A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

VERES László: Az iparfejlődés tendenciái Miskolcon a 18.században

összeírása szerepel, de nem kapunk képet a mesterek által alkalmazott segédekről, iparosokról. A nem, vagy alig dolgozó mestereket, özvegyeket is csak ritkán tüntették fel, holott a céhek általában megengedték az özvegyeknek az iparűzést mindaddig, míg a volt iparos férjnek nevét viselték. A ház- és kéményösszeírásokban nagyon kevés iparos szerepel. Jól tudjuk, hogy a 18. században a házszerzés elég nagy nehézségekbe ütközött a városokban. De az mégis valószínűtlen, hogy Miskolcon a különböző ház- és kéményösszeírások adatai szerint csak néhány tucat iparos lett volna a városban. Hosszasan folytathatnánk még a hibalehetőségeket előidéző tényezőket a molnárok, a ser- és pálinkafőzők, téglaégetők összeírásának hiányától az öregség, betegség, katonaság miatt öszsze nem írtakig. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a hibalehetőségek miatt olykor több tucattal is kevesebb iparos szerepel a különböző kimutatásokban, mint ahányan ténylegesen iparűzők voltak. Az országos helyzetet értékelő feldolgozások elsősorban az 1715-1720. évi és az 1828. évi országos összeírások adataira támaszkodva Miskolcot a legfejlettebb mezővárosok közé sorolják az iparosok számaránya alapján. Olyan iparilag fejlett mezővárosnak tartják, amelyben az iparosok összlakosságon belüli számaránya 20% körül mozog, és nem vonható éles határ közte és a szabad királyi városok között, mert az utóbbiakban sem volt általában több a céhek száma, és a kézművesek számaránya is csak 25% körül mozgott.

5 Gyimes Sándor a közép-európai városfejlődést elemző feldolgozásában lényegében megerősíti az előbbieket. A népesség az ipar, az oktatás az igazgatás adatainak figyelembevételével kialakított városiassági érték szerint 1715-ben az akkor definiált Magyarország városainak rangsorában a 34. helyre sorolja Miskolcot. Alig több mint egy évszázad múlva pedig az 1828. évi országos összeírás adatai alapján 11. volt Miskolc a magyar városok rangsorában, megelőzve többek között Székesfehérvárt, Sopront, Nagyváradot, Kecskemétet.

6 Természetszerűleg rögtön felvetődik a kérdés, hogy menynyire hitelesek ezek a megállapítások, valós adatokra épülnek, vagy pedig korrekcióra szorulnak? E kérdésekre a választ a helyi adatok adják meg. Sajnos a 18. század közepéig csak az adóösszeírásokra támaszkodhatunk azok korábban említett hibáival egyetemben. Az 1715. évi összeírás szerint a város 146 adózójából 41 volt iparos, 1720-ban pedig a 47 adózóból 11, vagyis az adatok tükrében 1715-ben az adózók 28%-a, 1720-ban pedig 23%-a volt iparos.

7 Mindkét adat félrevezető lehet, és önmagában a városra nézve kedvező képet fest. 171 l-ben, a Rákóczi szabadságharc végén pusztító pestisjárvány nagyon sok áldozatot szedett Miskolcon is. Több mint 5000-en estek a pestis áldozatául. A lecsökkent lélekszám tükrében helyes lehet-e bármilyen összevetés? Mindenesetre az iparosok adózókon belüli arányát tényként kell kezelnünk. A felvetett problémához adalékként álljon itt az adózó iparosok száma 1698-ban és 1706-ban: 122 fő és 95 fő. De még 171 l-ben is 73 fő, 1712-ben 86 fő volt az adózó iparosok száma. Az összehasonlító adatokból az szűrhető le, hogy bár jelentősen csökkent az összlakosság és az iparosok száma 1698-1711 között, de a csökkenés korántsem volt oly mérvű, mint azt az 171520. évi összeírások feltüntetik. Minimálisan az összeírások adatainak duplájával kell számolnunk, hiszen 1711 után elkezdődött a lakosság és ezen belül az iparosok számának is fokozatos növekedése a betelepülések, betelepítések révén. Nem utolsósorban a betelepült iparosoknak kiváltságokat (pl. 15 évi adómentesség) nyújtó országos rendelkezések 5 Eperjessy G., 1967.71-72. 6 Gyimesi S., 1975. 263-264. 7 AcsádyL, 1896.44-45. 153