való lemondás kezdeményezése nem a káptalani követektől, hanem az alsó tábla liberálisaitól származik, akkor is, ha az úrbéri viszonyok megszüntetése folytán már a papoknak csak a kész helyzet tudomásulvételének lehetősége maradhatott, s azzal éltek is. A történeti munkákban azonban több helyen is felbukkan olyan megfogalmazás, hogy a tized megszüntetéséről szóló törvényt a „pécsi káptalan követének indítványára" fogadta el az alsó tábla.

31 Ezzel szemben az igazán precíz megfogalmazások kiemelik, hogy itt egy világi követ - felszólításként is értelmezhető - indítványára döntött Daróczy, majd a többi káptalani követ a lemondás bejelentése mellett.

32 Az este 8-kor kezdődött, hevenyészve összehívott és ezért kevesebb, mint „félházzal" működő főrendi ülésen^

2 az alsó tábla üzenetének ismeretében az egyháziak közül elsőként Scitovszky püspök kért szót, és „tulajdon személyére nézve" bejelentette lemondását a tizedről. „De le nem mondhatok azokra nézve - folytatta -, kiknek ahhoz [...] törvényes joguk van." Felhívta a figyelmet, hogy a dézsmával más tényezők (például az uralkodó jogai, káptalanbeli hivatalnokok, plébániák javadalmazása stb.) is összeköttetésben vannak. Hogy mennyire szerette volna e döntést elodázni vagy tompítani, jelzi, hogy érvként még a protestánsoknak jelentendő nehézségekre is hajlandó volt felhívni a figyelmet. Batthyány Lajos (ekkor már kinevezett miniszterelnök) igyekezett megnyugtatni a főrendeket, hogy a különböző jogállásokból fakadó tizedügyeket (pl. bérletek, 3 Idézi pl.: Spira György: A magyar forradalom 1848-49-ben. Bp., 1959. (továbbiakban: SPIRA, 1959.) 95-96. 31 L. pl. érdekes módon: Barta István: Bevezetés. In: Klöm. XI. 5-82.; 65. (Feltűnő viszont, hogy ugyanakkor kiemeli a püspökök „kénytelen-kelletlen" hozzájárulását a lemondáshoz.) Ugyancsak egyértelműen Daróczynak tulajdonítja a március 18-i törvénykezdeményezést (más munkáival ellentétben, vö. pl. 57. Sz. jegyzet): Csizmadia Andor: A tized Erdélyben. In: Jogtörténeti tanulmányok, IV. Bp., 1980. 43-58.; 54. Máshol - lehet, csak nyomdai hiba következtében - még inkább tévesen „a pécsi káptalan követei"-röl írt a lemondás kezdeményezése kapcsán. Uő: Deák Ferenc egyházpolitikája. In: Tanulmányok Deák Ferencről. Zalaegerszeg, 1976. (Zalai Gyűjtemény, 5.) 11-60.; 32. 32 Ezekre ld. példaként a már említetteken kívül: SZABÓ (1976) 309.; küln. Varga, 1971. 155.; ül. Csizmadia, 1969. 125.; Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp., 1986. (Nemzet és emlékezet) 127.; pontos megfogalmazással: Z.[akar] P.féterJ: 1848. április 6. A vallásügyi törvénycikk elfogadása. A püspökök szerepe az utolsó rendi országgyűlésen. In: Hermann Róbert (szerk.): 1848-1849. A forradalom és szabadságharc története. Bp., 1996. 50-51. (továbbiakban: Zakar, 1996.) 51. Spira György egy helyen annyiban tér el ez utóbbiaktól, hogy nem Schneé, hanem Kossuth „biztatását" emeli ki a káptalani követek lemondásának elindításához. Spira, 1979. 84. Vö. 30. sz. jegyzet. 33 A főrendek ülésének jegyzőkönyvét ld. pl.: Felséges Első Ferdinánd austriai császár, Magyar- és Csehországok e néven ötödik apóst, királya által Szabad Királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7ikére rendeltetett Magyar-országgyűlésen a mélt.[ósá]g[os] Fő Rendeknél tartatott országos ülések naplója. Pozsonyban, 1848. (továbbiakban: Főrendi napló, 1848.) 344-352.; Zeller, 1894. 56-64. A felszólaló püspökök beszédeit egykorúan: Religio és Nevelés, 1848. I. 25. sz. (március 26.) 198-199., 26. sz. (március 30.) 200.; 27. sz. (április 2.) 213-214. A főrendi ülés összehívásának bizonytalanságaira ld. pl. Varga, 1971. 160161. (A jelenlévő főrendek létszáma tekintetében megoszlik a kortársak véleménye - 10 és 40 fő között -, de kétségtelen, hogy fatális véletlen folytán csak a tábla töredéke gyűlt össze.) 171