A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

ólomoxidot használtak, mert rájöttek, hogy ez az anyag üvegszerű, csillogó felülettel vonja be az edény falát és a vizet sem engedi át. A készítőket eredetileg nem a megté­vesztés szándéka vezette. (Később az ólomoxiddal dolgozó fazekasokon - néhány évi munka nyomán - mérgezési tünetek jelentkeztek, hallucináció, szörnyű álmok, testsúly­csökkenés gyakorta társult légúti megbetegedésekkel.) A mázzal bevont edények egy részét magas hőfokra (1200 °C) felfűtött kemencé­ben égették ki. A technológiát a Közel-Keleten, nemkülönben Kínában találták ki. Vég­eredményben Ázsia két nagy civilizációs övezetében állítottak elő ólommázas edényeket. Ezeket eredetileg már eleve nem a konyhai használatra szánták. Ritka, drága díszkerámia valamennyi archeológiai lelet, némely darabjuk a kultikus tárgyak közé sorolható. A ve­lük kapcsolatos újítás részint az i. e. 3-1, részint az i. sz. 3-5. századra datálható. Mind­két központból eljutott a technika Európába. A görögök után a rómaiak ismerték meg. Ugyanakkor a népvándorlás kori törzsek sehol sem sajátították el a mázas edény előállí­tásának ismereteit (a magyarok sem). Az edényeket (kis tételekben) a karavánkereskede­lem a selyemúton szállította Európába. Ezt a terméket az ókorban és az utána következő sötét századokban importálni kellett Közép- és Nyugat-Európába, mert sehol sem tudták előállítani azt a klánokban elért műszaki színvonalon. Az Atlanti-óceán partjai mentén navigáló hajók és az Alpok hágóin átjutó öszvérkaravánok terhét egészítették ki a mázas cserépedények, az akkor még barbár kontinens előkelőinek Délnyugat- és Délkelet-ázsiai és mediterrán árut szállítottak. A mázas cserépedény az agrárcivilizációkban lehetséges iparűzés csúcsteljesítménye. Még az antik városi ipar sem állította elő ezt az edényminő­séget. Dél-Európába a Földközi-tengeren át hajóikon kereskedők szállították. Az import­nak keletje volt a görög-római antikvitásban. Ezenközben a fordulat történetünkben elkerülhetetlen módon bekövetkezett. Annak ellenére, hogy Ciprus és Kréta szigetén az i. e. I. évezredben művészi kivitelű, mester­emberektől formált egyedi darabokat (dekoratív mintákkal és alakos ábrázolásokkal, mi­tológiai jeleneteket ábrázoló tálakat, kancsókat és ivóedényeket) készítettek és ezeknek egy részét exportálták, de a mázas kerámia készítésének technológiáját ekkor még nem ismerték. A feltételek azonban hovatovább adva voltak. Az iparos működése ugyanis el­képzelhetetlen kereskedelmi forgalom nélkül. Mindazonáltal a mázas edények kereslete a Mediterrán-medence keleti öblében egyelőre váratott magára. A mindennapi igényeket kielégítő kerámiák mellett csak igényesen formált, ám mázatlan edényeket állítottak elő, és ezeknek minden darabja szokatlanul nagy munkaráfordítással készült, ezért jelentős értéket képviselt, talán pénz funkciójuk volt - ahogyan ez valamennyi kibontakozó civi­lizációban bármely kontinensen szokásos lett. A különbség mégis felfedezhető. Például a Közel-Keleten csak akkor kezdték el a művészileg igényes díszkerámia előállítását, ami­kor már évszázadok óta zavartalanul folyt a köznapi használatú edények sorozatgyártása. A Tigris-Eufrátesz melléki civilizáció - két évezreddel korábban virágzó - Ur városában talált agyagbögrék jó bizonyítékot szolgáltatnak a mondottakra. A bögrékből a közkutak­ból merített vizet itták és utána akár el is dobták őket (legalábbis a cserépréteg olyan vastag, hogy másra nem lehet gondolni). Az eljárás napjaink műanyag poharainak hasz­nálatára emlékeztet. Ezzel szemben azok a mesterek, akiket a gazdagon díszített és művészi ábrákkal komponált felületű görög vázák és tálak alkotóinak tekinthetünk, különféle mondák ese­ményeit örökítették meg. Kérdéses, hogy egyáltalán használták-e alkotásaikat, ezeket a remekműveket? Hogy készítésük idején megkülönböztetett módon értékeseknek tekin­tették őket, az biztos. Aminthogy a prekolumbián alakos kerámiakészítményeket is. Az amerikai prekolumbián kerámia jó részét Peruban és Mexikóban állami műhelyekben ál­707

Next

/
Thumbnails
Contents