A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

FAZEKAS Csaba–GYULAI Éva: A katolikus egyház lemondása a tizedről 1848. március 18-án

teremteni, vagyis az egyháziaknak a tizedről való lemondását még nagyobbnak láttatni azáltal, hogy a bejelentést a fejenkénti szavazatok megadása miatti hálának tulajdonította.

25 (Erre alapot adhattak a káptalanok követeinek bejelentése utáni felszólalások szóhasználatai is.) Például a katolikus sajtó a szavazat-ügy rendezése után így folytatja az országgyűlés tárgyalásáról való beszámolóját: „Mely bizodalmat az egyházi rend nem késett a haza iránti lángoló szeretet sugallta legnagyobb, mert az egész honra kiterjedt áldozatával viszonozni."

26 Rá kell mutatni azonban, hogy a szavazatok kiterjesztéséről hozott döntés, illetve a tized-ügy előkerülése között - még a nyilván nem a teljesség igényével készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint is - további számos esemény történt (például az úrbéri törvényjavaslat, s abban a sokakat érdeklő kárpótlás vitája),

27 mire Schneé a dolgok közepébe vágva a tizedre irányította a figyelmet.

28 A szavazat-ügy kapcsán még egy dologra érdemes felhívni a figyelmet. Forgách Miklós pozsonyi kanonok a hevesi követ bejelentését követően rövid időre eltávozott az ülésteremből, hogy a káptalana véleményét kikérje, amire - éppen a nemzetgyűléssé alakulás kimondása következtében - ekkor már csak a kánonjog és nem a „küldők" utasításának kikérése miatt lehetett volna szükség. (Persze aligha volt elvárható, hogy a követek a rendi országgyűlés rendjén ilyen hamar túllépjenek, viszont tudjuk, hogy Forgách ekkor értesítette a Hám János vezette püspököket a tized ügyének előkerüléséről.

29

) Mielőtt követnénk az üzenet útját a főrendekhez, érdemes már itt felvetni a kérdést, hogy tulajdonítható-e valakinek az érdem az alsó táblán történt tizedlemondás kezdeményezéséért. Számos, elsősorban a katolikus történetírásban született interpretáció a Religio és Nevelés említett tudósításához hasonlóan meg sem említi Schneé bejelentését, valamint egyéb ennek ellentmondó körülményeket, s egyértelműen a káptalani követek önkéntes, mintegy kizárólag hirtelen és maguktól jött ötleteként ismertetik a lemondás aktusát. Mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy Schneé felvetése és a Daróczy kanonok által kezdeményezett gesztus közötti mozzanatoknak döntő szerepe lehetett. A szempontunkból most lényeges kérdést illetően - tudniillik önként jelentette-e be lemondását az egyházi rend - nincs okunk kételkedni abban, hogy Kossuth az 1848/13. te. geneziséről írt visszaemlékezéseit tényekre alapozta: „A jobbágyság felszabadítása meg lévén már szavazva, szép csendesen odasompolyogtam az emelvény elé, melyen a káptalanok követei ültek és szép csendesen azt mondám nekik: Urak, a földesúri dézsma megszűnt, Meszlényi Antal egyenesen úgy fogalmazott, hogy a papság örömmel nemcsak ellenvetés nélkül csatlakozott Kossuthhoz a szavazat-kérdésben, hanem „Daróczy pécsi káptalani követ még egy lépéssel tovább is ment". Meszlényi, 1928. 64-65. 26 Religio és Nevelés, 1848.

1. 24. sz. (március 23.) 190. (A Nemzeti Újság cikke alapján.) 27 Ld. erről pl. Klöm. XI. 667-671., részleteiben: Varga, 1971. 145-154. Megjegyezzük, hogy az események rekonstruálásához - további hivatkozás nélkül - felhasználtuk még a kancellária számára rendszeresen készített bizalmas országgyűlési jelentés szövegét is: Magyar Országos Levéltár, A Magyar Kancellária levéltára. A 96 (= Acta Diaetalia) 17. cs. 489-492. f. 28 A szavazat-kérdést és a tized eltörlését összekapcsolta még egyébként körültekintő és tényszerű ismertetésében Eckhart Ferenc monográfiája is: Eckhart Ferenc: 1848, a szabadság éve. Bp., 1948. 85. Tartalmas és pontos - Varga János 197l-es monográfiáját alapul vevő - feldolgozásában Orosz István megemlít még egy szempontot, miszerint „a személyes szavazás bevezetése után az egyházi tized eltörléséről szavazniuk kellett a káptalanok képviselőinek is". Ez igaz, viszont tény, hogy az országgyűlés többsége megszüntethette volna a tizedet a káptalanok beleegyezése nélkül is. A lemondásnak épp a kialakult helyzet tudomásulvétele miatt lett jelentősége. Orosz István: A jobbágyfelszabadítás és végrehajtása. In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Bp., 1998. 55-136. (továbbiakban: Orosz, 1998.) 79. 29 Ld. erről: „Itt égess, itt vágj". Hám János emlékirata. In: ELMER, 1999. 137-158. [Scheffler János 1928-as kiadásának változatlan közlése, továbbiakban: Hám-emlékiratok {1999)] 141.; Varga, 1971. 159. 170